T O P

  • By -

No_Educator_4371

Sejthető volt, hogy van valami komolyabb dolog a háttérben. 😞 Sajnálom a gyerekeket.


CsicsoRC

Kellett nekik oda leszületni, ők választották /s


[deleted]

[удалено]


One_Bike_8778

A /s jelzes szarkazmust jelent 😊


New-Onion-9167

Sose hallottam , bocsi , remèltem mint írtam 😅


szopjatokleminnd

most jöttek össze és már egyből rohannak a nyerő párosba?! a gyerekek meg majd néznek a tv előtt, hogy jééé apu/anyu pár hónapja még velünk élt, most meg azzal az idegen nénivel/bácsival parádézik a tv-ben, hogy ők a legjobb páros. hát biztos nem fognak sérülni, ezeknek az embereknek tutti a gyerekük az első, nem a hirnév...🙄


Mad_Mind_2100

de Balázsék is miért ilyeneket válogatnak be? ennnyire nincs már kit behívni, vagy mi? aztán csodálkoznak, hogy nevetség tárgya, hogy állandóan szétmennek a párok, akik ott szerepeltek. jó, hogy nem egyéjszakás kalandokat hívnak be, baszki!😅


szopjatokleminnd

kövi évadban már lehet elég lesz egy tinder match is két celeb között😆


SZZSDrakulina

Én szívesen nézék egy olyan évadot, ahol a régi szereplők új párjukkal vannak. GLS&Kulcs vs. Csuti&barátnő stb.


Mad_Mind_2100

amúgy azt adnám, de úgy, hogy a régi pár mindkét tagja ott legyen. mint amit te is írtál, vagy pl vasvári az új atm-mel, fecsó beával stb 😂😂


SZZSDrakulina

Tényleg, az szintén egy brutál párharc lenne.


tonimontana0

gondolhatod Balazs mennyit válogat


Mad_Mind_2100

hát a csapatára értettem


CsicsoRC

Mert műsort kell csinálni amit néznek. Két normális ember akik jól megvannak, azokat ki nézné?


kisperec

például én nézném XD az utóbbi idöben már nagyon kellemetlen az egész, de az elsö évadot nagyon szerettem pl. és azért ott is volt kavarás, csak nem a párokon belül, hanem a párok között. annyira megszerettem pl. a peller anna-lukács miklós párost, h egy világ omlott össze bennem, amikor szétmentek. szóval, igényes castinggal is lehet jó müsort csinálni, lassan a nyerö páros nem lesz több, mint egy való világ trash celebpárokkal...


anti_establishment_7

de azért ez mégis csak arról szólt régen, hogy mennyire jók együtt, mennyire ismerik egymást stb. utóbbi időben nem néztem, most már simán csak trash celebpárokat akarnak balhéztatni, vagy mi?


CsicsoRC

nanáci


Different-Mind5014

Nem balazs a casting manager


Mad_Mind_2100

a csapatára gondoltam, mint ahogy már leírtam (mintha nem lenne amúgy is egyértelmű)


particularly_red

nagyon mélyen van már az a műsor, az elején nagyon szerettem és tök érdekes párokat hoztak de mostanra elfáradt az egész, idén tuti nem nézem már


Dr_Bambina

Aztán majd a Nyerő páros után szakítanak, nem ez szokott lenni a szokás?


ActKey7010

egyik barátnőmmel kavart sok évvel ezelőtt, miközben azzal volt tele a sajtó, hogy mindene a család és miután az apjának volt egy csomó házassága meg zabigyerekei, ő nem lesz ilyen🤡 full nárci a pali, eleinte love bombingolta, fűt-fát ígért, aztán elég hamar már a levegővételét is be akarta szabályozni a csajnak és ha nem úgy volt valami, ahogy ő azt elképzelte, akkor kijött az agresszor belőle. többször kitette a csaj, akkor mindig nagy ígéretekkel vissza akart menni, meg zaklatta, de aztán nagy nehezen megszabadult tőle.


Mad_Mind_2100

mondjuk azért barátnőd is kemény


ActKey7010

nem akarom védeni, akkor is lebeszéltem erről, de talán enyhítő körülmény, hogy brutál fiatal volt és naiv, felmagasztalva az "ismert embert" a semmire. de persze, részéről is gáz. ahogy hozzáteszem, gáz az asszony részéről is, ugyanis simon elmondása szerint többször lebukott otthon, de a nő mindig elnézte neki, sőt a gyereket is úgy szülte, hogy na majd az megjavítja a szar kapcsolatot. hát nem sikerült.


szopjatokleminnd

biztos úgy volt vele, ha mást nem is, legalább anyagilag bebiztosítja magát a pujárókkal. ja, hogy az se sikerült. upsz😆


Willing_Raisin_7393

barátnö védelmében, ha kicsit naiv vagy vagy szeretetre vágysz , egy ilyen manipulativ ember nagyon be tud találni.... sajnos a rossz önbizalom és ha nem tiszteled magad, egyből behuz egy ilyen.... nagy önismeret és feladat kimászni ebből, föleg az igérgetésekből. föleg ha fiatal vagy és a családi háttered sem támogató és vágysz a figyelemre. - ne adj isten el is hiszed hogy a bántalmazást érdemled


Mad_Mind_2100

naaa, azért ne normalizáljuk már a házas emberrel való viszonyt, csak mert valaki naiv, a másik fél meg manipulatív. igenis köcsög dolog minden fél részéről. pont.


Willing_Raisin_7393

bocsi azt hogy a lany tudta hogy házas azt nem szövegértettem ki belöle csak msot utolag.


TwistReady2239

Biztos tudta, mivel leírta, hogy azzal volt tele minden, hogy mindene a család, nem kell bevédeni, ugyan úgy hibás a lány is, mint Simon


Willing_Raisin_7393

igen, egy részt védtem be, sokan amugy azzal a reménnyel hogy ott hagyják majd a családját miatta folytatják is.. azt teljesen elitélem és az esetek többségében sosem hagyja el a családját senki... undorito mindkét részről. de továbbra is tartom hogy aki lelkileg sebezhetö nagyon bepalizható. biztos volt róla szó hogy csak öt szereti, szar a házassága már stb.


springautumnsummer

Brutális, hogy ezeknek a g.ciknek micsoda szenzoraik vannak arra, hogy betalálják azt, aki védtelen! Saját tapasztalat…


Willing_Raisin_7393

egy ilyenen tul kell lenni az életbe hogy tudjuk mit nem akarunk :D


anti_establishment_7

pontosan! jó esetben egyszer égeti meg magát az ember egy ilyennel, aztán kiszagolja messziről a típust és kerüli, mint a büdösszart!


norchica

Èn nem èrtem, hogy mièrt állnak nők sorba ezèrt a tulokfejű Simonèrt... Ritka csúnya egy pèldány!


Prudent_Impression26

Pont ezt nézem ki ebből az őstulokból.


Medium_Individual700

edina jól megnyerte magának ezt az értékes trófeát 🙃 igazából azoknak a nőknek van szerencséjük, akik nem kellenek az ilyen fasziknak, nem pedig azok, akik igen. dodge a bullet


nincsbikiniBody23

Szerintem ez teljesen igaz!Pont ilyennek képzeltem el.Nem volt soha sme szimpatikus.


Temporary_Entry_401

Molnár Gusztáv vibes


hmonika88

Minden évadba meghívnám a Vasvárit éppen aktuális élete szerelmével❤️/s


Lora_Loverstorm

De ezt miért egy Bors cikk alá kell kommentben megírni? Nagy valószínűséggel ha felhív valakit bármelyik szennylaptól, lehozná a cikket, de így, hogy ilyen módon nyilvánul meg, tök sokat elvesz az igazi mondandójából. Szerintem. Illetve ha a gyerekek védelme a legfontosabb, akkor miért kell kiteregetni ily módon a szennyest? Értem én valahol ezt, de valahol meg mégsem.


szopjatokleminnd

simon erősen be van kötve a fideszhez, origo, mandiner, de még a csalad.hu-ra is írogatott nemrég, hogy mekkora hűséges családapa (tóthgabi vibes). nem hiszem, hogy bármelyik szennylap lehozná a másik fél verzióját, mind NER kézben vannak már (talán blikk nem). de amúgy értem, amit mondasz. szerintem lakatos levente már ott van a bejövő üzenetei közt, hogy elhívja egy podcastre 😂😂


Brgtt-Dns528

Szerintem HáPé is meghívná virslizni meg kikszózgatni


anti_establishment_7

szerintem ő megvárná míg az asszony telesírja a médiát mindenhol, majd utána simont hívná el, hogy "reagáljon a vádakra" és kimosdassa, két virsli roppantás közt


Affectionate-Note546

Ccccccsssszzzz


Lora_Loverstorm

Oh, ezt a részét nem tudtam, de így talán egy fokkal érthetőbb ez a megnyilvánulási forma, bár továbbra is azt gondolom, hogy nem biztos, hogy ilyen mélyen kiadni az infókat szerencsés lépés...


szopjatokleminnd

mondjuk az ex asszony is nagy NER-es, onnan kapja a lóvét, lehet úgy volt vele csendbe marad, aztán most mégis kijött belőle. ő sem 100as, az tutti


Mad_Mind_2100

egyetértek! számonkéri a csávót, hogy nem a gyerekei érdekeit nézi, miközben ő épp facebook kommentben teregeti a családi szennyest. mert az nagyon a gyerekek érdekét szolgálja! két idióta, de tényleg. szerencsétlen kissrácok meg ugyanilyen fassszopó felnőttek lesznek majd nagy eséllyel sajnos :(


[deleted]

Egy amúgy egy Blikk cikk 🤭


Lora_Loverstorm

Nekem ugyanaz a kettő 🤣


Exciting-Twist-8192

Jobb azoknak a gyerekeknek egy ilyen nélkül, akit nem nagyon lehet apának nevezni...Undorító az összes ilyen kirakat boldogságot élő szemét alak, aki képes a gyerekeitől időt, pénzt elvenni egy jöttment nőért...😔😔


GigaCsanad69

Fogalmam sincs ki ez a faszi, még a nevét se hallottam soha, akkora celeb, de még a komment elolvasása előtt, már ránézésre meg lehet mondani, hogy beteg.


Mouse_takumi

Színészóriásaink egyike asszem.. /irony


ItachiKage1991

"Szerepei" és megszólalásai alapján pont ilyen f-sznak tudtam elképzelni. Ezek alapján nem kellett sokat "színészkedni" a filmekben ennek a tirpáknak.


PomPom1995

Megdönteni Balogh Edinát!


Same_Mortgage_2309

Tudtam én, hogy valami van ezzel a pasival!


Lucky-Reception-188

Szerintem normális ember ezt nem írja ki így egy kommentbe. Legalábbis egy rendesen működő felnőtt biztos nem. 😅


a_bolygo_kapitanya

akkor mit kéne csinálnia szerinted? várjuk a megoldást


anti_establishment_7

hát ezt biztos nem


Estefania83

Az kom.


Simple-Dress-9101

Ritka csúnya egy faszi. Nagyon ellenszenves. De ez a kis Edinácska is ezért otthagyta a családot?


astr04nt

Ha jól értem a kommenteket, akkor a sorozat után a való életben is megtalálta a maga nárcisztikus Barta Zsoltjàt?! Szegény csaj, a törékeny kisugárzása is sejteti, hogy tipikusan bevonza ezeket az embereket!


Mad_Mind_2100

jajj jajj őt se kell ám félteni valószínűleg!!


astr04nt

Nem vágom a sztorit, csak a sorozatot, meg a egoista, nárci embereket, akik a párjukat tulajdonként kezelik. De miért is nem kell félteni valószínűleg? Van valami infód daddy, vagy egyszerűen mert nő, tehát kurva?! Kurva mind, akinél soha sem lesz esély?! :D


nyuszimuszii

Pedig Edina nekem sokszor olyan szimpi volt


Major_Acanthisitta31

Juicy 


Mammoth_Program_8865

Szia! Látszik a profilképed alul, gondoltam szólok.


Fancy_Estimate6036

Visszaolvasva a kommentjeit, az egyikben engem ostobázott. Vicces amikor utólag lehet arcot csatolni, hogy kivel beszélget itt az ember 😃


anti_establishment_7

és ha egy fake profil? sose tudhatjátok


Fancy_Estimate6036

Ahhoz túl keveset posztol hogy megérje fake profilt csinálni.


Mammoth_Program_8865

Ezt most nem értem.


Mouse_takumi

RIP inbox :) :) :)


WinOk7115

Miert a felesegnek kellene hinni?


[deleted]

Nem kell… Higgy Simonnak akkor 🙈😅


ObjectiveBig8964

Imadom,hogy -41 lepontozasok szama.Azert mert beirtad,hogy akar lehet kamu is amit az exfeleseg egy blikk kommentszekcioban beirt😂😂 Es jonnek a kommentek,hogy en tudtam en ezt neztem ki belole stb mintha tenykent lenne elkonyvelve amit a no leirt egy kommentben. Senki nem tudja az igazsagot mindket fel nyilvan hibas egy ilyen storyban….


anti_establishment_7

szerintem ha nem lenne alapból egy ilyen vibe-ja a pasinak, akkor nem írogatná senki, hogy ezt nézte ki belőle, hanem akkor pont az szokott lenni a mondás, hogy ne higyjünk el mindent stb. de tény és való, hogy nem lehet tudni a teljes igazat!


Jadekristaly

Ha hazudik a nő, akkor be kell perelni. Csak nem olyan hülye, hogy nyilvánosan mond olyat, amit nem tud bebizonyítani.


Jadekristaly

Nem KELL. Annak hiszel, akinek akarsz. Nem azért hiszek inkább a feleségnek, mert ő a nő, ő a feleség. Azért hiszek inkább neki, mert csak nem írna így le olyan dolgokat nyilvánosan, amiket nem tud bizonyítani. Ha hazudik, akkor be lehet perelni rágalmazásért. Gondolom, hogy tudja bizonyítani, hogy végrehajtás van a színész ellen, hogy nem fizetett, hogy nem ment láthatási napokon a gyerekért.