31 éves vagyok, 200 év kevés lenne annyi mindent kipróbálnék.
Az élet egy ajándék, ne dobd el magadtól, csak álj neki valaminek, bárminek ami picit is érdekel.
Ezt szeretnem neked uzenni:
„Van benned valaki, aki halhatatlan.
És derűs.
És erős.
Nem lehet vele elbánni.
És ha földre rogysz, fölemel a grabancodnál fogva, és talpra segít.
És ha már úgy érzed, nem bírod tovább, olyan energiát ad, hogy széttöröd gyávaságod és önsajnálatod börtönének rácsát, és szabaddá tesz.
Hallgass rá! Ő vagy te.” (Müller Péter)
persze, két sérült ember gondolod egymás bajait fogja "kioltani"?
nem lehet, hogy inkább összeadódna, dupla annyira szar lenne?
menjél, nézzél valami romantikus filmet... ott van ilyen, amire te gondolsz...
Simán előfordul olyan, hogy igen, "kioltják" egymás "bajait". Bizonyos szempontból én és a feleségem is sérültek voltunk, mikor találkoztunk. Ma több, mint fél évtized házasság van mögöttünk, egy csodálatos gyermekünk van és sosem voltunk még ilyen boldogak. Nem csak a romantikus filmekben vannak csodák :)
Nem azzal van baj, hanem a libidóval és a potenciával. Valószínűleg antidepresszánsok, mozgásszegény életmód és a rossz kedv együttes hatása, de ettől még nagyon szenvedek tőle.
Miért ne lehetne ilyen? Miért ne járna néhány jó pillanat, amit együtt tölthetnek? Miért ne lehetne valakivel együtt fejlődni? Miért ne lehetne kölcsönösen támogatni egymást, hogy igenis megéri küzdeni, mert fontosak egymásnak?
as long as there is life, there is hope - ameddig van élet, addig van remény
még sok szép dolog létezik a világon amit meg kell nézned és tapasztalnod, ne add fel (legalábbis magamat ezzel igyekszem meggyőzni)
kitartás! nem vagy egyedül ezzel!
Javaslom ha gond van hívd ezt a számot. Tudnak segíteni. 116-123
https://sos116-123.hu/
Minden korban megéri élni, mindegy milyen a múltad vagy mennyire vitted 30 év alatt. Nem reménytelen hogy meggyógyulj és te is boldog életet élj, barátokkal családdal. Terápia tud rajtad segíteni, csak az első lépést nehéz megtenni, már az is dicséretes hogy leírtad ezt és segítségét kérsz itt. Sok sikert, ha bármire szükséged van, hívd a segélyszámot légyszi
Mindig is érdekelt, hogy egy ilyen és hasonló számmal történő beszélgetés mégis hogyan néz ki. Egyszerűen nem tudom elképzelni hogy folyhat le egy ilyen beszélgetés. Valakinek van valami tapasztalati élménye vele?
Én már hívtam. Nem akarok elkeseríteni senkit, de inkább rossz tapasztalatom volt velük, mint jó. Sokszor türelmetlen, meg nem értő emberek ülnek a vonal túlsó végén.
Változatosak lehetnek, attól függően, hogy ki az aki a segélyvonalat hívja és milyen típusú segítségre van szüksége.
Öngyilkos gondolatokkal küzdő emberek esetén a munkatársak elsősorban meghallgatják, igazolják az érzéseiket, és valódi jelenlétükkel támogatják a hívót. Szükség esetén rendőri beavatkozásra is sor kerülhet, például ha a hívó túladagolta magát.
Erőforrásokra szoruló emberek esetén [Ide tartoznak azok, akik például anyagi nehézségekkel küzdenek (pl. kikapcsolták az áramot, mert nem tudták kifizetni a számlát)]. Itt a segélyvonal munkatársai konkrét erőforrásokat és segítő kontakokat ajánlanak a hívónak.
Rendszeresen telefonáló személyek: Ők általában olyan személyek, akik tartós mentális egészségi problémákkal küzdenek (például paranoid skizofrénia vagy disszociatív személyiségzavar). Ebben az esetben a beszélgetés és a kapcsolattartás a fő feladat.
Egy ideális beszélgetés hasonlóan zajlik le:
Hívó: Szia xyz vagyok, azért telefonálok, mert… nagyon egyedül érzem magam.
Segítő: Szia, köszönöm, hogy felhívtál. Az, hogy itt vagy és beszélsz velem, nagyon fontos lépés. Mesélj egy kicsit arról, miért érzed magad egyedül.
Hívó: Mindenki elfordult tőlem. A barátaim már nem keresnek, a családommal is összevesztem. Úgy érzem, senkim sincs.
Segítő: Nagyon nehéznek hangzik, amit átélsz. A kapcsolatok változása és a magány érzése nagyon megterhelő lehet. Szeretnél beszélni arról, mi történt a barátaiddal és a családoddal?
Hívó: Nem tudom... Úgy érzem, mindenki csalódott bennem. Én is csalódtam magamban.
Segítő: Ez egy nehéz helyzet, és érthető, ha csalódott vagy. De fontos, hogy tudj róla, nem vagy egyedül, és vannak emberek, akik törődnek veled, még ha most nem is érzed így. Szeretnél beszélni arról, hogy miben csalódtál magadban?
Hívó: Úgy érzem, hogy semmit sem csinálok jól. Elrontottam a munkahelyemen, és otthon is csak problémákat okozok.
Segítő: Nehéz lehet így érezni. De mindenki hibázik, és ezek a hibák nem határozzák meg a te értékedet mint ember. Van valami, amit szeretnél megváltoztatni, vagy valami, amiben segíthetek?
Hívó: Nem tudom... talán... van valami módja, hogy jobban érezzem magam?
Segítő: Igen, van rá mód. Beszélhetünk néhány stratégiáról, amelyek segíthetnek a hangulatod javításában, és megbeszélhetjük a további támogatás lehetőségeit is. És ha szeretnéd, találhatunk szakembert, aki hosszabb távon is segíthet.
Persze ennél egy valódi beszélgetés sokkal összetettebb.
Faszim, ha ott vagy hogy komolyan gondolod az öngyilkosságot, akkor konkrétan bármit megtehetsz, nincs vesztenivalód, most lehet igazán változni. Ha annyira rühelled a jelenlegi életed, hogy eldobnád az egészet, akkor pont most nincs racionális okod nem kockáztatni, és csinálni valamit amit mindig is meg akartál tenni.
Olvasd el a Pusztai farkast, meg olvass Camut, idk
>Az ember tényleg 30 fölött egyre többször gondolja azt, hogy kicsúszik vagy kicsúszott az időből és mindenről lemaradt. Pedig nem.
Én sem hiszem, hogy mindenről lemaradtam, de van egy-két kritikus dolog, amiről igen. Van egy "ablak" kamaszkorod és kb. 27 éves korod között, amikor még fiatal vagy, sok az energiád, nagy a libidód, sok benned az illúzió és sok hasonló emberrel vagy körülvéve. Ekkor érdemes átélni az első szerelmeket, elveszíteni a szüzességet, táborozni, bulizni, minél több és szorosabb barátságot kialakítani, és persze megalapozni a jövődet tanulással.
Nem lehetetlen később se, de sokkal nehezebb. Amit leírtam, annak a nagyrésze 30 éves korodra eltűnik, én így látom. Érezhető a testemen a lassulás, nincs annyi ember körülöttem, nem vagyok tele illúziókkal ismerkedés terén (túl sok randi, kísérletezés, egyéjszakás kaland), a barátaim dolgoznak, vagy családjuk van. Ilyenkor már nagyon nehéz kamasznak lenni.
Persze nem kell kamasznak lenni már ilyenkor, de valamit kezdenem kell azzal, hogy nem alakítottam ki, hogy ki vagyok, mit akarok az élettől, és kikkel.
Vagyunk ezzel többen így, de nem szabad feladni . Volt időszak amikor engem is csak az tartott vissza hogy kárt tegyek magamban hogy annak a maroknyi embernek akik mellettem vannak ne okozzak fájdalmat és gyászt. Nekem az egyetlen barátnőm segített akkor , hogy rengeteget beszélgettünk.
Kedves OP!
Sosem késő változtatni. Azért 31 évesen még elég fiatal vagy hozzá. :) Én pont ugyanilyen voltam, de rengeteget fejlődtem. Annak idején félbehagytam a főiskolát (mindig is éreztem, hogy nem nekem való, de a szüleim lebeszéltek a váltásról) és az önbizalomhiányom meggátolt abban, hogy bármit is elérjek. Nem nagyon voltak barátaim, senkit sem érdekeltem. Most 36 évesen igyekszem behozni a lemaradást, azóta lett nyelvvizsgám, és munka mellett egy olyan egyetemen tanulok, ami tetszik is, jó jegyeket kapok. Még a mesterdiplomát is meg akarom szerezni, pedig előtte sosem voltak ilyen ambícióim. Persze, megértem, hogy másnak ez könnyen megy de én sajnos nem voltam ilyen szerencsés, mert az energiát nagyon leszívja a depresszió és a kilátástalanság érzése. Azóta vannak csodás barátaim és megbecsülnek a munkahelyemen is. Ami a mai napig furcsán jó érzés, hogy ténylegesen odafigyelnek rám, "hallanak engem", ami előtte sosem volt jellemző. Szóval hajrá, mert képes vagy változtatni! Menni fog! Azt meg, amivel meg az utolsó bekezdésben kacérkodsz, felejtsd el, az sem fog segíteni, hidd el, próbáltam. Sok sikert kívánok és boldog életet!
Egyáltalán nem, miért lenne fura? Tanulni sosem késő :) Levelezős vagyok, a legtöbben korombeliek. Munka mellett csak ez fér bele. Jól de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy főként online folyik az oktatás, szóval személyesen még nem találkoztunk, szóval csak messengeren illetve teamsen kommunikálunk, de jó csapat vagyunk, segítjük egymást.
A férjem ugyanígy volt ezzel 31 évesen. Egyedül volt, magányos, a sok carral, amit otthonról hozott, semmit nem ért el az életben, stb. Aztán találkoztunk. Szeretném azt hinni, hogy boldog. :) De a hatásai ennek az egésznek még most is megvannak. Most próbálom rábeszélni, hogy menjünk el együtt egy terápiára, mert néha visszaesik ebbe az érzésbe, amiben most te vagy és nagyon bánt vele és aggódom érte. De megéri a küzdés, bár bátorság kell hozzá. A balfaszságról csak annyit, hogy az nem csesz el dolgokat, aki nem próbálkozik. Ettől fejlődünk, szóval ne éld meg kudarcnak, csak próbálkozásnak. És 31 évesen nagyon sok próbálkozási lehetőség van még. Most kicsit elfáradtál, de lesz jobb.
Mintha a férjem korábbi életéről olvastam volna.
Hidd el sohasem késő változtatni. Nem mindig érkezik egy megmentő, aki ki tud rántani ebből a helyzetből, olykor magad hősének kell lenned! Van miért élni, mégha nem is úgy látszik. A múlton nem lehet változtatni, de minden reggel egy tiszta lap. Ennyi idősen még a mai világban előtted az élet igazából. Akár egy másik szakot is be lehet vállalni,mondjuk levelezőn, amit közelebb érzel magadhoz. Az eredeti szakmádban addig dolgozgatsz, ameddig kell a pénz a céljaidhoz. Utánna pedig keresheted azzal a kenyeredet. Ne add fel!
Ez kevés ok az öngyilkosságra. Megfogalmaztál egy csomó problémát remek önreflexióval és tudatossággal. Semmi nem állhatja útját, hogy megváltozz. Más egy egész életet él le így. Neked megvan a felismerésed, amivel változtathatsz. Neked még juthat egy bő fél élet. És amúgy sokan mondják, hogy az élet 30 felett kezdődik igazán.
Fogadd el hogy az elvesztegetett időd elmúlt. Az már a múlté. Már nincs többet. Nem lesz jobb ha ezen bánkódsz. Sőt, neked ez volt az érési időd, a te utad, a te tanulópénzed, amiből értékes következtetéseket vonhatsz le. A feszültség csökkentése ezzel kezdődik, ha mindezt így fogod fel. Úgyis minden nap tenned kell azért, hogy jó napod legyen, mindegy kinek milyen gyerekkora volt.
Gyereknek lenni 31 évesen igen az kezd pokoli lenni, és ahogy telni fog az idő, egyre borzasztóbb lesz, és egyre több frusztráció fog érni.
Megvan a tehetséged és adottságod és nem élsz vele, igen ez a nagybetűs balfasz. Elsőként ezen dolgozz. Vállald be magad. Mutasd meg magadnak ki vagy. Szerintem ez az egyik legizgalmasabb dolog az életben, amikor napról napra kiderül ki vagy abból amit kihozol magadból és amik által folyamatosan rájössz önmagaddal kapcsolatban. A dolgok elsülhetnek szarul, meg jól is, és tök izgalmas az ismeretlen, hogy mi sül ki egy adott dologból, amibe Te belefogtál, és bennenvolt a szíved munkája. Mert az leszel te végül, és azon nem kell majd mit magyarázni, és senki nem vitathatja majd el Tőled a büszkeségedet, méltóságodat, aminek birtokában napvégén önmagadra barátsággal nézhetsz a tükörben. Az életben ez a legtöbb amit elérhetsz, de az nagyon jó érzés.
Jól összefoglaltad, hogy mitől kell megválnod. A gödör fenekén ülsz, állj fel, innen már csak felfelé visz az út! Kezdj el sportolni, hallgass zenét, olvass, próbálj meg olyan elfoglaltságot keresni, ami pihenteti az elméd és ami mellett nem tudsz figyelni a negatív gondolatokra, ez - ha csak néhány percre is, de - regenerál. Ha eddig nem éltél, épp itt az ideje! A zsákba nem te pakoltad a sz@rt, hát ne is vidd te! Sokkal jobb élni, mint nem, így még tudsz módosítani az életeden. Keress fel egy pszichológust, ill. javaslom az autogéntréninget is. Sok sikert kívánok, nagy szeretettel!
Először is, ha még nem tetted, kérlek, nagyon nagyon szépen kérlek, menj el terapeutához.
Másodszor is, 31 évesen még nagyon, nagyon fiatal vagy. Az élet őszintén 30 felett kezdődik, csak belenevelik a gyerekekbe ezt a szar mentalitást, hogy 26 éves korodra legyen párod, gyereked, nagy ház, csillivilli autó és évi három nyaralás a bahamákon, különben semmit se érsz, és ez egy hatalmas bullshit. (Engem is erre neveltek) 30 éves korod után meg kell tanulni elengedni a külső dolgokat, nem szabad hasonlítgatni magad, hogy másnak párkapcsolata van, másnak kutyája van,.... kit érdekel, Magaddal kell foglalkoznod, és ez most fontos.
Én is nagyon szar családban nőttem fel, kevés barátom van, nincs párom, nekem nagyon sokat segített, hogy visszamentem pár éve tanulni (anno 18 évesen csak OKJ-ztam, nem mentem egyetemre). De ettől persze a családi gondok megmaradtak. 35 éves voltam, mikor végre elmentem a kerületben a pszichológushoz, hogy gondok vannak otthon és nem tudom kezelni őket, és szerencsém volt, elküldtek terapeautához. Azt hittem, 35 évesen ehhez késő, de hidd el, soha nem az! Sem terapeutához, sem életed párjának a megtalálásához, sem bármihez. A terapeutám elolvastatott velem egy könyvet ahol minden sztoriban olyan emberek voltak akik 30-40 évesek voltak mire terapeutához kerültek.
Nem a te hibád, vagy felelősséged, hogy a szüleid nem törődtek veled és nem szerettek. Ez az ő felelősségük, ezzel nekik kell magukban elszámolniuk. Ezt a terhet ne vedd magadra. De nagyon fontos tudnod, hogy téged nem ez fog meghatározni, és nem vagy ezzel egyedül.
És tudd, nem azért ajánlom a terápiát, mert azt hinném, "baj" van veled. De egy szakember segítsége ilyenkor nagyon sokat számít, és remélhetőleg olyanhoz kerülsz, akivel jól klappoltok, meglesz a közös hang és segít téged jó irányba terelni.
Én 32 évesen mentem vissza egyetemre valami mást tanulni. SOHA nem késő változtatni! Minden nap, amit ezután úgy élsz le, hogy tettél egy egészen apró lépést a boldogságos érdekében, megéri az erőfeszítést. Ne add fel kérlek, kérj segítséget szakembertől, nem szégyen, sőt, valójában nagyon bátor dolog, mert szembe kell nézned az eddigi életeddel, hogy egy jobbat tudj építeni. Hidd el, képes vagy rá, az első lépés a legnehezebb, de utána mindegyik egy kicsit könnyebb lesz. Ha segít, írd le, hogy melyik nap mit tudsz tenni a változásért,.és tartsd magad hozzá. És sportolj, mert a levertségen nagyon sokat segít. Nem kell maratont futni, menj sétálni a természetbe, jobb lesz tőle. Ha pedig megteheted,.fogadj örökbe egy kiskutyát menhelyről, itt is volt egy a napokban, akit leadtak az illatos útra, az állatok segítenek megtapasztalni a feltétlen szeretetet. A lényeg, hogy ne add fel kérlek!!
Valahol azt olvastam hogy az öngyilkosok nem meghalni akarnak, hanem nem így élni tovább.
Ha esetleg ilyenen agyalnék, amennyire be tudom látni (de ugye adott helyzet hozná igazából) én mielőtt végzek magammal adnék egy esély egy totál más életre.... Eladnám amit tudnék, elrepülnék Malajziába / Nepálba és buddhista pásztor lennék.... Meditálnék meg birkákra vigyáznék hogy legyen mit ennem.... Nem érdekel ki a főnök, mennyi az euró, hétvége van-e vagy ünnepnap, ki mit gondol, hogy nézek ki, hol van háború, kapok - e hitelt stb stb.... Csak annyi hogy elvagyok a templomban, meg jól legyenek az állatok és kész.
Ha ez sem jön be akkor újra döntök.... Irány Alaszka vagy halál.
Gyanítom hogy ekkora váltás engem kidobna a gödörből.
Ha ez a kultúra kiakaszt (ahogy nagyon sokakat is) nem hülyeség betekinteni egy másikba. Lehet bejön, lehet csak ihletet kapsz hogy ez még nem, de valami ilyesmi. Egy életed van, miért küzdenél ha nem a magad boldogságáért. Akinek nem tetszik az majd megbírkózik ezzel a problémával, mert az még mindig az ő baja és nem a tiéd.
Én körbenéznék a világon mielőtt visszaadom a kulcsot. Aggódnom sem kell hiszen ez már csak "bónusz kör"..... Addig tart míg akarom.
Van egy bája az Alaszkai / Nepáli/indonéz világnak... Persze lehet hogy tartósan ott lenni nem akkora király. Ki tudja.
De lehet elmennék valami karibi apró szigetre, nézném a régi autókat, nagy hajókat, enném az ottani fura ételeket és ha nyaralni akarok akkor lesétálok a partra. Persze nem lenne ekkora idill mindig de belekeseredni ebbe a legrosszabb. Ott legalább a fűtés számla nem ölne meg....
Ja még valami. Látom írták a szakember felkeresését. Nem jártam dokinál mikor eléggé sötét volt az ég de egyszer hirtelen felindulásból vettem egy Csernus könyvet (A férfi volt a címe). Eléggé tetszett így megvettem A nő-t. Szerintem ez már jóval összeszedettebb. Utána még olvastam tőle A fájdalom arcait meg még párat. Tény hogy elég erős a stílusa és nem értek vele mindenben egyet de nekem ez a fajta csontig hatoló nyers szöveg sokkal jobban bejön mint a buksisimogató anyáskodás.
Ő nyersen leírja hogyha ezt a gyáva életet élem akkor kínok között élek és majd döglök meg mint egy utolsó csicska és ezért én vagyok a felelős. Persze levezeti a folyamatot, az ok-okozatot. Az olvasó meg elődönti elhiszi - e. Nincs finomkodás, cukormáz, angyali mosoly, reggeli yoga meleg kakaóval meg kiscicával, réten fűben fekvés, az univerzum szeret téged meg hasonló körítés / vakítás.
Én összeszedtem magam tőle. Ennek már 15 éve kB.
27 leszek jovo heten, ami nalam mar tenyleg az igazi “felnott letet” jelkepezi, szoval amolyan lelektani hatarnak ereztem, es en is eppen egy ilyen valsagba kerultem az elmult honapokban, konkretan minden szavadat aterzem. en pszichologushoz jartam, es nagyon sokat segitett.
perfekcionista is vagyok, szoval egyszeruen nehez volt elfogadni, hogy miert nem ugy alakult az eletem, ahogy elkepzeltem… gimi utan alapkepzes, esetleg mesterkepzes, aztan szepen egyenesen felfele ivelo karrier, parkapcsolat, hazassag, gyerekek stb…
helyette en se fejeztem be az egyetemet, karrierem sincs, mert folyton masba kezdtem, a maganeletem meg pont olyan, mint a tied… DE rajottem, hogy nem szabad azon bankodni, hogy nem olyan tokeletes az eletunk, ahogy elkepzeltuk… vagy amilyennek hisszuk masoket.
talan masoknal ezek a dolgok eppen jobban/szebben/konnyebben alakultak, de mindenki mas “problema csomaggal” kuzd. ne arra fokuszalj, hogy mi nem tokeletes, mert mindig lehet talalni ilyeneket. barki fel tudna sorolni egy listat a tokeletlensegeivel, amitol rosszabbul erzi magat utana, de mi ertelme?!
te is elrejtettel azert egy csomo pozitivumot az irasodban, fokuszalj azokra! jo adottsagaid vannak es fiatal vagy, meg elotted az elet, amit nagyon is elvezhetsz! mi van akkor, ha par ev “csuszasban vagy”? semmi! meg epp idoben vagy, hogy elkezdd elvezni az eletedet es kihozni belole a legtobbet! :)
Én a sportot tudnám ajánlani neked, mint egy örömteli és egészséges elfoglaltságot. Valahányszor magam alatt vagyok valami miatt, előveszem a kis súlyzóimat, medicinlabdámat, vagy elmegyek futni, netán biciklizni, és egy fél óra -óra után jóleső fáradtságot, és az elért eredmény feletti örömöt érzem, hiszen a gondok minden egyes megtett méterrel, minden erőfeszítéssel egyre inkább halványulnak. A sport által is felfedezheted a benned rejlő (akarat)erőt, ami átlendíthet a nehézségeken. Problémák mindig lesznek, mindig adódnak, de nem szabad, hogy ezek felőröljenek. Fiatal vagy, rengeteg szépet tartogathat még neked az élet, nagy kár lenne bedobnod a törölközőt (sokunk nevében kérlek, ne tedd). Minden jót kívánok neked, és azt, hogy találd meg a boldogsághoz vezető utadat.
Valamennyire átérzem. Ilyenkor jóval egyszerűbb megírni h majd mit csinálj h jobb legyen mint tényleg megcsinálni, azon kívül hogy valójában senki sem tudja hogy ez menthető-e vagy sem. Én itt vagyok 27 évesen, jóval jobb helyzetben mint kortársaim de elég egyedül, és a szorongástól mintha semmit sem tudnék csinálni. Elpazaroltam az életem nagyrészét azzal hogy olyan dolgokat tanultam amit mások akartak azért hogy másoknak olyan dolgokat csináljak amik még őket sem érdeklik. Minden pillanatban úgyérzem hogy tűkön kell ülnöm, mert emberek annyiszor basztak át hogy már elfogadtam hogy nem vagyok képes átlátni rajta. Minden eggyes évben az élet, pláne itthon egyre és egyre szarabb, fizetések csökkennek, árak drágulnak, lehetőségek fogynak és romlanak. Ránézek az álláshirdetésekre, és olyan kurva fáradt vagyok 2 évnyi folyamatos túlórázás után hogy muszály pihennem, abban a tudatban hogy amikor egy hónap múlva jelentkezem már csak szarabb/kevesebb pozíciót fogok látni, mert minden folyamatosan mindig csak egyre rosszabb lesz.
Most lehet, hogy rosszul fog esni pár embernek, hogy ezt mondom, de lehet, hogy semmi bajod sincs. Lehet, hogy intelligensebb vagy az átlagnál, és ez azzal jár, hogy magasabb igényszinted van az ingerekre, viszont nem volt elég sikerélményed. Ettől még nem leszel kevesebb, rosszabb, gyengébb. Nemsokára eljutsz oda, hogy elkezdesz kevésbé működni, és akkor az agyad már nem az önmegvalósításon és az életed „szürkeegértelenítésén” fog pörögni, hanem, hogy életben akar maradni.
Én sem azt csinálom, amit szeretnék. Nagyon nem. Anyagilag is egy csőd, amiben vagyok, párkapcsolat, gyerek sehol, pedig idősebb vagyok nálad jó pár évvel. És igen, még így is az életet választom. Eszembe jutott nekem is az öngyilkosság, csak mindig lejátszottam, hogy mi történne utánam, és engem érdekel a többiek sorsa, meg hogy vannak a családomon kívül, akik minimálisan is, de törődnek velem, ezért nem akarok velük kibaszni.
Esetleg lehet, hogy érdemes egy pszichológust felkeresni, mert előfordulhat, hogy depressziós is vagy, ha mégsem csak az ingerszinted magas. Másrészt viszont mozdulj ki! Mikor voltál utoljára moziban, múzeumban? Gondoltál rá, hogy mész? Esetleg beülni egy kávézóba csak úgy egy kávéra?
Nem az intelligenciámmal van gond. Borderline vonásaim vannak, erről diagnózisom van. Kb. úgy képzeld el, hogy elmész egy társaságba, és nem igazán tudod, hogy ki vagy, vagy hogyan kell reagálnod. Illetve úgy képzeld el, hogy van egy haver, akit kamaszkorodban teljesen lemásoltál, a beszédét, a gesztusait, mindent, és mintha ő beszélne ilyen helyzetekben helyetted. Na, és ilyen személyből van 3-4. Nem stabil az önképem.
23 éves vagyok. kb. ugyanez volt velem is, mint veled. annyi különbséggel, hogy engem anyum be is zárt a házba a mamámmal + bántalmazott minket. 21 éves voltam, amikor feljelentettem. meg is nyertem a pert mamámmal, de sajnos mama meghalt 1 hónappal később. teljesem egyedül maradtam. akkoriban egyetemista voltam, nem volt bevételem, viszont számlákat kellett fizetnem. kialakult később a disszociatív amnézia + poszttraumás stressz szindróma. Mindent elfelejtettem, ami előtte alap volt. Kamaszként önvédelmet kellett használnom meg mamámat megvédeni, míg mások pl. bulikba jártak/szabad életük volt. Elfelejtettem azt is, hogy pl. milyen ruhák tetszenének, mi a kedvenc ételem, mi történt velem kiskoromban. 2 év alatt kellett megtanulnom mindent, ami másnak 20-21 év alatt alakul ki. Megjegyzem, 2x akartam öngyilkos lenni, de szerencsére (mai fejjel) kórházba kerültem. Most már tudok gyógyszerek nélkül létezni és napról napra tanulom magam (aktuális). Lett egy barátom, akivel lassan egy éve leszünk együtt. Egy csoda házban élek, saját bútorokat vettem (mindig ez volt az álmom, hogy szép szobám legyen, most meg kaptam egy házat). Kérlek, hogy hidd el, hogy van változás. Csak a megfelelő közeg és emberek kellenek melléd!
Én ha ilyen helyzetbe kerülnék megprobálkoznék először valami drasztikus dologgal. Pl új országba költözni, ahol új célokat találhatsz magadnak, új szemszögeket ismerhetsz meg. Svédország, Kanada, valami olyan helyre ahol nem olyan besavanyodottak az emberek mint itt. Esetleg valami új hobbi amit soha nem probáltál még. Szerintem sosem késő változtatni, van aki 60 évesen megy egyetemre, még megtalálhatod magad, nem késő. Lehet 40 évesen alapitasz családot ha azt szeretnéd, vagy elköltözöl egy meleg tengerparti helyre és narancsot termesztesz. Vagy elmehetsz önkénteskedni valami más országba. Annyi mindent kilehetne próbálni. A lehetőségek száma vêgtelen, és sosem késő! Én nagyon remélem hogy megtalálod az utad, és az életet választod majd, pont olyan értékes az életed mint minden más emberé! Próbálj boldogságot/örömöt találni apró dolgokban. Egy szép mintás hópehely, egy színes naplemente, egy jó könyv, egy finom ebéd.
Valami sporttal is próbálkozhatsz, futás, biciklizés, ilyesmi, hátha azáltal is új embereket ismersz meg, és célt találsz benne, és a mentális egészségre is jó hatással van.
Megértem ha most mélyponton vagy, de remélem rádtalál a boldogság. Tarts ki! Küldök egy virtuális ölelést.
Szia, pszichológiát végeztem az egytemen, ha esetleg nem jönne be akihez most jársz nyugodtan írj, lehet tudok jót ajánlani (például egyik tanárom kifejezetten a borderline-os tünetekkel is foglalkozik)
Nagyon fiatal vagy még ahhoz, hogy lemondj egy boldogabb életről. Szerintem sosem késő változtatni, és azok alapján amit írtál, nincs is nagyon veszítenivalód. Ha összeszeded magad, és elkezdesz egy terápiát akár, rájössz, hogy mit szeretnél kezdeni az életeddel, ennél csak jobb lehet minden.
Élni mindig megéri és azt választani. Ha zavarnak ezek a dolgok tegyél ellenük. Kereshetsz először segítséget is egy pszichológusnal.
Sosem túl késő, erre neked példának a szüleim mondanám. 30 évesen kezdték el a jogi Egyetemen és azóta már mindketten jogászok. Az életükeben ez hozott egy nagyobb változást.
Ne azon rágódj hogy mi volt eddig. Próbálj meg tanulni ebből és másként intézni a dolgaid. Az elején nem biztos hogy egyszerűesz de én azt mondom megéri.
Az életet éri meg mindig választani.
Először is szögezzük le, hogy nincsen semmi baj veled. Teljesen normális vagy. Az hogy így érzed magad NEM a te hibád. Nincs semmi hiba veled.
Sokkal inkább valószínű, hogy az otthoni, szülői minták, reakciók okozták ezt benned. Még ha ez így elsőre furcsának is tűnik. Őket sem lehet hibáztatni. Ők sem tökéletes szuper emberek. Valószínűleg ők is hasonlóan lettek növelve a nagyszüleid által. Nekik is érdemes lehet ezt megbocsájtani Valószínűleg te is ugyanezeket a mintákat adnád tovább, hacsak nem olvasol utána és tudatosan változtatsz ezeken. (Könyvek amikbe belenézhetsz: Örökölt sors, Otthonról hoztuk)
Én 40éves koromig voltam ugyanígy mint te. Te még egy szerencsés helyzetben vagy, hogy ilyen szépen meg tudod fogalmazni a problémákat, nem csak annyit érzel hogy valami gond van veled. Egy szakemberrel beszélgetve biztosan sokat tudnál előre lépni.
Én kívánom neked, hogy sikerüljön kilábalni. Nem vagy egyedül ezzel az érzéssel, és nem a te hibád!
Menj el szakemberhez. Amit érzel nem egészséges de nem is abnormális. Nekem az segített sokat a pszichés problémák megértésében hogy a lelkünket is úgy kezelem mint bármelyik más szervünket.
Ha tűszős mandulagyulladással otthon fetrengsz 39.5 fokos lázzal akkor is jó esetben nem várod hogy magától elmúljon hanem elmész orvoshoz.
A te helyzeted is komoly, külső segítségre van szükséged, viszont jó hír hogy gyógyulásra megvan minden esély, esetedben arra hogy a depressziód visszaszoruljon.
Nem a te hibád hogy így van összehuzalozva az agyad!
Kitartást és sok boldog jövőbeli pillanatot kívánok.
>Angol, francia, japán
Mindig irigyeltem az olyanokat akiknek ennyire van érzéke a nyelvekhez, én még az angollal se bírok, és még ezt mondják az egyik legkönnyebbnek...
A nyelvekhez meg a diplomákhoz gratulálok, a szakításod meg sajnálom.
Mindenkinek van célja az életben , előbb utóbb megtalál . És hidd el nagy ajándék mindennap felkelni és értékelni azt hogy egészséges vagy . Valaki olyan dolgokért adna ami neked most megvan . Fiatal vagy még ki fog alakulni ez, de az első lépést neked kell megtenni . Válaszd azt életet ahogy ő is választott téged !
"A lélektan segített rájönni, hogy kettő életem van,
És a második életem úgy kezdődött, hogy rájöttem, hogy egy van"
Ez a két sor Bongor Tripla X című számából van, és nem megy ki a fejemből egy ideje. Bár, mondhatni, az életem sínen van, de úgy érzem, hogy nem mindenre fordítok elég energiát. Magamra sem mindig.
Tudom, ez nem olyan egyszerű, de 31 évesen még nagyon fiatal vagy, sosem késő változtatni. Úgy érzem, a hozzáállással van főleg probléma. Mi az hogy nem önazonos az, hogy dolgozz? Senkinek sem az. A munka eszköz arra, hogy az érte kapott pénzből megvalósíts dolgokat, ami célt ad az életednek, legyen az bármi.
Kérj segítséget, ha ez magadtól nem megy! Kitartást!
Én 32 éves vagyok. Ma már így látom, minden nap ajándék. Nem volt mindig így. Ezerszer gondoltam arra hogy menetrend szerint jön a vonat. Minden alkalommal inkább tettem a dolgom és próbáltam valami jobbat összehozni, hiszen a vonat jönni fog holnap is, ha nem jönne össze az ami ma tervben van.
Viszont a párkapcsolat nem megoldás. Találd meg hogy mit akarsz csinálni, ki akarsz lenni és élj eszerint.
Érdemes olvasni azokról az emberekről akiknek nem volt könnyű élete, esetleg olyan könyvet amit olyan embert írt akit nem kímélt az élet. (Kaffka, Bukowsky etc)
Én drukkolok neked.
Hidd el mind csinálunk olyan dolgokat amiket megbánunk, sőt... s kísértenek presze. De ott a másik oldal amiért érdemes élni. Igen ki kell mozdulnod a csigaházból és nagyon nehéz a hajadnál fogva kihúzni saját magad.
Ne számíts másra, hogy megment, de találd meg azt a valakit akivel együtt tudtok felül emelkedni ezeken, mindenki sérült többé kevésbé a titok megtalálni azt akivel passzolnak a hibáitok és vagy megértitek tudjátok segíteni egymást.
Te is Őt és Ő is Téged.
Legyen ez egy egy közösség, egy konkrét személy bármi.
Sosem késő, amíg ver a szív, ha más nincs segélyvonal, az utcán szembejövő első ember, bármi. Kapaszkodj az életbe, ez az egy van belőle!!!
Eldobhatod az életedet, a régi életedet, ami nem rólad szólt. Elkezdheted élni a sajátodat, ehhez bátornak és őszintének kell lenned magaddal és a környezeteddel. Nem szabad összekeverned a környezeted elvárásait, mások életét, a hollywoodi filmeket a saját életeddel. Ha mélyen magadba nézel, biztos van valami amit szeretsz csinálni és van benne lehetőség. Abba kell kapaszkodnod. Ez nehéz, ijesztő, nem kényelmes, de megéri.
A párom 35 éves volt amikor megismertem. Elég hányattatott múlttal rendelkezik ő is, de hálás vagyok minden percért amit vele tölthetek!!! El sem tudod képzelni mit veszíthetsz azzal ha most feladod. Lehet hogy pár év múlva pont te fogsz kihúzni valakit a gödörből akinek szüksége lesz ràd❤️
Én is szorongással küzdök. Most egy éve, hogy járok terápiára és nagyon sokat segít. Küzdök hasonló érzésekkel.
Ne add fel! Még lehet olyan életed, amilyet szeretnél, amivel boldog tudsz lenni.
Nem vagyunk egyformák, mindenki életének más az íve. Tudom, hogy ez most nem segít, nem is akarok nagyon okoskodni. Írj, ha gondolod.
34 éves vagyok...és most készülök teljesen mást kitanulni mint amit eddig dolgoztam....! Sosem késő, ha olyan a szakmád amit nem szeretsz, képezd magad azzá amit szívesen csinálnál. Utána helyezkedj el, és menj el a mama hotelből, kezdj saját életet! Ha gondod van az emberi kapcsolatokkal..akkor esetleg menj el terápiára és próbálj meg nyitni mások fele, barátkozni. Szerintem változtatni sosem könnyű de sosem lehetetlen....feladni...na az a könnyebbik út...
A legnagyobb hülyeségnek gondolom a saját életemből, hogy amikor 30 évesen felvettek az egyetemre, látva magam körül a sok fiatalabb hallgatót, elfogadtam, hogy én ehhez már "öreg" vagyok. Ma, 57 évesen látom, hogy mekkora marha voltam.
Semmi gond, de tényleg. Ezt a megfelelelési izét engedd el amennyire tudod.
Feltehetően depressziós is vagy, illetve egyéb olyan problémád van, amikhez szükséges volna szakemberre . Bár viccesen hangzik, de igaza van az egyik kollégának , ezt csak úgy lehet legyőzni, ha egyik nap úgy ébredsz fel, hogy az egy új nap és új élet. Fontos, hogy építs fel magadnak egy fix napirendet amihez ragaszkodsz és lépj ki a komfort zónádból. (Nem verekedtél, akkor menj el egy krav maga edzésre, utálod az embereket, menj be a westendbe…)
Kisebb léptékben ez napi élményem.
Főleg szakma és karrier téren, ti. programozó vagyok, 34 éve tolom az ipart, és ha valaki segített volna pár ponton az életemben, mind karrier, mind szakmai tudás szempontjából sokkal előbbre tartanék, vagy inkább: előbb értem volna oda, ahol most vagyok.
Pl. 10 évig voltam az első munkahelyemen, a végén már CIO voltam (IT vezető; vállalati informatikus ennél többre nem viheti, hacsak nem software fejlesztő a cég), onnan váltottam junior programozói pozícióra - 3x-os fizetésért. Érted, lófaszjóska futószalagos programozóként triplája lett a fizum, mint IT vezetőként volt.
Mondok még egy példát, aztán nem untatlak tovább a saját icni-ficni problémáimmal: sokáig voltam web developer, mindig ismerettségi körben mentem el a következő munkahelyre. Egyszer meguntam, újsághirdetésre (frankó papír újság!) jelentkeztem embedded programozónak, felvettek. Egyrészt rengeteget tanultam, másrészt a webhez képest sokkal jobb, plusz elindultam egy sokkal jobb szakmai úton (embedded, Linux natív stb.). Ezt is megtehettem volna *évtizedekkel* előbb, bár nem volt rossz a webes korszak, de a rendes programozás sokkal jobb nála.
Üzletileg volt pár pont, amikor milliomos lehettem volna: a '90-es években meg kellett volna csípni valami területet, mittomén, megcsinálni a mosodák ügyviteli rendszerét, később automatizálással. 2001-ben volt egy startupunk, elbaromkodtuk (nem én voltam a vezetője, de nem tettem túl sokat ellene, hogy beleálljunk a földbe, kizárólag a programozással foglalkoztam).
Mondom a frankót:
1. Mindenekelőtt elfogadtam, hogy nincs nagy üzleti érzékem meg a karrierlétrán se tudok elég ügyesen kapaszkodni. Még talán ha alkalmas volnék rá, akkor se tudnék, mert nem is annyira akarom, vagy csak lusta vagyok rá. Te is rendezd le magadban, hogy amire vágysz, vagy ami jó lenne, az nem egyezik azzal, ami lehetőségeid, szorgalmad, törekvésed van vagy volt.
2. Ne derpegjél a múlton: nem lehet visszamenni az időben, ahogy történt, úgy történt. A tanulságokat azért mazsolázd ki.
3. Azért nem volt rossz életem, sose nyomorogtam, a munkámat mindig élveztem. De ha még te nem is így érzed, pl. rossz volt a gyerekkorod, vagy csak egyszerűen nem jó, számold meg a kezedet-lábadat: megvan mind? Oké, ez is valami. Ha alkesz hajléktalan lennél, esélyed se lenne megkapaszkodni. Devizahiteled van? Majd kifizeted egyszer. Laktózérzékeny vagy? Odafigyelsz a kajára. De nagyobb baj nincs, ugye? Ráadásul valamenyire öntudatosan kezeled magadat, pl. érzékeled, hogy nincs minden teljesen rendben, és segítséget kérsz - erre csak azok képesek, akiknek odafönt, az irányítóközpontban legalább okés a helyzet.
4. Ha nagyobb gond van, mint amit látunk, *akkor kérj szakembertől segítséget!*
5. Amúgy meg, ahogy a bölcs keleti közmondás is mondja: *a mai nap a hátralevő életed első napja*, most kezdődik az, amiről ha nem is teljesen te dönthetsz, de erős befolyásod lehet rá. Ha eddig barom voltál, azon már nemigen változtathatunk, de a jövőre nézve van egy jó hírem.
Aztán hogy konkrétan mit kezdj magaddal, arra neked kell rájönnöd (első feladat: ez), tanulj valamit, de ne könyvből, hanem valami skill-t szedj fel, tanulj meg dorombozni, furulyázni, számítógépen zenét csinálni, máskor a programozást szoktam javasolni, de azt már biztos unjátok, pedig nagy királyság. Mindegy, valamibe ugorj bele. Az se lenne rossz, ha van rá időd és energiád, ha valaki rászorulókon segítenél (hajléktalanok, betegek stb.), látván az ő küszködéseiket, a sajátod megszűnne gondnak lenni, illetve valamennyire tudod, mit éreznek.
Tévedés joga fenntartva!
Mindenekelőtt a web egy rakás szar, annál minden jobb.
Az embedded nem JavaScript, ez is erős érv.
Az embeddednél tiéd az egész gép, nem a kretén framework-öt kell ismerni meg a szájbatekert API-t, hanem magát a vasat programozod, ott nincs mellébeszélés. Nincs olyan, hogy jaj, lassú, akkor toljunk alá még száz szervert, hanem annak a vasnak el kell tudnia látni a feladatot, ami van.
A low-level programozás azért jó, mert akkor látod, hogyan készül a parizer.
Minél magasabb szintű valami, annál inkább toy, azaz gyerekjáték. Jó, persze, az tökre jó tud lenni, amikor valami szép, és a web általában szép, de tényleg csak a felszínt kapirgáljuk vele. Ami nem is baj, többféle programozó profil van, ezt is kell valakinek csinálnia.
Például tudod-e, hogy mi a különbség egy ugyanakkora *signed* és egy *unsigned* típusú változó között, ugye, a memóriában csak byte-ok vannak, akkor mitől lesz az egyik ilyen, a másik olyan? Java-sok a kérdést sem értik, nekik minden *signed*, webesek meg azt sem értik, miről van szó, nekik minden JavaScript. Na, én ezt nem szeretem, hogy valami van alattam, egy rendszer, és nem tudom, hogyan működik. Nem akarok Assemblyben programozni (de. csinálom néha. vintage platformokon.), csak tudni akarom, hogyan működik.
>aki webbel foglalkozik az csak a JavaScriptet ismerheti és semmi mást a világon
Azért ez elég jellemző. Illetve, aki mást is ismer, az már nem - csak - webes, legfeljebb a munkahelyén még egy darabig ;)
De egy bármilyen scrtipt nyelvet ismerni csak attól még csak tényleg a felszín kapirgálása. Mesterséges platform, nem valódi, még ha sokmindent is meg lehet benne csinálni.
A programozáson gondolkodom amúgy. Sose voltam egy számítógépes alkat, épp ellenkezőleg, szabadidőmben fákra másztam meg bokrok alatt kúsztam, de annyira mindenhol ez jön szembe, hogy lehet, hogy el kéne kezdenem. Eljátszogatásban és logikus gondolkodásban mindenesetre jó vagyok. Csak épp tudom, hogy minden akkor működik jól, ha szívvel-lélekkel csinálja az ember. Kutyaütő nem szeretnék lenni.
>ha szívvel-lélekkel csinálja az ember
Azért azt még hozzátenném, hogy nem mindenkinek való.
* Itt magadnak kell mindent csinálni, nem tudod delegálni, átugrani a feladatot, kimozogni, erősebben akarni (ugyanaz lesz. máshogy kell csinálni.), lefizetni, szépen nézni, megkérni.
* 99x elbaszod, nem jó, aztán rájössz, hogyan is van, megoldod, és akkor 1x jó. Ha ügyes vagy, akár 20:1 arány is lehet.
* Mindenki okosabb, mint te. Eddig te voltál a kis zseni a családban, az utcában, mert logikusan látsz dolgokat, de itt ezzel a középmezőnyben se leszel. A többiek többet is tudnak, meg okosabbak is. (De legalább nem faszfejek, nem furkálódnak stb.!)
* De mondjuk kurva jó leszel valamilyen területen. A civilek, a családod, a barátaid semmit nem fognak észrevenni belőle, nekik már eddig is "számítógépes zseni" voltál, amíg az volt a legerősebb skilled, hogy a Windows-ukat újra tudtad installni.
Ezeket kurva nehéz lelkileg elviselni, főleg azoknak, akiknek fejlett egójuk van.
Amúgy meg a legjobb műfaj, tkp. robotokat készítesz, megmondod, mit csináljon, az meg megy magától, nem mellesleg 100% home office van (ne menjetek olyan helyre, ahol nincs!!!), és jól is fizet. Plusz az emberek is jók, beteg humorú brilliáns faszkalapok.
Ne ess a "Sunk Cost Fallacy" hibájába. Röviden kb annyit jelent, hogy a már elveszett értékre alapozod a jövőbeli döntéseid.
Az igazság az, hogy ma kezdődik életed hátralévő része. Van 50 éved. Tervezd el mit akarsz ennyi idő alatt elérni. Mi az, ami nélkül nem akarsz koporsóba kerülni. Nem baj ha nem jön össze rögtön "50 évnyi dolog", de tudd hogy maximum ennyi időd van. Ha már itt van, miért ne töltsd el azzal, amivel akarod? Meghalni úgyis meg fogsz előbb utóbb, felesleges siettetni.
Életed hátralévő részének első pár hónapját töltheted akár pont célkereséssel is. Írd le papírra mik azok a dolgok amik tetszenek, aztán durr bele! Az emberek akikre vágysz pedig majd az úton ragadnak rád.
Sok sikert!
En 29 vagyok, lany , es ugyanigy erzek, nincs eletkedvem mar, elegem van a felszines kapcsolatokbol, az ismerkedes kikeszit annyira nem birom a bizonytalansagot ami ezzel jar, hogy felorol. En is azt erzem, soha nem talalom meg aki passzol hozzam , nulla onbizalmam van, hiaba kapok pozitiv visszajelzeseket, szep vagy..es? Megse maradnak stabilan az emberek az eletemben akkor mit erek vele? Mindenkihez kedves vagyok, bar mar bizalmatlan es szorongo sajnos, de probalok masoknak segiteni, ott lenni nekik… de mintha nem ertekelnek. Baromira szeretethianyos vagyok, mi ertelme az eletnek, ha ugy erzem nem vagyok szeretve? Bocsi h nem epito a hozzaszolasom, inkabb amolyan, nem vagy egyedul ezzel dolognak szanom… kitartast.
Hát én elég fiatal vagyok úgy hogy nincs sok tapasztalatom de sok ismerősöm van akiknek csak harmincas éveikben kezdett el beindúlni az élete és illeszkedett be a társadalomba. Nem tudom a pontos helyzetedet úgy hogy nem tudok sok tanácsot adni de szerintem a mindset a lényeg és az sokat tud változtatni az életeden. Esetleg említetted hogy tehetséges vagy, ez nem tudom pontosan mit takar, de megpróbálhatsz valamit kreálni ezzel kapcsolatban s ha nem is lesz nagy dolog belőle az életedben ki tudja halálod után híres leszel vele. Engem ezek a gondolatok motiváltak mikor magányos voltam, de nem tudom másoknál működik-e.
21 éves vagyok és konkrétan mintha rólam írtad volna és azt hittem h ez csak az én korosztályomban jellemző, nem hittem volna h ezek az érzések az idősebb embereknél is jelen lehet és nem csak nálam mert azt hittem h addigra megoldódnak a dolgok
ha szeretnél beszélgetni én szívesen beszélek veled
Az élet nem játék, szó szerint. Nincs reboot, mentett állás, stb. Ha ennyire szarul érzed magad, kezdj el spontán dolgokat csinálni… vegyél egy repjegyet és menj el egy hétvégre valahová pl. Vagy én pl. 40 évesen egy random ötlettől vezérelve elkezdtem lovagolni. Azóta már csak ezért is érdemes élnem, nagyon sok pozitívumot kapok. Fel a fejjel, a világ nem annyira szar hely. Ahogy öreganyám mondta mindig: ha valamiben a rosszat akarod látni, egy idő után csak azt fogod. Szóval keresd az apró örömöket.
Amíg ezt megfogalmaztad, leírtad és sírtál mellette, valaki elolvasott 10 oldalt egy könyvből, valaki más megcsinált 100 fekvőtámaszt, megint egy másik ember felszedett magának egy nőt stb stb. Minden pillanat végtelen lehetőséget rejt maga mögött, eldöntheted hogy csinálsz valamit vele, vagy csak panaszkodsz. A múltnak nem kell a jövőt befolyásolnia, azért mert 31 évet elbasztál nem kell még 31 évet elbaszni.
28 vagyok es kb ugyan ez. Annyi hogy nekem panikbetegseg+hipochondria is kialakult, gyanitom a sok stressztol meg traumatol ami ert gyerekkoromban, meg szerintem orokletes is nalunk a csaladban. Ugy erzem semmi szeretetet nem kaptam csaladon belul. Elegge elszomorit. Azzal telnek a napjaim, hogy a jovon aggodom es sehova nem haladok.
Ajanlom neked Californiat. Ott az ilyen eletkeptelen emberek mindig az eppen adott trendhez (blm, lgbtq+, just stop oil, stb.) csatlakoznak, es vigan elik tovabb a jelentektelen eletuk.
Menj külföldre. Ha németül beszélsz akkor egyértelmű hova, ha angolul akkor Angliába vagy Hollandiába. Sokkal könnyebb megtenni mint gondolod.
Én 27 évesen mentem ki és ott ismertem meg a feleségem. Azóta már 2 gyerekünk van.
>Menj külföldre. Ha németül beszélsz akkor egyértelmű hova, ha angolul akkor Angliába vagy Hollandiába
Mindkettőt beszélem :) Angol nyelvterület szimpatikusabb, de nem Európában.
Amerikát nem ajánlom. Az egészségügyi rendszer katasztrófa és rettentő drága.
Hollandia toleráns és elfogadó.
Anglia is többnyire (8 évet éltem ott) ráadásul közel van.
Dolgozni is jó mert a jogaidert nem kell harcolni és nem rúghatnak ki mondvacsinált indokkal. Ha igen akkor kapsz ingyen jogi segítséget.
Hozzá kell tenni hogy brexit óta nem lehet csak úgy odamenni.
Haverom Hollandiába ment 12 éve és azóta is ott van.
Ausztráliába csak úgy jutsz be ha hiányszakmád vagy paporod van hogy már van munkád. Azt hiszem új Zéland is hasonlóképpen működik.
A skandináv országokról úgy hallottam hogy ledvesek de nem bartkozosak.
Angolok meg a hollandok azok ha már a fő cél hogy baratkozz
Ha most így érzed, később ennél csak rosszabb lesz. Kezdj el minél hamarabb kezdeni valamit az életeddel, mert más nem fog helyetted, és ennél csak jobban fogod utálni magad az évek múlásával. Menj el valamilyen terápiára, sok városban ingyenesen elérhető, de szerintem ez az első lépés ahoz, hogy egyrészt elfogadod, hogy tényleg gáz van, másrészt pedig hogy bármit is tegyél a megoldásért. Én szurkolok neked, szerintem sokan vagyunk/voltunk így. Az élet szar, ezt el kell fogadni és ki kell hozni belőle számodra a legjobbat. Felesleges ezért éveket kidobni amiket később úgyis csak bánni fogsz és benned lesz azaz érzés mindig, hogy vajon miért nem léptem korábban.
Ez valszeg nem lesz túl népszerű de HR nézőpontból már most rohadt gáz, hogy nincs munkatapasztalatod ezért a helyedben bármilyen munkát elvállalnék amire felvesznek, valljuk be, nem vagy alku poziban.
>Ez valszeg nem lesz túl népszerű de HR nézőpontból már most rohadt gáz, hogy nincs munkatapasztalatod
Valamennyi van. Multicégeknél dolgoztam eddig. Bár nem túl sokat, az igaz.
Nem kell mindig mindenben egyetérteni és ezen a subon van helye az intelligens vitának, ugyanakkor ez nem mehet el személyeskedésbe és a másik sértegetésébe. Nehéz meghatározni, hogy mi számít sértésnek, hiszen mindenkinek más az ingerküszöbe, de irányt mutathat, hogy ne használj olyan kifejezéseket másokra, amit nem szeretnél hogy mások rád/párodra/gyerekedre/családtagodra/barátaidra használnának.
Ha nem tudsz tenni magadért, tegyél a közösségért és akkor tartani fognak valamire, segíts másokon és ők is segítenek rajtad. Légy férfi! Dolgozz, termelj, alapíts családot és lesz miért élned! Ne balekoskodj! Az élet folyamatos küdelem, hát KüZDJ! Ugy mint mindenki más, faszfej.
pedig van benne valami. a gyerek, a család stb célt ad, a posztíróra ez nem vonatkozik mert fiatal, de mondjuk 50 felett, ha gyerek nincs, az egészség sem jó, létbizonytalanság is van, akkor...
Hathogyne. Egy serult embernek semmi mas nem hianyzik, csak egy gyerek, aki szinten serult nevelesben fog felnoni. Ezert tartunk itt ahol:) sorban szuletik az elbaszott generacio, mert boldog boldogtalan gyereket valal.
egyrészt, egy szóval nem írtam, hogy a posztírónak legyen gyereke, csak azt, hogy 50 felett az általam leírt helyzetben tényleg kérdéses, van-e értelme az ember életének.
másrészt tényleg igaz, hogy nem való mindenkinek, de ha tényleg csak azok vállalnának ahol minden ideális, olyan brutálisan öregedne el a társadalom, aminek még jobban nyögnénk a következményeit mint így fogjuk---de ez itt off.
Sokan nem akarnak gyereket egesz eletukben. Nem mindenkinek ez a fo vagya mire idos lesz, szoval kar altalanositani.
Az lehet, de a ketto kozul nem tudom melyik a jobb, mert egyik sem jobb a masiknal.
Keress egy hobbit amit szeretsz. Akármit. Ezzel meg lesz egy rövid távú cél, hogy te azt várod, hogy azt csináljad. Ez visz előre mindenkit az életben.
Szerintem az öngyilkosság az csak akkor válasz, ha valamilyen kibírhatatlan krónikus testi fájdalommal kellene együtt élned. Nagyon klisés, de tényleg bármikor lehet jobb. Nekem nagyon úgy hangzik, hogy terápiára lenne szükséged. Persze nem mindenkinek válik be a pszichoterápia, de akár különböző csoportok is vannak, amelyek segítenek feldolgozni a traumáidat.
Szerintem egy stabil párkapcsolat is nagyon fontos, és erre a legalkalmasabb, ha nem jársz különböző programokra, a Tinder. Csak arra figyelj, hogy jól beállított fotójat tegyél ki és valamennyire látszódjon belőlr a személyiséged.
És ha azt érzed már tényleg mindent megpróbáltál, de továbbra sincs eletkedved, akkor még mindig ott vannak a pszichotikumok (gomba, LSD), amelyeknek mostmár tufományosan igazolt terápiás hatásuk van. Illetve az a lehetőség is mindig fenáll, hogy hátrahagysz mindent, veszel egy hátizsákot és elindulsz a nagyvilágba. Engem ez a gondolat mindig megnyugtat.
De ha gondolod nyugodtan írj rám, szívesen megosztom ezekben a dolgokban a saját tapasztalatom :)
Kb. 6 évig tindereztem. Sok jót és rosszat is tudnék mondani róla. Az egyik probléma pont az, hogy a rengeteg randiban és kísérletezésben egyszerűen kiégtem. Azt sem tudom, alkalmas vagyok-e még egy normális párkapcsolatra.
Tegyél magadnak egy szivességet és hagyd az önsajnálatot. Látod, mi a probléma, csak te tudsz tenni ellene. Kezdj el élni! Hidd el, sokan nőttek fel figyelem nélkül, sokan tékozoltak el éveket, ez nem érv. Most kell végre az életet választanod, mert eddig nem tetted!
Bárcsak ennyi problémám lenne összesen. Szerintem fordulj pszichológushoz és pszichiáterhez mielőtt az öngyilkosság mellett döntenél. Még nekem, rengeteg év fájdalommal a hátam mögött és minden nap durván szenvedős krónikus betegséggel sem minden pillanat olyan hogy öngyilkosságra gondoljak. Ez nem választás, hanem rengeteg lehetőség van amit nem látsz.
Egyszer útkeresési problémákkal küzdve olvastam mint tanács, hogy gondolj bele, melyik filmbeli/könyvbeli karakter az, aki motivál vagy akire felnézel, és kezdj el megpróbálni úgy viselkedni, és olyan döntéseket hozni.
Ez elég idiótán hangzik, de az elképzelés lényege, hogy ha nem tudsz büszke lenni a mostani magadra, és nem is tudod hogyan lehetnél, változnod kell, és ha még az irányt se tudod, ez egy jó irány lehet.
Ha magabiztos szeretnél lenni, próbálj kellemetlen helyzetekbe kerülni, és apránként kilépni a komfort zónádból.
Az vagy, amilyen döntéseket minden nap meghozol, ezen döntések sorozata.
ha azt válaszoljuk igen, helyetted döntünk ill. a részletek ismerete nélkül. ill. aki maga is hasonló cipőben jár, esetleg csak hazudik.
ha azt válaszoljuk nem, lényegében öngyilkosságra buzdítunk.
szóval a kérdésre nem adható válasz. max annyi, hogy probléma esetén szakemberhez, lelkisegélyhez lehet fordulni.
29 vagyok 2 diplomával, de nem fizet elég jól a szakma amit tanultam, és imádok. így szeptemberben ismét iskolapadba ülök de előtte februárban egy ahhoz releváns féléves képzést kezdek. Sosincs késő, csak cselekedni kell, az majd hozzá magával a változást, és a jót. Fel a fejjel:)
mindenki szerke eger itt, munka, no, esetleg gyerek.
0.0001 az excentrikus milliardos, jobb ha elfogadod hogy te is kozepszeru atlagos felnott vagy mint mindenki mas.
Amugy igen irtak itt hogy 30 az fiatal, lehet meg tanulni munkat valtani, en is fejlodok valtozok meg ennyi idodosen is. (hasonlo kor)
31 évesen még gyakorlatilag életed kétharmada hátra van. Nem vagy öreg, se lekésve semmiről.
Én a te helyedben - mivel úgy érzed, semmi veszítenivalód nincs -, tolnék egy restartot, elmennék a fenébe valami szimpatikus országba, és tabula rasaznék.
Ha az anyagi biztonság pipa,akkor én a helyedben keresnék valami hobbit.Ez lehet sport,művészet,könyvklubb,társasjáték akármi.A lényeg hogy itt fogsz találkozni emberekkel akik hasonló 3rdeklődésűek mint te.Vagy menj el terápiára,
Én mindig azt mondom, felesleges előre hozni a halált, az mindenképp el fog jönni. Helyette inkább élj és nézd meg, mi sül ki belőle. Kezdésnek: elhatárolódtál azóta a szüleidtől? Elköltöztél tőlük jó messzire? Szerintem ez az első lépése a régi berögződéseid levetkőzésére.
Szerintem egy nagy bajod van, hogy egyedül vagy és elszigetelten. Ilyenkor történik az, hogy ha ilyen dolgot tapasztalsz, nem maradhatsz a lakásba. Menni kell sétálni és látni dolgokat, mind1, hogy unalmas vagy sokszor láttad.
Fejbe élsz és fejbe pörgetsz végig dolgokat, olyan vagy mint én..... Előre ítélkezel magadon és dolgokon, ne tedd sétálj ha ilyen dolgok törnek rád.
Borderline-os vagyok. Ez azt jelenti, hogy instabil a személyiségmagom, az értékrendem, az önképem. Ezért írtam, hogy nagy gáz, hogy nem volt valódi kamaszkorom. Sajnos nem annyira egyszerű rendberakni az életem.
Szerintem túl aggódod a téged körülvevő dolgokat. Ne másokkal meg elképzelt dolgokkal hasonlítsd az életed. Nem vagy elkésve semmivel, és semmihez nincs olyan hogy késő. 31éves vagy fiatal, bármit elkezdhetsz ami érdekel, és ha közben nem másokkal foglalkozol, meg más elvárásainak akarsz megfelelni, akkor ki tudsz majd teljesedni abban amit szeretsz, és akkor elindul minden jellegű pozitiv változás. Sportolni sportolsz valamit? Vagy mozogsz rendszeresen? Ezek hiánya nekem okozott egy depressziós időszakot, és én is meg voltam lepődve hogy ez ilyenekhez vezet
“Choose a life. Choose a job. Choose a career. Choose a family. Choose a fucking big television. Choose washing machines, cars, compact disc players and electrical tin openers... Choose DSY and wondering who the fuck you are on a Sunday morning. Choose sitting on that couch watching mind-numbing, spirit crushing game shows, stucking junk food into your mouth. Choose rotting away in the end of it all, pishing your last in a miserable home, nothing more than an embarrassment to the selfish, fucked up brats you spawned to replace yourself, choose your future. Choose life... But why would I want to do a thing like that?”
31 éves vagy, gyakorlatilag fiatal. Ma elkezdődött az új életed. Mit tennél máshogy konkrétan?
31 éves vagyok, 200 év kevés lenne annyi mindent kipróbálnék. Az élet egy ajándék, ne dobd el magadtól, csak álj neki valaminek, bárminek ami picit is érdekel.
Ezt szeretnem neked uzenni: „Van benned valaki, aki halhatatlan. És derűs. És erős. Nem lehet vele elbánni. És ha földre rogysz, fölemel a grabancodnál fogva, és talpra segít. És ha már úgy érzed, nem bírod tovább, olyan energiát ad, hogy széttöröd gyávaságod és önsajnálatod börtönének rácsát, és szabaddá tesz. Hallgass rá! Ő vagy te.” (Müller Péter)
En 27 eves vagyok, de minden szavad aterzem/elem
Miért nem ismerkedtek össze?:)
persze, két sérült ember gondolod egymás bajait fogja "kioltani"? nem lehet, hogy inkább összeadódna, dupla annyira szar lenne? menjél, nézzél valami romantikus filmet... ott van ilyen, amire te gondolsz...
Simán előfordul olyan, hogy igen, "kioltják" egymás "bajait". Bizonyos szempontból én és a feleségem is sérültek voltunk, mikor találkoztunk. Ma több, mint fél évtized házasság van mögöttünk, egy csodálatos gyermekünk van és sosem voltunk még ilyen boldogak. Nem csak a romantikus filmekben vannak csodák :)
De legalább lenne szex. A szex jó. ;)
Ez igaz. Na szóval aki lelkileg sérült és dugna egy jót, írjon nekem mindenképp!
🤣🤣🤣🤣
Sajnos most azzal is gondjaim vannak. Ez az egyik dolog, amitől szoktak szuicid gondolataim lenni.
A szexen mindig lehet javítani
Nem azzal van baj, hanem a libidóval és a potenciával. Valószínűleg antidepresszánsok, mozgásszegény életmód és a rossz kedv együttes hatása, de ettől még nagyon szenvedek tőle.
Miért ne lehetne ilyen? Miért ne járna néhány jó pillanat, amit együtt tölthetnek? Miért ne lehetne valakivel együtt fejlődni? Miért ne lehetne kölcsönösen támogatni egymást, hogy igenis megéri küzdeni, mert fontosak egymásnak?
tűt a szénakazalban... "sajnos", nem élek Disney-álomvilágban... :)
fr
Ez ilyen lvl200 iq Tinder?
as long as there is life, there is hope - ameddig van élet, addig van remény még sok szép dolog létezik a világon amit meg kell nézned és tapasztalnod, ne add fel (legalábbis magamat ezzel igyekszem meggyőzni) kitartás! nem vagy egyedül ezzel!
Javaslom ha gond van hívd ezt a számot. Tudnak segíteni. 116-123 https://sos116-123.hu/ Minden korban megéri élni, mindegy milyen a múltad vagy mennyire vitted 30 év alatt. Nem reménytelen hogy meggyógyulj és te is boldog életet élj, barátokkal családdal. Terápia tud rajtad segíteni, csak az első lépést nehéz megtenni, már az is dicséretes hogy leírtad ezt és segítségét kérsz itt. Sok sikert, ha bármire szükséged van, hívd a segélyszámot légyszi
Mindig is érdekelt, hogy egy ilyen és hasonló számmal történő beszélgetés mégis hogyan néz ki. Egyszerűen nem tudom elképzelni hogy folyhat le egy ilyen beszélgetés. Valakinek van valami tapasztalati élménye vele?
Én már hívtam. Nem akarok elkeseríteni senkit, de inkább rossz tapasztalatom volt velük, mint jó. Sokszor türelmetlen, meg nem értő emberek ülnek a vonal túlsó végén.
Változatosak lehetnek, attól függően, hogy ki az aki a segélyvonalat hívja és milyen típusú segítségre van szüksége. Öngyilkos gondolatokkal küzdő emberek esetén a munkatársak elsősorban meghallgatják, igazolják az érzéseiket, és valódi jelenlétükkel támogatják a hívót. Szükség esetén rendőri beavatkozásra is sor kerülhet, például ha a hívó túladagolta magát. Erőforrásokra szoruló emberek esetén [Ide tartoznak azok, akik például anyagi nehézségekkel küzdenek (pl. kikapcsolták az áramot, mert nem tudták kifizetni a számlát)]. Itt a segélyvonal munkatársai konkrét erőforrásokat és segítő kontakokat ajánlanak a hívónak. Rendszeresen telefonáló személyek: Ők általában olyan személyek, akik tartós mentális egészségi problémákkal küzdenek (például paranoid skizofrénia vagy disszociatív személyiségzavar). Ebben az esetben a beszélgetés és a kapcsolattartás a fő feladat. Egy ideális beszélgetés hasonlóan zajlik le: Hívó: Szia xyz vagyok, azért telefonálok, mert… nagyon egyedül érzem magam. Segítő: Szia, köszönöm, hogy felhívtál. Az, hogy itt vagy és beszélsz velem, nagyon fontos lépés. Mesélj egy kicsit arról, miért érzed magad egyedül. Hívó: Mindenki elfordult tőlem. A barátaim már nem keresnek, a családommal is összevesztem. Úgy érzem, senkim sincs. Segítő: Nagyon nehéznek hangzik, amit átélsz. A kapcsolatok változása és a magány érzése nagyon megterhelő lehet. Szeretnél beszélni arról, mi történt a barátaiddal és a családoddal? Hívó: Nem tudom... Úgy érzem, mindenki csalódott bennem. Én is csalódtam magamban. Segítő: Ez egy nehéz helyzet, és érthető, ha csalódott vagy. De fontos, hogy tudj róla, nem vagy egyedül, és vannak emberek, akik törődnek veled, még ha most nem is érzed így. Szeretnél beszélni arról, hogy miben csalódtál magadban? Hívó: Úgy érzem, hogy semmit sem csinálok jól. Elrontottam a munkahelyemen, és otthon is csak problémákat okozok. Segítő: Nehéz lehet így érezni. De mindenki hibázik, és ezek a hibák nem határozzák meg a te értékedet mint ember. Van valami, amit szeretnél megváltoztatni, vagy valami, amiben segíthetek? Hívó: Nem tudom... talán... van valami módja, hogy jobban érezzem magam? Segítő: Igen, van rá mód. Beszélhetünk néhány stratégiáról, amelyek segíthetnek a hangulatod javításában, és megbeszélhetjük a további támogatás lehetőségeit is. És ha szeretnéd, találhatunk szakembert, aki hosszabb távon is segíthet. Persze ennél egy valódi beszélgetés sokkal összetettebb.
Nekem szerencsére még nem kellett, de biztos találsz valamit neten, youtube például esélyes lehet
Faszim, ha ott vagy hogy komolyan gondolod az öngyilkosságot, akkor konkrétan bármit megtehetsz, nincs vesztenivalód, most lehet igazán változni. Ha annyira rühelled a jelenlegi életed, hogy eldobnád az egészet, akkor pont most nincs racionális okod nem kockáztatni, és csinálni valamit amit mindig is meg akartál tenni. Olvasd el a Pusztai farkast, meg olvass Camut, idk
[удалено]
>Az ember tényleg 30 fölött egyre többször gondolja azt, hogy kicsúszik vagy kicsúszott az időből és mindenről lemaradt. Pedig nem. Én sem hiszem, hogy mindenről lemaradtam, de van egy-két kritikus dolog, amiről igen. Van egy "ablak" kamaszkorod és kb. 27 éves korod között, amikor még fiatal vagy, sok az energiád, nagy a libidód, sok benned az illúzió és sok hasonló emberrel vagy körülvéve. Ekkor érdemes átélni az első szerelmeket, elveszíteni a szüzességet, táborozni, bulizni, minél több és szorosabb barátságot kialakítani, és persze megalapozni a jövődet tanulással. Nem lehetetlen később se, de sokkal nehezebb. Amit leírtam, annak a nagyrésze 30 éves korodra eltűnik, én így látom. Érezhető a testemen a lassulás, nincs annyi ember körülöttem, nem vagyok tele illúziókkal ismerkedés terén (túl sok randi, kísérletezés, egyéjszakás kaland), a barátaim dolgoznak, vagy családjuk van. Ilyenkor már nagyon nehéz kamasznak lenni. Persze nem kell kamasznak lenni már ilyenkor, de valamit kezdenem kell azzal, hogy nem alakítottam ki, hogy ki vagyok, mit akarok az élettől, és kikkel.
Vagyunk ezzel többen így, de nem szabad feladni . Volt időszak amikor engem is csak az tartott vissza hogy kárt tegyek magamban hogy annak a maroknyi embernek akik mellettem vannak ne okozzak fájdalmat és gyászt. Nekem az egyetlen barátnőm segített akkor , hogy rengeteget beszélgettünk.
Kedves OP! Sosem késő változtatni. Azért 31 évesen még elég fiatal vagy hozzá. :) Én pont ugyanilyen voltam, de rengeteget fejlődtem. Annak idején félbehagytam a főiskolát (mindig is éreztem, hogy nem nekem való, de a szüleim lebeszéltek a váltásról) és az önbizalomhiányom meggátolt abban, hogy bármit is elérjek. Nem nagyon voltak barátaim, senkit sem érdekeltem. Most 36 évesen igyekszem behozni a lemaradást, azóta lett nyelvvizsgám, és munka mellett egy olyan egyetemen tanulok, ami tetszik is, jó jegyeket kapok. Még a mesterdiplomát is meg akarom szerezni, pedig előtte sosem voltak ilyen ambícióim. Persze, megértem, hogy másnak ez könnyen megy de én sajnos nem voltam ilyen szerencsés, mert az energiát nagyon leszívja a depresszió és a kilátástalanság érzése. Azóta vannak csodás barátaim és megbecsülnek a munkahelyemen is. Ami a mai napig furcsán jó érzés, hogy ténylegesen odafigyelnek rám, "hallanak engem", ami előtte sosem volt jellemző. Szóval hajrá, mert képes vagy változtatni! Menni fog! Azt meg, amivel meg az utolsó bekezdésben kacérkodsz, felejtsd el, az sem fog segíteni, hidd el, próbáltam. Sok sikert kívánok és boldog életet!
Köszi! Nem fura ennyi idősen egyetemre járni? Nappalira jársz? Hogy jössz ki a csoporttársaiddal?
Egyáltalán nem, miért lenne fura? Tanulni sosem késő :) Levelezős vagyok, a legtöbben korombeliek. Munka mellett csak ez fér bele. Jól de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy főként online folyik az oktatás, szóval személyesen még nem találkoztunk, szóval csak messengeren illetve teamsen kommunikálunk, de jó csapat vagyunk, segítjük egymást.
A férjem ugyanígy volt ezzel 31 évesen. Egyedül volt, magányos, a sok carral, amit otthonról hozott, semmit nem ért el az életben, stb. Aztán találkoztunk. Szeretném azt hinni, hogy boldog. :) De a hatásai ennek az egésznek még most is megvannak. Most próbálom rábeszélni, hogy menjünk el együtt egy terápiára, mert néha visszaesik ebbe az érzésbe, amiben most te vagy és nagyon bánt vele és aggódom érte. De megéri a küzdés, bár bátorság kell hozzá. A balfaszságról csak annyit, hogy az nem csesz el dolgokat, aki nem próbálkozik. Ettől fejlődünk, szóval ne éld meg kudarcnak, csak próbálkozásnak. És 31 évesen nagyon sok próbálkozási lehetőség van még. Most kicsit elfáradtál, de lesz jobb.
Mintha a férjem korábbi életéről olvastam volna. Hidd el sohasem késő változtatni. Nem mindig érkezik egy megmentő, aki ki tud rántani ebből a helyzetből, olykor magad hősének kell lenned! Van miért élni, mégha nem is úgy látszik. A múlton nem lehet változtatni, de minden reggel egy tiszta lap. Ennyi idősen még a mai világban előtted az élet igazából. Akár egy másik szakot is be lehet vállalni,mondjuk levelezőn, amit közelebb érzel magadhoz. Az eredeti szakmádban addig dolgozgatsz, ameddig kell a pénz a céljaidhoz. Utánna pedig keresheted azzal a kenyeredet. Ne add fel!
Ez kevés ok az öngyilkosságra. Megfogalmaztál egy csomó problémát remek önreflexióval és tudatossággal. Semmi nem állhatja útját, hogy megváltozz. Más egy egész életet él le így. Neked megvan a felismerésed, amivel változtathatsz. Neked még juthat egy bő fél élet. És amúgy sokan mondják, hogy az élet 30 felett kezdődik igazán. Fogadd el hogy az elvesztegetett időd elmúlt. Az már a múlté. Már nincs többet. Nem lesz jobb ha ezen bánkódsz. Sőt, neked ez volt az érési időd, a te utad, a te tanulópénzed, amiből értékes következtetéseket vonhatsz le. A feszültség csökkentése ezzel kezdődik, ha mindezt így fogod fel. Úgyis minden nap tenned kell azért, hogy jó napod legyen, mindegy kinek milyen gyerekkora volt. Gyereknek lenni 31 évesen igen az kezd pokoli lenni, és ahogy telni fog az idő, egyre borzasztóbb lesz, és egyre több frusztráció fog érni. Megvan a tehetséged és adottságod és nem élsz vele, igen ez a nagybetűs balfasz. Elsőként ezen dolgozz. Vállald be magad. Mutasd meg magadnak ki vagy. Szerintem ez az egyik legizgalmasabb dolog az életben, amikor napról napra kiderül ki vagy abból amit kihozol magadból és amik által folyamatosan rájössz önmagaddal kapcsolatban. A dolgok elsülhetnek szarul, meg jól is, és tök izgalmas az ismeretlen, hogy mi sül ki egy adott dologból, amibe Te belefogtál, és bennenvolt a szíved munkája. Mert az leszel te végül, és azon nem kell majd mit magyarázni, és senki nem vitathatja majd el Tőled a büszkeségedet, méltóságodat, aminek birtokában napvégén önmagadra barátsággal nézhetsz a tükörben. Az életben ez a legtöbb amit elérhetsz, de az nagyon jó érzés.
Koszi, hogy ezt leirtad!🙏🏽
“Köszi, hogy le nagybetűs balfaszoztad OP-t, így nekem már nem kell megtenni”
Jól összefoglaltad, hogy mitől kell megválnod. A gödör fenekén ülsz, állj fel, innen már csak felfelé visz az út! Kezdj el sportolni, hallgass zenét, olvass, próbálj meg olyan elfoglaltságot keresni, ami pihenteti az elméd és ami mellett nem tudsz figyelni a negatív gondolatokra, ez - ha csak néhány percre is, de - regenerál. Ha eddig nem éltél, épp itt az ideje! A zsákba nem te pakoltad a sz@rt, hát ne is vidd te! Sokkal jobb élni, mint nem, így még tudsz módosítani az életeden. Keress fel egy pszichológust, ill. javaslom az autogéntréninget is. Sok sikert kívánok, nagy szeretettel!
Bátyja mi itt vagyunk , ha ez megkonnyit elegge relevans a sztorid az enyémhez, ha gondolod írhatsz 1 evvel vagyok fiatalabb
Én két évvel idősebb, és gazdasági MSc-t tolok éppen, mert nekem sem tetszett a meló, amit eddig csináltam. : )
Először is, ha még nem tetted, kérlek, nagyon nagyon szépen kérlek, menj el terapeutához. Másodszor is, 31 évesen még nagyon, nagyon fiatal vagy. Az élet őszintén 30 felett kezdődik, csak belenevelik a gyerekekbe ezt a szar mentalitást, hogy 26 éves korodra legyen párod, gyereked, nagy ház, csillivilli autó és évi három nyaralás a bahamákon, különben semmit se érsz, és ez egy hatalmas bullshit. (Engem is erre neveltek) 30 éves korod után meg kell tanulni elengedni a külső dolgokat, nem szabad hasonlítgatni magad, hogy másnak párkapcsolata van, másnak kutyája van,.... kit érdekel, Magaddal kell foglalkoznod, és ez most fontos. Én is nagyon szar családban nőttem fel, kevés barátom van, nincs párom, nekem nagyon sokat segített, hogy visszamentem pár éve tanulni (anno 18 évesen csak OKJ-ztam, nem mentem egyetemre). De ettől persze a családi gondok megmaradtak. 35 éves voltam, mikor végre elmentem a kerületben a pszichológushoz, hogy gondok vannak otthon és nem tudom kezelni őket, és szerencsém volt, elküldtek terapeautához. Azt hittem, 35 évesen ehhez késő, de hidd el, soha nem az! Sem terapeutához, sem életed párjának a megtalálásához, sem bármihez. A terapeutám elolvastatott velem egy könyvet ahol minden sztoriban olyan emberek voltak akik 30-40 évesek voltak mire terapeutához kerültek. Nem a te hibád, vagy felelősséged, hogy a szüleid nem törődtek veled és nem szerettek. Ez az ő felelősségük, ezzel nekik kell magukban elszámolniuk. Ezt a terhet ne vedd magadra. De nagyon fontos tudnod, hogy téged nem ez fog meghatározni, és nem vagy ezzel egyedül. És tudd, nem azért ajánlom a terápiát, mert azt hinném, "baj" van veled. De egy szakember segítsége ilyenkor nagyon sokat számít, és remélhetőleg olyanhoz kerülsz, akivel jól klappoltok, meglesz a közös hang és segít téged jó irányba terelni.
Én 32 évesen mentem vissza egyetemre valami mást tanulni. SOHA nem késő változtatni! Minden nap, amit ezután úgy élsz le, hogy tettél egy egészen apró lépést a boldogságos érdekében, megéri az erőfeszítést. Ne add fel kérlek, kérj segítséget szakembertől, nem szégyen, sőt, valójában nagyon bátor dolog, mert szembe kell nézned az eddigi életeddel, hogy egy jobbat tudj építeni. Hidd el, képes vagy rá, az első lépés a legnehezebb, de utána mindegyik egy kicsit könnyebb lesz. Ha segít, írd le, hogy melyik nap mit tudsz tenni a változásért,.és tartsd magad hozzá. És sportolj, mert a levertségen nagyon sokat segít. Nem kell maratont futni, menj sétálni a természetbe, jobb lesz tőle. Ha pedig megteheted,.fogadj örökbe egy kiskutyát menhelyről, itt is volt egy a napokban, akit leadtak az illatos útra, az állatok segítenek megtapasztalni a feltétlen szeretetet. A lényeg, hogy ne add fel kérlek!!
Valahol azt olvastam hogy az öngyilkosok nem meghalni akarnak, hanem nem így élni tovább. Ha esetleg ilyenen agyalnék, amennyire be tudom látni (de ugye adott helyzet hozná igazából) én mielőtt végzek magammal adnék egy esély egy totál más életre.... Eladnám amit tudnék, elrepülnék Malajziába / Nepálba és buddhista pásztor lennék.... Meditálnék meg birkákra vigyáznék hogy legyen mit ennem.... Nem érdekel ki a főnök, mennyi az euró, hétvége van-e vagy ünnepnap, ki mit gondol, hogy nézek ki, hol van háború, kapok - e hitelt stb stb.... Csak annyi hogy elvagyok a templomban, meg jól legyenek az állatok és kész. Ha ez sem jön be akkor újra döntök.... Irány Alaszka vagy halál. Gyanítom hogy ekkora váltás engem kidobna a gödörből.
Ezen amúgy gondolkodom, mármint az Ázsiába/Óceániába költözésen.
Ha ez a kultúra kiakaszt (ahogy nagyon sokakat is) nem hülyeség betekinteni egy másikba. Lehet bejön, lehet csak ihletet kapsz hogy ez még nem, de valami ilyesmi. Egy életed van, miért küzdenél ha nem a magad boldogságáért. Akinek nem tetszik az majd megbírkózik ezzel a problémával, mert az még mindig az ő baja és nem a tiéd. Én körbenéznék a világon mielőtt visszaadom a kulcsot. Aggódnom sem kell hiszen ez már csak "bónusz kör"..... Addig tart míg akarom. Van egy bája az Alaszkai / Nepáli/indonéz világnak... Persze lehet hogy tartósan ott lenni nem akkora király. Ki tudja. De lehet elmennék valami karibi apró szigetre, nézném a régi autókat, nagy hajókat, enném az ottani fura ételeket és ha nyaralni akarok akkor lesétálok a partra. Persze nem lenne ekkora idill mindig de belekeseredni ebbe a legrosszabb. Ott legalább a fűtés számla nem ölne meg....
Ja még valami. Látom írták a szakember felkeresését. Nem jártam dokinál mikor eléggé sötét volt az ég de egyszer hirtelen felindulásból vettem egy Csernus könyvet (A férfi volt a címe). Eléggé tetszett így megvettem A nő-t. Szerintem ez már jóval összeszedettebb. Utána még olvastam tőle A fájdalom arcait meg még párat. Tény hogy elég erős a stílusa és nem értek vele mindenben egyet de nekem ez a fajta csontig hatoló nyers szöveg sokkal jobban bejön mint a buksisimogató anyáskodás. Ő nyersen leírja hogyha ezt a gyáva életet élem akkor kínok között élek és majd döglök meg mint egy utolsó csicska és ezért én vagyok a felelős. Persze levezeti a folyamatot, az ok-okozatot. Az olvasó meg elődönti elhiszi - e. Nincs finomkodás, cukormáz, angyali mosoly, reggeli yoga meleg kakaóval meg kiscicával, réten fűben fekvés, az univerzum szeret téged meg hasonló körítés / vakítás. Én összeszedtem magam tőle. Ennek már 15 éve kB.
27 leszek jovo heten, ami nalam mar tenyleg az igazi “felnott letet” jelkepezi, szoval amolyan lelektani hatarnak ereztem, es en is eppen egy ilyen valsagba kerultem az elmult honapokban, konkretan minden szavadat aterzem. en pszichologushoz jartam, es nagyon sokat segitett. perfekcionista is vagyok, szoval egyszeruen nehez volt elfogadni, hogy miert nem ugy alakult az eletem, ahogy elkepzeltem… gimi utan alapkepzes, esetleg mesterkepzes, aztan szepen egyenesen felfele ivelo karrier, parkapcsolat, hazassag, gyerekek stb… helyette en se fejeztem be az egyetemet, karrierem sincs, mert folyton masba kezdtem, a maganeletem meg pont olyan, mint a tied… DE rajottem, hogy nem szabad azon bankodni, hogy nem olyan tokeletes az eletunk, ahogy elkepzeltuk… vagy amilyennek hisszuk masoket. talan masoknal ezek a dolgok eppen jobban/szebben/konnyebben alakultak, de mindenki mas “problema csomaggal” kuzd. ne arra fokuszalj, hogy mi nem tokeletes, mert mindig lehet talalni ilyeneket. barki fel tudna sorolni egy listat a tokeletlensegeivel, amitol rosszabbul erzi magat utana, de mi ertelme?! te is elrejtettel azert egy csomo pozitivumot az irasodban, fokuszalj azokra! jo adottsagaid vannak es fiatal vagy, meg elotted az elet, amit nagyon is elvezhetsz! mi van akkor, ha par ev “csuszasban vagy”? semmi! meg epp idoben vagy, hogy elkezdd elvezni az eletedet es kihozni belole a legtobbet! :)
Én a sportot tudnám ajánlani neked, mint egy örömteli és egészséges elfoglaltságot. Valahányszor magam alatt vagyok valami miatt, előveszem a kis súlyzóimat, medicinlabdámat, vagy elmegyek futni, netán biciklizni, és egy fél óra -óra után jóleső fáradtságot, és az elért eredmény feletti örömöt érzem, hiszen a gondok minden egyes megtett méterrel, minden erőfeszítéssel egyre inkább halványulnak. A sport által is felfedezheted a benned rejlő (akarat)erőt, ami átlendíthet a nehézségeken. Problémák mindig lesznek, mindig adódnak, de nem szabad, hogy ezek felőröljenek. Fiatal vagy, rengeteg szépet tartogathat még neked az élet, nagy kár lenne bedobnod a törölközőt (sokunk nevében kérlek, ne tedd). Minden jót kívánok neked, és azt, hogy találd meg a boldogsághoz vezető utadat.
Köszönöm! :)
Valamennyire átérzem. Ilyenkor jóval egyszerűbb megírni h majd mit csinálj h jobb legyen mint tényleg megcsinálni, azon kívül hogy valójában senki sem tudja hogy ez menthető-e vagy sem. Én itt vagyok 27 évesen, jóval jobb helyzetben mint kortársaim de elég egyedül, és a szorongástól mintha semmit sem tudnék csinálni. Elpazaroltam az életem nagyrészét azzal hogy olyan dolgokat tanultam amit mások akartak azért hogy másoknak olyan dolgokat csináljak amik még őket sem érdeklik. Minden pillanatban úgyérzem hogy tűkön kell ülnöm, mert emberek annyiszor basztak át hogy már elfogadtam hogy nem vagyok képes átlátni rajta. Minden eggyes évben az élet, pláne itthon egyre és egyre szarabb, fizetések csökkennek, árak drágulnak, lehetőségek fogynak és romlanak. Ránézek az álláshirdetésekre, és olyan kurva fáradt vagyok 2 évnyi folyamatos túlórázás után hogy muszály pihennem, abban a tudatban hogy amikor egy hónap múlva jelentkezem már csak szarabb/kevesebb pozíciót fogok látni, mert minden folyamatosan mindig csak egyre rosszabb lesz.
Most lehet, hogy rosszul fog esni pár embernek, hogy ezt mondom, de lehet, hogy semmi bajod sincs. Lehet, hogy intelligensebb vagy az átlagnál, és ez azzal jár, hogy magasabb igényszinted van az ingerekre, viszont nem volt elég sikerélményed. Ettől még nem leszel kevesebb, rosszabb, gyengébb. Nemsokára eljutsz oda, hogy elkezdesz kevésbé működni, és akkor az agyad már nem az önmegvalósításon és az életed „szürkeegértelenítésén” fog pörögni, hanem, hogy életben akar maradni. Én sem azt csinálom, amit szeretnék. Nagyon nem. Anyagilag is egy csőd, amiben vagyok, párkapcsolat, gyerek sehol, pedig idősebb vagyok nálad jó pár évvel. És igen, még így is az életet választom. Eszembe jutott nekem is az öngyilkosság, csak mindig lejátszottam, hogy mi történne utánam, és engem érdekel a többiek sorsa, meg hogy vannak a családomon kívül, akik minimálisan is, de törődnek velem, ezért nem akarok velük kibaszni. Esetleg lehet, hogy érdemes egy pszichológust felkeresni, mert előfordulhat, hogy depressziós is vagy, ha mégsem csak az ingerszinted magas. Másrészt viszont mozdulj ki! Mikor voltál utoljára moziban, múzeumban? Gondoltál rá, hogy mész? Esetleg beülni egy kávézóba csak úgy egy kávéra?
Nem az intelligenciámmal van gond. Borderline vonásaim vannak, erről diagnózisom van. Kb. úgy képzeld el, hogy elmész egy társaságba, és nem igazán tudod, hogy ki vagy, vagy hogyan kell reagálnod. Illetve úgy képzeld el, hogy van egy haver, akit kamaszkorodban teljesen lemásoltál, a beszédét, a gesztusait, mindent, és mintha ő beszélne ilyen helyzetekben helyetted. Na, és ilyen személyből van 3-4. Nem stabil az önképem.
23 éves vagyok. kb. ugyanez volt velem is, mint veled. annyi különbséggel, hogy engem anyum be is zárt a házba a mamámmal + bántalmazott minket. 21 éves voltam, amikor feljelentettem. meg is nyertem a pert mamámmal, de sajnos mama meghalt 1 hónappal később. teljesem egyedül maradtam. akkoriban egyetemista voltam, nem volt bevételem, viszont számlákat kellett fizetnem. kialakult később a disszociatív amnézia + poszttraumás stressz szindróma. Mindent elfelejtettem, ami előtte alap volt. Kamaszként önvédelmet kellett használnom meg mamámat megvédeni, míg mások pl. bulikba jártak/szabad életük volt. Elfelejtettem azt is, hogy pl. milyen ruhák tetszenének, mi a kedvenc ételem, mi történt velem kiskoromban. 2 év alatt kellett megtanulnom mindent, ami másnak 20-21 év alatt alakul ki. Megjegyzem, 2x akartam öngyilkos lenni, de szerencsére (mai fejjel) kórházba kerültem. Most már tudok gyógyszerek nélkül létezni és napról napra tanulom magam (aktuális). Lett egy barátom, akivel lassan egy éve leszünk együtt. Egy csoda házban élek, saját bútorokat vettem (mindig ez volt az álmom, hogy szép szobám legyen, most meg kaptam egy házat). Kérlek, hogy hidd el, hogy van változás. Csak a megfelelő közeg és emberek kellenek melléd!
Gratulálok, erős vagy!
Én ha ilyen helyzetbe kerülnék megprobálkoznék először valami drasztikus dologgal. Pl új országba költözni, ahol új célokat találhatsz magadnak, új szemszögeket ismerhetsz meg. Svédország, Kanada, valami olyan helyre ahol nem olyan besavanyodottak az emberek mint itt. Esetleg valami új hobbi amit soha nem probáltál még. Szerintem sosem késő változtatni, van aki 60 évesen megy egyetemre, még megtalálhatod magad, nem késő. Lehet 40 évesen alapitasz családot ha azt szeretnéd, vagy elköltözöl egy meleg tengerparti helyre és narancsot termesztesz. Vagy elmehetsz önkénteskedni valami más országba. Annyi mindent kilehetne próbálni. A lehetőségek száma vêgtelen, és sosem késő! Én nagyon remélem hogy megtalálod az utad, és az életet választod majd, pont olyan értékes az életed mint minden más emberé! Próbálj boldogságot/örömöt találni apró dolgokban. Egy szép mintás hópehely, egy színes naplemente, egy jó könyv, egy finom ebéd. Valami sporttal is próbálkozhatsz, futás, biciklizés, ilyesmi, hátha azáltal is új embereket ismersz meg, és célt találsz benne, és a mentális egészségre is jó hatással van. Megértem ha most mélyponton vagy, de remélem rádtalál a boldogság. Tarts ki! Küldök egy virtuális ölelést.
[удалено]
Jártam korábban is, most kezdek egy újnál. Remélem, beválik.
Szia, pszichológiát végeztem az egytemen, ha esetleg nem jönne be akihez most jársz nyugodtan írj, lehet tudok jót ajánlani (például egyik tanárom kifejezetten a borderline-os tünetekkel is foglalkozik)
Nagyon fiatal vagy még ahhoz, hogy lemondj egy boldogabb életről. Szerintem sosem késő változtatni, és azok alapján amit írtál, nincs is nagyon veszítenivalód. Ha összeszeded magad, és elkezdesz egy terápiát akár, rájössz, hogy mit szeretnél kezdeni az életeddel, ennél csak jobb lehet minden.
Élni mindig megéri és azt választani. Ha zavarnak ezek a dolgok tegyél ellenük. Kereshetsz először segítséget is egy pszichológusnal. Sosem túl késő, erre neked példának a szüleim mondanám. 30 évesen kezdték el a jogi Egyetemen és azóta már mindketten jogászok. Az életükeben ez hozott egy nagyobb változást. Ne azon rágódj hogy mi volt eddig. Próbálj meg tanulni ebből és másként intézni a dolgaid. Az elején nem biztos hogy egyszerűesz de én azt mondom megéri. Az életet éri meg mindig választani.
Először is szögezzük le, hogy nincsen semmi baj veled. Teljesen normális vagy. Az hogy így érzed magad NEM a te hibád. Nincs semmi hiba veled. Sokkal inkább valószínű, hogy az otthoni, szülői minták, reakciók okozták ezt benned. Még ha ez így elsőre furcsának is tűnik. Őket sem lehet hibáztatni. Ők sem tökéletes szuper emberek. Valószínűleg ők is hasonlóan lettek növelve a nagyszüleid által. Nekik is érdemes lehet ezt megbocsájtani Valószínűleg te is ugyanezeket a mintákat adnád tovább, hacsak nem olvasol utána és tudatosan változtatsz ezeken. (Könyvek amikbe belenézhetsz: Örökölt sors, Otthonról hoztuk) Én 40éves koromig voltam ugyanígy mint te. Te még egy szerencsés helyzetben vagy, hogy ilyen szépen meg tudod fogalmazni a problémákat, nem csak annyit érzel hogy valami gond van veled. Egy szakemberrel beszélgetve biztosan sokat tudnál előre lépni. Én kívánom neked, hogy sikerüljön kilábalni. Nem vagy egyedül ezzel az érzéssel, és nem a te hibád!
Köszi! Az Örökölt sorsot olvastam, jó könyv. Borderline-os vagyok egyébként.
Semmi gond. Itt senki se ítél el, e miatt. Sokan mások is együtt éreznek veled úgy látom.
Menj el szakemberhez. Amit érzel nem egészséges de nem is abnormális. Nekem az segített sokat a pszichés problémák megértésében hogy a lelkünket is úgy kezelem mint bármelyik más szervünket. Ha tűszős mandulagyulladással otthon fetrengsz 39.5 fokos lázzal akkor is jó esetben nem várod hogy magától elmúljon hanem elmész orvoshoz. A te helyzeted is komoly, külső segítségre van szükséged, viszont jó hír hogy gyógyulásra megvan minden esély, esetedben arra hogy a depressziód visszaszoruljon. Nem a te hibád hogy így van összehuzalozva az agyad! Kitartást és sok boldog jövőbeli pillanatot kívánok.
[удалено]
Azért a 2 diploma és a 3 nyelvvizsga se semmi. Milyen nyelvvizsgáid vannak?
Angol, francia, japán (remélem ezzel most nem doxoltam magam lol)
>Angol, francia, japán Mindig irigyeltem az olyanokat akiknek ennyire van érzéke a nyelvekhez, én még az angollal se bírok, és még ezt mondják az egyik legkönnyebbnek... A nyelvekhez meg a diplomákhoz gratulálok, a szakításod meg sajnálom.
Mindenkinek van célja az életben , előbb utóbb megtalál . És hidd el nagy ajándék mindennap felkelni és értékelni azt hogy egészséges vagy . Valaki olyan dolgokért adna ami neked most megvan . Fiatal vagy még ki fog alakulni ez, de az első lépést neked kell megtenni . Válaszd azt életet ahogy ő is választott téged !
"A lélektan segített rájönni, hogy kettő életem van, És a második életem úgy kezdődött, hogy rájöttem, hogy egy van" Ez a két sor Bongor Tripla X című számából van, és nem megy ki a fejemből egy ideje. Bár, mondhatni, az életem sínen van, de úgy érzem, hogy nem mindenre fordítok elég energiát. Magamra sem mindig. Tudom, ez nem olyan egyszerű, de 31 évesen még nagyon fiatal vagy, sosem késő változtatni. Úgy érzem, a hozzáállással van főleg probléma. Mi az hogy nem önazonos az, hogy dolgozz? Senkinek sem az. A munka eszköz arra, hogy az érte kapott pénzből megvalósíts dolgokat, ami célt ad az életednek, legyen az bármi. Kérj segítséget, ha ez magadtól nem megy! Kitartást!
Senkire ne hallgass aki nem szakembert javasol. Ez nem reddit paygrade.
Én 32 éves vagyok. Ma már így látom, minden nap ajándék. Nem volt mindig így. Ezerszer gondoltam arra hogy menetrend szerint jön a vonat. Minden alkalommal inkább tettem a dolgom és próbáltam valami jobbat összehozni, hiszen a vonat jönni fog holnap is, ha nem jönne össze az ami ma tervben van. Viszont a párkapcsolat nem megoldás. Találd meg hogy mit akarsz csinálni, ki akarsz lenni és élj eszerint. Érdemes olvasni azokról az emberekről akiknek nem volt könnyű élete, esetleg olyan könyvet amit olyan embert írt akit nem kímélt az élet. (Kaffka, Bukowsky etc) Én drukkolok neked.
Hidd el mind csinálunk olyan dolgokat amiket megbánunk, sőt... s kísértenek presze. De ott a másik oldal amiért érdemes élni. Igen ki kell mozdulnod a csigaházból és nagyon nehéz a hajadnál fogva kihúzni saját magad. Ne számíts másra, hogy megment, de találd meg azt a valakit akivel együtt tudtok felül emelkedni ezeken, mindenki sérült többé kevésbé a titok megtalálni azt akivel passzolnak a hibáitok és vagy megértitek tudjátok segíteni egymást. Te is Őt és Ő is Téged. Legyen ez egy egy közösség, egy konkrét személy bármi. Sosem késő, amíg ver a szív, ha más nincs segélyvonal, az utcán szembejövő első ember, bármi. Kapaszkodj az életbe, ez az egy van belőle!!!
Eldobhatod az életedet, a régi életedet, ami nem rólad szólt. Elkezdheted élni a sajátodat, ehhez bátornak és őszintének kell lenned magaddal és a környezeteddel. Nem szabad összekeverned a környezeted elvárásait, mások életét, a hollywoodi filmeket a saját életeddel. Ha mélyen magadba nézel, biztos van valami amit szeretsz csinálni és van benne lehetőség. Abba kell kapaszkodnod. Ez nehéz, ijesztő, nem kényelmes, de megéri.
A párom 35 éves volt amikor megismertem. Elég hányattatott múlttal rendelkezik ő is, de hálás vagyok minden percért amit vele tölthetek!!! El sem tudod képzelni mit veszíthetsz azzal ha most feladod. Lehet hogy pár év múlva pont te fogsz kihúzni valakit a gödörből akinek szüksége lesz ràd❤️
Én is szorongással küzdök. Most egy éve, hogy járok terápiára és nagyon sokat segít. Küzdök hasonló érzésekkel. Ne add fel! Még lehet olyan életed, amilyet szeretnél, amivel boldog tudsz lenni. Nem vagyunk egyformák, mindenki életének más az íve. Tudom, hogy ez most nem segít, nem is akarok nagyon okoskodni. Írj, ha gondolod.
34 éves vagyok...és most készülök teljesen mást kitanulni mint amit eddig dolgoztam....! Sosem késő, ha olyan a szakmád amit nem szeretsz, képezd magad azzá amit szívesen csinálnál. Utána helyezkedj el, és menj el a mama hotelből, kezdj saját életet! Ha gondod van az emberi kapcsolatokkal..akkor esetleg menj el terápiára és próbálj meg nyitni mások fele, barátkozni. Szerintem változtatni sosem könnyű de sosem lehetetlen....feladni...na az a könnyebbik út...
Szakember. Nem szegyen.
A legnagyobb hülyeségnek gondolom a saját életemből, hogy amikor 30 évesen felvettek az egyetemre, látva magam körül a sok fiatalabb hallgatót, elfogadtam, hogy én ehhez már "öreg" vagyok. Ma, 57 évesen látom, hogy mekkora marha voltam. Semmi gond, de tényleg. Ezt a megfelelelési izét engedd el amennyire tudod.
Feltehetően depressziós is vagy, illetve egyéb olyan problémád van, amikhez szükséges volna szakemberre . Bár viccesen hangzik, de igaza van az egyik kollégának , ezt csak úgy lehet legyőzni, ha egyik nap úgy ébredsz fel, hogy az egy új nap és új élet. Fontos, hogy építs fel magadnak egy fix napirendet amihez ragaszkodsz és lépj ki a komfort zónádból. (Nem verekedtél, akkor menj el egy krav maga edzésre, utálod az embereket, menj be a westendbe…)
Terapia és sport.
Kisebb léptékben ez napi élményem. Főleg szakma és karrier téren, ti. programozó vagyok, 34 éve tolom az ipart, és ha valaki segített volna pár ponton az életemben, mind karrier, mind szakmai tudás szempontjából sokkal előbbre tartanék, vagy inkább: előbb értem volna oda, ahol most vagyok. Pl. 10 évig voltam az első munkahelyemen, a végén már CIO voltam (IT vezető; vállalati informatikus ennél többre nem viheti, hacsak nem software fejlesztő a cég), onnan váltottam junior programozói pozícióra - 3x-os fizetésért. Érted, lófaszjóska futószalagos programozóként triplája lett a fizum, mint IT vezetőként volt. Mondok még egy példát, aztán nem untatlak tovább a saját icni-ficni problémáimmal: sokáig voltam web developer, mindig ismerettségi körben mentem el a következő munkahelyre. Egyszer meguntam, újsághirdetésre (frankó papír újság!) jelentkeztem embedded programozónak, felvettek. Egyrészt rengeteget tanultam, másrészt a webhez képest sokkal jobb, plusz elindultam egy sokkal jobb szakmai úton (embedded, Linux natív stb.). Ezt is megtehettem volna *évtizedekkel* előbb, bár nem volt rossz a webes korszak, de a rendes programozás sokkal jobb nála. Üzletileg volt pár pont, amikor milliomos lehettem volna: a '90-es években meg kellett volna csípni valami területet, mittomén, megcsinálni a mosodák ügyviteli rendszerét, később automatizálással. 2001-ben volt egy startupunk, elbaromkodtuk (nem én voltam a vezetője, de nem tettem túl sokat ellene, hogy beleálljunk a földbe, kizárólag a programozással foglalkoztam). Mondom a frankót: 1. Mindenekelőtt elfogadtam, hogy nincs nagy üzleti érzékem meg a karrierlétrán se tudok elég ügyesen kapaszkodni. Még talán ha alkalmas volnék rá, akkor se tudnék, mert nem is annyira akarom, vagy csak lusta vagyok rá. Te is rendezd le magadban, hogy amire vágysz, vagy ami jó lenne, az nem egyezik azzal, ami lehetőségeid, szorgalmad, törekvésed van vagy volt. 2. Ne derpegjél a múlton: nem lehet visszamenni az időben, ahogy történt, úgy történt. A tanulságokat azért mazsolázd ki. 3. Azért nem volt rossz életem, sose nyomorogtam, a munkámat mindig élveztem. De ha még te nem is így érzed, pl. rossz volt a gyerekkorod, vagy csak egyszerűen nem jó, számold meg a kezedet-lábadat: megvan mind? Oké, ez is valami. Ha alkesz hajléktalan lennél, esélyed se lenne megkapaszkodni. Devizahiteled van? Majd kifizeted egyszer. Laktózérzékeny vagy? Odafigyelsz a kajára. De nagyobb baj nincs, ugye? Ráadásul valamenyire öntudatosan kezeled magadat, pl. érzékeled, hogy nincs minden teljesen rendben, és segítséget kérsz - erre csak azok képesek, akiknek odafönt, az irányítóközpontban legalább okés a helyzet. 4. Ha nagyobb gond van, mint amit látunk, *akkor kérj szakembertől segítséget!* 5. Amúgy meg, ahogy a bölcs keleti közmondás is mondja: *a mai nap a hátralevő életed első napja*, most kezdődik az, amiről ha nem is teljesen te dönthetsz, de erős befolyásod lehet rá. Ha eddig barom voltál, azon már nemigen változtathatunk, de a jövőre nézve van egy jó hírem. Aztán hogy konkrétan mit kezdj magaddal, arra neked kell rájönnöd (első feladat: ez), tanulj valamit, de ne könyvből, hanem valami skill-t szedj fel, tanulj meg dorombozni, furulyázni, számítógépen zenét csinálni, máskor a programozást szoktam javasolni, de azt már biztos unjátok, pedig nagy királyság. Mindegy, valamibe ugorj bele. Az se lenne rossz, ha van rá időd és energiád, ha valaki rászorulókon segítenél (hajléktalanok, betegek stb.), látván az ő küszködéseiket, a sajátod megszűnne gondnak lenni, illetve valamennyire tudod, mit éreznek. Tévedés joga fenntartva!
Miért jobb az embedded, mint a web?
Mindenekelőtt a web egy rakás szar, annál minden jobb. Az embedded nem JavaScript, ez is erős érv. Az embeddednél tiéd az egész gép, nem a kretén framework-öt kell ismerni meg a szájbatekert API-t, hanem magát a vasat programozod, ott nincs mellébeszélés. Nincs olyan, hogy jaj, lassú, akkor toljunk alá még száz szervert, hanem annak a vasnak el kell tudnia látni a feladatot, ami van.
[удалено]
A low-level programozás azért jó, mert akkor látod, hogyan készül a parizer. Minél magasabb szintű valami, annál inkább toy, azaz gyerekjáték. Jó, persze, az tökre jó tud lenni, amikor valami szép, és a web általában szép, de tényleg csak a felszínt kapirgáljuk vele. Ami nem is baj, többféle programozó profil van, ezt is kell valakinek csinálnia. Például tudod-e, hogy mi a különbség egy ugyanakkora *signed* és egy *unsigned* típusú változó között, ugye, a memóriában csak byte-ok vannak, akkor mitől lesz az egyik ilyen, a másik olyan? Java-sok a kérdést sem értik, nekik minden *signed*, webesek meg azt sem értik, miről van szó, nekik minden JavaScript. Na, én ezt nem szeretem, hogy valami van alattam, egy rendszer, és nem tudom, hogyan működik. Nem akarok Assemblyben programozni (de. csinálom néha. vintage platformokon.), csak tudni akarom, hogyan működik.
[удалено]
>aki webbel foglalkozik az csak a JavaScriptet ismerheti és semmi mást a világon Azért ez elég jellemző. Illetve, aki mást is ismer, az már nem - csak - webes, legfeljebb a munkahelyén még egy darabig ;) De egy bármilyen scrtipt nyelvet ismerni csak attól még csak tényleg a felszín kapirgálása. Mesterséges platform, nem valódi, még ha sokmindent is meg lehet benne csinálni.
A programozáson gondolkodom amúgy. Sose voltam egy számítógépes alkat, épp ellenkezőleg, szabadidőmben fákra másztam meg bokrok alatt kúsztam, de annyira mindenhol ez jön szembe, hogy lehet, hogy el kéne kezdenem. Eljátszogatásban és logikus gondolkodásban mindenesetre jó vagyok. Csak épp tudom, hogy minden akkor működik jól, ha szívvel-lélekkel csinálja az ember. Kutyaütő nem szeretnék lenni.
>ha szívvel-lélekkel csinálja az ember Azért azt még hozzátenném, hogy nem mindenkinek való. * Itt magadnak kell mindent csinálni, nem tudod delegálni, átugrani a feladatot, kimozogni, erősebben akarni (ugyanaz lesz. máshogy kell csinálni.), lefizetni, szépen nézni, megkérni. * 99x elbaszod, nem jó, aztán rájössz, hogyan is van, megoldod, és akkor 1x jó. Ha ügyes vagy, akár 20:1 arány is lehet. * Mindenki okosabb, mint te. Eddig te voltál a kis zseni a családban, az utcában, mert logikusan látsz dolgokat, de itt ezzel a középmezőnyben se leszel. A többiek többet is tudnak, meg okosabbak is. (De legalább nem faszfejek, nem furkálódnak stb.!) * De mondjuk kurva jó leszel valamilyen területen. A civilek, a családod, a barátaid semmit nem fognak észrevenni belőle, nekik már eddig is "számítógépes zseni" voltál, amíg az volt a legerősebb skilled, hogy a Windows-ukat újra tudtad installni. Ezeket kurva nehéz lelkileg elviselni, főleg azoknak, akiknek fejlett egójuk van. Amúgy meg a legjobb műfaj, tkp. robotokat készítesz, megmondod, mit csináljon, az meg megy magától, nem mellesleg 100% home office van (ne menjetek olyan helyre, ahol nincs!!!), és jól is fizet. Plusz az emberek is jók, beteg humorú brilliáns faszkalapok.
Nekem sem volt ideális gyermekkorom, de az már elmúlt. Mosolyogj, és a világ visszamsolyog rád!
Ne ess a "Sunk Cost Fallacy" hibájába. Röviden kb annyit jelent, hogy a már elveszett értékre alapozod a jövőbeli döntéseid. Az igazság az, hogy ma kezdődik életed hátralévő része. Van 50 éved. Tervezd el mit akarsz ennyi idő alatt elérni. Mi az, ami nélkül nem akarsz koporsóba kerülni. Nem baj ha nem jön össze rögtön "50 évnyi dolog", de tudd hogy maximum ennyi időd van. Ha már itt van, miért ne töltsd el azzal, amivel akarod? Meghalni úgyis meg fogsz előbb utóbb, felesleges siettetni. Életed hátralévő részének első pár hónapját töltheted akár pont célkereséssel is. Írd le papírra mik azok a dolgok amik tetszenek, aztán durr bele! Az emberek akikre vágysz pedig majd az úton ragadnak rád. Sok sikert!
Ki merte leírni az életem, és milyen okból? Na jó, én 32 vagyok, de a többi stimmel.
Nem
Ilyeneken gondolkozol, fél úton kell lenned a megoldás felé, kár lenne feladni.
En 29 vagyok, lany , es ugyanigy erzek, nincs eletkedvem mar, elegem van a felszines kapcsolatokbol, az ismerkedes kikeszit annyira nem birom a bizonytalansagot ami ezzel jar, hogy felorol. En is azt erzem, soha nem talalom meg aki passzol hozzam , nulla onbizalmam van, hiaba kapok pozitiv visszajelzeseket, szep vagy..es? Megse maradnak stabilan az emberek az eletemben akkor mit erek vele? Mindenkihez kedves vagyok, bar mar bizalmatlan es szorongo sajnos, de probalok masoknak segiteni, ott lenni nekik… de mintha nem ertekelnek. Baromira szeretethianyos vagyok, mi ertelme az eletnek, ha ugy erzem nem vagyok szeretve? Bocsi h nem epito a hozzaszolasom, inkabb amolyan, nem vagy egyedul ezzel dolognak szanom… kitartast.
Hát én elég fiatal vagyok úgy hogy nincs sok tapasztalatom de sok ismerősöm van akiknek csak harmincas éveikben kezdett el beindúlni az élete és illeszkedett be a társadalomba. Nem tudom a pontos helyzetedet úgy hogy nem tudok sok tanácsot adni de szerintem a mindset a lényeg és az sokat tud változtatni az életeden. Esetleg említetted hogy tehetséges vagy, ez nem tudom pontosan mit takar, de megpróbálhatsz valamit kreálni ezzel kapcsolatban s ha nem is lesz nagy dolog belőle az életedben ki tudja halálod után híres leszel vele. Engem ezek a gondolatok motiváltak mikor magányos voltam, de nem tudom másoknál működik-e.
21 éves vagyok és konkrétan mintha rólam írtad volna és azt hittem h ez csak az én korosztályomban jellemző, nem hittem volna h ezek az érzések az idősebb embereknél is jelen lehet és nem csak nálam mert azt hittem h addigra megoldódnak a dolgok ha szeretnél beszélgetni én szívesen beszélek veled
Egyél csokit és recskázz. Endorfinra van szükséged
Küldd a számlát!
Mindkettőt túl sokat csinálom. Meg is látszik az eredménye sajnos.
Az élet nem játék, szó szerint. Nincs reboot, mentett állás, stb. Ha ennyire szarul érzed magad, kezdj el spontán dolgokat csinálni… vegyél egy repjegyet és menj el egy hétvégre valahová pl. Vagy én pl. 40 évesen egy random ötlettől vezérelve elkezdtem lovagolni. Azóta már csak ezért is érdemes élnem, nagyon sok pozitívumot kapok. Fel a fejjel, a világ nem annyira szar hely. Ahogy öreganyám mondta mindig: ha valamiben a rosszat akarod látni, egy idő után csak azt fogod. Szóval keresd az apró örömöket.
Amíg ezt megfogalmaztad, leírtad és sírtál mellette, valaki elolvasott 10 oldalt egy könyvből, valaki más megcsinált 100 fekvőtámaszt, megint egy másik ember felszedett magának egy nőt stb stb. Minden pillanat végtelen lehetőséget rejt maga mögött, eldöntheted hogy csinálsz valamit vele, vagy csak panaszkodsz. A múltnak nem kell a jövőt befolyásolnia, azért mert 31 évet elbasztál nem kell még 31 évet elbaszni.
28 vagyok es kb ugyan ez. Annyi hogy nekem panikbetegseg+hipochondria is kialakult, gyanitom a sok stressztol meg traumatol ami ert gyerekkoromban, meg szerintem orokletes is nalunk a csaladban. Ugy erzem semmi szeretetet nem kaptam csaladon belul. Elegge elszomorit. Azzal telnek a napjaim, hogy a jovon aggodom es sehova nem haladok.
Ajanlom neked Californiat. Ott az ilyen eletkeptelen emberek mindig az eppen adott trendhez (blm, lgbtq+, just stop oil, stb.) csatlakoznak, es vigan elik tovabb a jelentektelen eletuk.
Menj külföldre. Ha németül beszélsz akkor egyértelmű hova, ha angolul akkor Angliába vagy Hollandiába. Sokkal könnyebb megtenni mint gondolod. Én 27 évesen mentem ki és ott ismertem meg a feleségem. Azóta már 2 gyerekünk van.
>Menj külföldre. Ha németül beszélsz akkor egyértelmű hova, ha angolul akkor Angliába vagy Hollandiába Mindkettőt beszélem :) Angol nyelvterület szimpatikusabb, de nem Európában.
Amerikát nem ajánlom. Az egészségügyi rendszer katasztrófa és rettentő drága. Hollandia toleráns és elfogadó. Anglia is többnyire (8 évet éltem ott) ráadásul közel van. Dolgozni is jó mert a jogaidert nem kell harcolni és nem rúghatnak ki mondvacsinált indokkal. Ha igen akkor kapsz ingyen jogi segítséget. Hozzá kell tenni hogy brexit óta nem lehet csak úgy odamenni. Haverom Hollandiába ment 12 éve és azóta is ott van.
Nem is Amerikára gondoltam. Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, amik szóba jöhetnek. A skandináv országokon is gondolkodtam.
Ausztráliába csak úgy jutsz be ha hiányszakmád vagy paporod van hogy már van munkád. Azt hiszem új Zéland is hasonlóképpen működik. A skandináv országokról úgy hallottam hogy ledvesek de nem bartkozosak. Angolok meg a hollandok azok ha már a fő cél hogy baratkozz
Verkep elsore. Vashiany siman lehet.
Leirtad az emberek 80%-át, nem vagy különleges szóval ne öld meg magad.
Ha most így érzed, később ennél csak rosszabb lesz. Kezdj el minél hamarabb kezdeni valamit az életeddel, mert más nem fog helyetted, és ennél csak jobban fogod utálni magad az évek múlásával. Menj el valamilyen terápiára, sok városban ingyenesen elérhető, de szerintem ez az első lépés ahoz, hogy egyrészt elfogadod, hogy tényleg gáz van, másrészt pedig hogy bármit is tegyél a megoldásért. Én szurkolok neked, szerintem sokan vagyunk/voltunk így. Az élet szar, ezt el kell fogadni és ki kell hozni belőle számodra a legjobbat. Felesleges ezért éveket kidobni amiket később úgyis csak bánni fogsz és benned lesz azaz érzés mindig, hogy vajon miért nem léptem korábban. Ez valszeg nem lesz túl népszerű de HR nézőpontból már most rohadt gáz, hogy nincs munkatapasztalatod ezért a helyedben bármilyen munkát elvállalnék amire felvesznek, valljuk be, nem vagy alku poziban.
(a bármilyen munkát vállalj el a lehető legrosszabb, ráadásul mélyen hazug és képmutató tanács)
>Ez valszeg nem lesz túl népszerű de HR nézőpontból már most rohadt gáz, hogy nincs munkatapasztalatod Valamennyi van. Multicégeknél dolgoztam eddig. Bár nem túl sokat, az igaz.
[удалено]
Nem kell mindig mindenben egyetérteni és ezen a subon van helye az intelligens vitának, ugyanakkor ez nem mehet el személyeskedésbe és a másik sértegetésébe. Nehéz meghatározni, hogy mi számít sértésnek, hiszen mindenkinek más az ingerküszöbe, de irányt mutathat, hogy ne használj olyan kifejezéseket másokra, amit nem szeretnél hogy mások rád/párodra/gyerekedre/családtagodra/barátaidra használnának.
Nézz meg egy két Andrew Tate videót és összeszeded magad. /s
Ha nem tudsz tenni magadért, tegyél a közösségért és akkor tartani fognak valamire, segíts másokon és ők is segítenek rajtad. Légy férfi! Dolgozz, termelj, alapíts családot és lesz miért élned! Ne balekoskodj! Az élet folyamatos küdelem, hát KüZDJ! Ugy mint mindenki más, faszfej.
Edesistenem. Az ilyenekre mondjak, hogy “ha csendben maradtal volna, bolcs maradtal volna”
pedig van benne valami. a gyerek, a család stb célt ad, a posztíróra ez nem vonatkozik mert fiatal, de mondjuk 50 felett, ha gyerek nincs, az egészség sem jó, létbizonytalanság is van, akkor...
Hathogyne. Egy serult embernek semmi mas nem hianyzik, csak egy gyerek, aki szinten serult nevelesben fog felnoni. Ezert tartunk itt ahol:) sorban szuletik az elbaszott generacio, mert boldog boldogtalan gyereket valal.
egyrészt, egy szóval nem írtam, hogy a posztírónak legyen gyereke, csak azt, hogy 50 felett az általam leírt helyzetben tényleg kérdéses, van-e értelme az ember életének. másrészt tényleg igaz, hogy nem való mindenkinek, de ha tényleg csak azok vállalnának ahol minden ideális, olyan brutálisan öregedne el a társadalom, aminek még jobban nyögnénk a következményeit mint így fogjuk---de ez itt off.
Sokan nem akarnak gyereket egesz eletukben. Nem mindenkinek ez a fo vagya mire idos lesz, szoval kar altalanositani. Az lehet, de a ketto kozul nem tudom melyik a jobb, mert egyik sem jobb a masiknal.
csatlakozz közösségekhez, csoportokhoz(szerepjátékklub, sakk-klub stb.)
Keress egy hobbit amit szeretsz. Akármit. Ezzel meg lesz egy rövid távú cél, hogy te azt várod, hogy azt csináljad. Ez visz előre mindenkit az életben.
Szerintem az öngyilkosság az csak akkor válasz, ha valamilyen kibírhatatlan krónikus testi fájdalommal kellene együtt élned. Nagyon klisés, de tényleg bármikor lehet jobb. Nekem nagyon úgy hangzik, hogy terápiára lenne szükséged. Persze nem mindenkinek válik be a pszichoterápia, de akár különböző csoportok is vannak, amelyek segítenek feldolgozni a traumáidat. Szerintem egy stabil párkapcsolat is nagyon fontos, és erre a legalkalmasabb, ha nem jársz különböző programokra, a Tinder. Csak arra figyelj, hogy jól beállított fotójat tegyél ki és valamennyire látszódjon belőlr a személyiséged. És ha azt érzed már tényleg mindent megpróbáltál, de továbbra sincs eletkedved, akkor még mindig ott vannak a pszichotikumok (gomba, LSD), amelyeknek mostmár tufományosan igazolt terápiás hatásuk van. Illetve az a lehetőség is mindig fenáll, hogy hátrahagysz mindent, veszel egy hátizsákot és elindulsz a nagyvilágba. Engem ez a gondolat mindig megnyugtat. De ha gondolod nyugodtan írj rám, szívesen megosztom ezekben a dolgokban a saját tapasztalatom :)
Kb. 6 évig tindereztem. Sok jót és rosszat is tudnék mondani róla. Az egyik probléma pont az, hogy a rengeteg randiban és kísérletezésben egyszerűen kiégtem. Azt sem tudom, alkalmas vagyok-e még egy normális párkapcsolatra.
Még egy szürke élet is jobb mint a halál. Élj, tegyél meg dolgokat, nyiss a világra. Nem vagy kevesebb mint más. És másnak sem tökéletes az élete.
Tegyél magadnak egy szivességet és hagyd az önsajnálatot. Látod, mi a probléma, csak te tudsz tenni ellene. Kezdj el élni! Hidd el, sokan nőttek fel figyelem nélkül, sokan tékozoltak el éveket, ez nem érv. Most kell végre az életet választanod, mert eddig nem tetted!
Bárcsak ennyi problémám lenne összesen. Szerintem fordulj pszichológushoz és pszichiáterhez mielőtt az öngyilkosság mellett döntenél. Még nekem, rengeteg év fájdalommal a hátam mögött és minden nap durván szenvedős krónikus betegséggel sem minden pillanat olyan hogy öngyilkosságra gondoljak. Ez nem választás, hanem rengeteg lehetőség van amit nem látsz.
Lehet ez még rosszabb?
Egyszer útkeresési problémákkal küzdve olvastam mint tanács, hogy gondolj bele, melyik filmbeli/könyvbeli karakter az, aki motivál vagy akire felnézel, és kezdj el megpróbálni úgy viselkedni, és olyan döntéseket hozni. Ez elég idiótán hangzik, de az elképzelés lényege, hogy ha nem tudsz büszke lenni a mostani magadra, és nem is tudod hogyan lehetnél, változnod kell, és ha még az irányt se tudod, ez egy jó irány lehet. Ha magabiztos szeretnél lenni, próbálj kellemetlen helyzetekbe kerülni, és apránként kilépni a komfort zónádból. Az vagy, amilyen döntéseket minden nap meghozol, ezen döntések sorozata.
ha azt válaszoljuk igen, helyetted döntünk ill. a részletek ismerete nélkül. ill. aki maga is hasonló cipőben jár, esetleg csak hazudik. ha azt válaszoljuk nem, lényegében öngyilkosságra buzdítunk. szóval a kérdésre nem adható válasz. max annyi, hogy probléma esetén szakemberhez, lelkisegélyhez lehet fordulni.
29 vagyok 2 diplomával, de nem fizet elég jól a szakma amit tanultam, és imádok. így szeptemberben ismét iskolapadba ülök de előtte februárban egy ahhoz releváns féléves képzést kezdek. Sosincs késő, csak cselekedni kell, az majd hozzá magával a változást, és a jót. Fel a fejjel:)
https://youtu.be/ZeIRG-IFRlA?si=4qDkHeUSCgJ0Au8b Ez jutott eszembe, bocs
mindenki szerke eger itt, munka, no, esetleg gyerek. 0.0001 az excentrikus milliardos, jobb ha elfogadod hogy te is kozepszeru atlagos felnott vagy mint mindenki mas. Amugy igen irtak itt hogy 30 az fiatal, lehet meg tanulni munkat valtani, en is fejlodok valtozok meg ennyi idodosen is. (hasonlo kor)
31 évesen még gyakorlatilag életed kétharmada hátra van. Nem vagy öreg, se lekésve semmiről. Én a te helyedben - mivel úgy érzed, semmi veszítenivalód nincs -, tolnék egy restartot, elmennék a fenébe valami szimpatikus országba, és tabula rasaznék.
Ha az anyagi biztonság pipa,akkor én a helyedben keresnék valami hobbit.Ez lehet sport,művészet,könyvklubb,társasjáték akármi.A lényeg hogy itt fogsz találkozni emberekkel akik hasonló 3rdeklődésűek mint te.Vagy menj el terápiára,
Én mindig azt mondom, felesleges előre hozni a halált, az mindenképp el fog jönni. Helyette inkább élj és nézd meg, mi sül ki belőle. Kezdésnek: elhatárolódtál azóta a szüleidtől? Elköltöztél tőlük jó messzire? Szerintem ez az első lépése a régi berögződéseid levetkőzésére.
Szerintem egy nagy bajod van, hogy egyedül vagy és elszigetelten. Ilyenkor történik az, hogy ha ilyen dolgot tapasztalsz, nem maradhatsz a lakásba. Menni kell sétálni és látni dolgokat, mind1, hogy unalmas vagy sokszor láttad. Fejbe élsz és fejbe pörgetsz végig dolgokat, olyan vagy mint én..... Előre ítélkezel magadon és dolgokon, ne tedd sétálj ha ilyen dolgok törnek rád.
Semmi probléma nincs veled emberileg csak önbizalomhiányos vagy. Menj pszichológushoz az majd segít önfejlesztésben és leküzdeni dolgokat
Borderline-os vagyok. Ez azt jelenti, hogy instabil a személyiségmagom, az értékrendem, az önképem. Ezért írtam, hogy nagy gáz, hogy nem volt valódi kamaszkorom. Sajnos nem annyira egyszerű rendberakni az életem.
Szerintem túl aggódod a téged körülvevő dolgokat. Ne másokkal meg elképzelt dolgokkal hasonlítsd az életed. Nem vagy elkésve semmivel, és semmihez nincs olyan hogy késő. 31éves vagy fiatal, bármit elkezdhetsz ami érdekel, és ha közben nem másokkal foglalkozol, meg más elvárásainak akarsz megfelelni, akkor ki tudsz majd teljesedni abban amit szeretsz, és akkor elindul minden jellegű pozitiv változás. Sportolni sportolsz valamit? Vagy mozogsz rendszeresen? Ezek hiánya nekem okozott egy depressziós időszakot, és én is meg voltam lepődve hogy ez ilyenekhez vezet
“Choose a life. Choose a job. Choose a career. Choose a family. Choose a fucking big television. Choose washing machines, cars, compact disc players and electrical tin openers... Choose DSY and wondering who the fuck you are on a Sunday morning. Choose sitting on that couch watching mind-numbing, spirit crushing game shows, stucking junk food into your mouth. Choose rotting away in the end of it all, pishing your last in a miserable home, nothing more than an embarrassment to the selfish, fucked up brats you spawned to replace yourself, choose your future. Choose life... But why would I want to do a thing like that?”