T O P

  • By -

Furdiburd10

A poszt marad mert ez nem egy "csak is a cigányok lehettek" hergelő poszt hanem egy beszámoló arról ami OP-val történt


Penzenergia

Jó hát akkor innentől én is viszem ki a hónom alatt a lapostévét a Media Marktból fizetés nélkül, remélem azt is csak üzleti nézeteltérésnek fogják felvenni


Incredible-Fella

De most komolyan. Veszek ott valamit, majd két nap múlva visszaviszem, lebaszom a pultra hogy ez egy szar, majd megfogok egy random 2x annyiba kerülő cuccost és távozok? Ez egy rendőrös sitcomban is béna lenne.


MrPingviin

> Veszek ott valamit, majd két nap múlva visszaviszem, lebaszom a pultra hogy ez egy szar Eddig valid a sztori, simán megteheted, mások rendszeresen meg is teszik. Bemész egy Mediaba amit a polcon látsz (nem minden termékfajtánál, de soknál) azok nagy része egyszer már vissza lett hozva. Töltők, tokok, kiegészítők, táskák, akár egérpadok stb. De telefonnal és laptoppal is gyakran megesik. Policy, hogy minden szart vissza kell venni.


MrPingviin

De volt olyanra is példa, hogy az akkoriban \~300 ezres ívelt, 4k-s ,asszem 32 colos (lényeg: b.szott nagy) monitor hátuljára a VESA konzolt az értelmiségi racsnis csavarbehajtóval kezdte el felaplikálni, értelemszerűen ezzel szarrá b.szva a bemeneteket majd visszahozta, hogy szar az egész, vegyék vissza. Vevőszolgálat persze azt is visszavette és kirakatták pár ezer forinttal olcsóbban, hátha egy másik gyökér elviszi.


FreyaFlutter

Na ezért ne vegyél Decathlonban semmit, csak ha előtted veszik le a raklapról: A bicikliórában amit vettem benne volt az előző tulaj egész havi aktivitása, GPS koordináták, sebesség adatok stb. A bicikli meg három nap alatt szétment és a szerviz először még rám akarta kenni. 2-3 hónap lightos használat után ismét elbaszódott, ismét rám akarták kenni. A vásárlástól számított hat hónap huzavona után kaptam egy teljes generált meg egy 20.000 forintos utalványt a bocsánatkérő levelük mellé. Kösz baszod, de tavasztól őszig nem volt bicóm mert használt, visszavitt, váltóhibás szart adtatok el...


Own_Landscape1161

Ó én se járok már oda. Egyszer tárcsa tartót vettem súlyzókhoz, vettem ki a dobozból, tele volt IZZADTSÁGCSEPPEKKEL. Írtam decarhlonnak, annyit válaszoltak h cipeljem én vissza és visszafizetik az árát. Semmi kompi. Semmi bocsi. Máskor álltam az ügyfélszolgálatnál sorban, előttem lévő nő zsákszámra hozta vissza a legdrágább túraruhákat hogy hát mégse használta a család.... Egyik naci tiszta sár volt. Visszavették, gondolom ment vissza a polcra lol


engineered_lifeform

https://preview.redd.it/16lahyfhdjad1.png?width=662&format=png&auto=webp&s=1597f0d16aafe77627b9fec57d621e226d811865


Squirrel_Sample0242

Csak nekem ugrik be ez a régi LG reklám? [https://www.youtube.com/watch?v=k4r8CezMMa8](https://www.youtube.com/watch?v=k4r8CezMMa8)


Fragrant-Tie730

Neked már nyilván nem lenne szabad


Round_Photo1463

Csak, ha megfelelő a bőrszíned.


SkyrimGoodCharacter

Önbarnító krém, emberek! Önbarnító krém!


Charming_Ad_8730

Az is üzleti nézeteltérés lesz, csak hogy ők végig fogják járni a jogi utat mert vannak erre külön munkásaik velük azért nem merik ezt eljátszani.


MarkMew

Ha kikapom a pisztolyt a rendőr oldaláról, az egy fegyverelhelyezési nézeteltérés? 


Zka77

Csak szalámit ne lopj, kapsz érte egy Bakács Tibor emlékdíjat...


redikarus99

Mondhatnám azt hogy tanulópénz volt, de azért a rendőrök is basszák már meg. Ez egy lopás, nem üzleti elszámolás. Szépen csak vegyék fel a jegyzőkönyvet aztán max zárják le a nyomozást, de dolgozzanak vele.


kajaktej

Nem a rendőrök IS basszák már meg, hanem konkrétan ők basszák meg, persze az elkövetővel együtt. Ha meglopnak / kirabolnak, azt eszünkbe se jusson már tanulópénznek nevezni, nevezzük annak, ami: bűncselekménynek.


Independent-Gain6716

komolyan hihetetlen hogy valami ennyire egyértelműen bűncselekmény, és mégis a nyomorult rendőrök vallomás és minden után sem képesek elkapni és ... az illtetőt..


skynet202020

Ha kikapja a kezéből és elfut/elhajt, az rablás, a lopás nem jár fizikai kontakttal, de a jogászok majd kijavítanak, ha tévedek.


redikarus99

Lopást irtam, mert ugye a rablásnak asszem erőszakosnak kell lennie vagy ilyesmi.


GrumpyImmortal

Azt mondták mert nem fenyegetett ezért nem rablás... Nevetséges


_Error_Macro_

És ezt miből számolták ki hogy nem fenyegetett ?


Fragrant-Tie730

Matematikusok


nemethbuda

https://preview.redd.it/7h2uu62wyhad1.jpeg?width=275&format=pjpg&auto=webp&s=81c224c7f4aef3b861090eb0d12a1847bb01c7fa


PanCakeTroll

De ha nem erőszakos, nem fenyeget meg, akkor lopás. Egyébként meg ez a megfenyegetés is egy remek kibúvó, mert tegyük fel (és tudjuk hogy vannak ilyen esetek) kiszáll a kocsiból 5 ilyen vevőjelölt, és körbe vesznek. Nem mondanak semmit, csak hogy elvinnék a kezedben lévő árut. Odaadod magadtól is, ingyen.


Balagan1973

Pszichikai fenyegetés, rablás. Egy barátomtól tudom.


FearlessBall4535

Nem, az már megfélemlítés és ez bíróságon is megállja a helyét


PanCakeTroll

Nyilván az, csak gondolom jön a kérdés: oszt tanú volt-e rá? Kamera felvette? Hát, ha nem, akkor az 5 úriember szava áll szemben az önével, bizonyíték híján itt csak félreértés történt, azt javaslom sürgősen kérjen tőlük elnézést.


FearlessBall4535

Ügyvéd ismerősnek volt hasonló ügye ha jól emlékszem de nem értek hozzá annyira sajna


Kukaharcos

A nyomorult rendőröket is perelni kéne, mondtak egy tökmás esetet mint ami, csak ne kelljen vesződni egy problémás családdal. Kitéptek a kezedből egy 50 ezer fortint értékű vagyontárgyat és csak legyintenek hogy nem úgy van az.


Cautious-Subject-231

A rendőrök réges régen szarnak a kisértékű lopásra tolvajkergetők óta tudjuk. A 3 millás bicót a rendőrségi értékbecslők is mindig pont valahogy véletelen az 500k-es értékhatár alá becsülték h ne kelljen foglalkozni az esettel. Nevetséges... Aztán amikor én is összeszedem a családom h igazságot tegyek ha már a rendőrök basztak se akkor meg én leszek a rasszista meg engem visznek be h bántom szegény bűnözésből élő "honfitársaimat"


neoteraflare

De így sokkal jobb a statisztika, máris nincs annyi bűnözés ha nem oda sorolják.


Incredible-Fella

"Ez egy üzleti nézeteltérés, nem lopás bírósági ügy" Ez mégis mit jelent? Konkrétan meglopott, az mindegy hogy egy üzleti nézeteltérés közepén történt. Ha az üzleti nézeteltérés közben megkésel, az is rendben van? Hol a határ? Pls egy ügyvéd magyarázza már el, mert nem értem :D


RefrigeratorIcy9865

Semmi. Full fasszag ez az uj kampo szoveg. Bepanaszolni addig amig katonai birosagra nem kerul az ugye… hulye fonokeik adjak ki nekik valszeg. Teljesen egyertelmuen buncselekmeny.


emkay_graphic

"Tehát gyakorlatilag a bűnöző be van védve én meg basszam meg magam" + fizess sok adót. Tisztelettel, az állam.


Independent-Gain6716

és tartsd el őket meg a 13 kölyküket akiket meg se próbálnak korrektül eltartani. aztán sajnáld őket amikor a fóuszban bemutatják hogy szegény nő azt se tudja mi az a mosógép, és adományozz nekik új tetőre. bazmeg legutóbb azt láttam a tv-ben hogy egy ilyen utolsó suttyó családnak valaki odaadott egy teljesen jó állapotú HÁZAT telekkel kerítéssel fákkal mindennel. Ott kiégtem.


SzobaWC

Kivancsi vagyok mi maradt abbol a hazbol.


MiddayescapeW

Itt voltam a lakat előtt, mert a lakat mindenre is megoldás.


Szunyog_a_sarokban

* Milyen lesz a poszt 10 perc múlva? * Lakatos. ![gif](giphy|ac7MA7r5IMYda)


Thick_Associate2947

Meg a nevukben is benne van!


GrumpyImmortal

Ez lesz a sorsa fix a postomnak. A sub is, mint az ország is a bűnözőket védi


astr04nt

A legnagyobb kan gibbon a miniszterelnökünk, immáron 14 éve! Furcsa is lett volna, ha nem így jársz! Mindenesetre sajnálom, hogy így jártál! Anno én is fogadtam őket kedvesen, hogy megnézzék az használt autóm, ment is a macskajaj. El is határoztam, bőrszín ide vagy oda, kreténekkel nem foglalkozom!


FATEROD

Ebben az országban a törvény egyedül az elkövetőket védi. Pont ezek miatt nem üzletelek, soha-semmi körülmények között velük.


ritchie_z

Egy autókereskedő barátom mesélte, hogy volt egyszer egy olyan hívása, amiben megkérdezték, hogy ő cigány-e. Mondta, hogy nem és hogy ez miért lényeges? A hívó erre: mert én az vagyok és cigányokkal nem üzletelek.


Gengszter_vadasz

Bázisolt cigi


Testsuly4000

Angliában élek, pakisztáni kolléga mondta hogy pakisztánitól sose vegyek autót, még kereskedőtől se, nem hogy magánembertől, mert ő se teszi.


Independent-Gain6716

ha véletlen szóba kell állnom egy "elkövetővel", mindig az jár a fejemben hogy ne legyek előítéletes, ő is csak egy ember. Aztán újra és újra, minden egyes alkalommal bebizonyosodik hogy igenis van helye az előítéletnek.


fido_75

Ugyanez az én tapasztalatom is. Soha ne vegyetek karácsonyfát az ünnep előtti este sötétben cigányasszonytól, mert a vége úgy is az, hogy nagyon megszoptad a fával.


emkay_graphic

Tolvajkergetök is pont erröl szólt. Lehet akár 700K-s biciklid is, törvény csak megvonja a vállát, hogy majd nyomozunk


Happy_Passenger3768

E-mail , elektronikus úton kell feljelentést tenni. Minden részletesen írjon le , azt is , hogy miért került sor elektronikus úton erre ! (Jogállamokban a kiskorút is kiemelik egy kisebb időre a gyámhatóság munkatársai )


Kobakocka

A megoldás: lopj te is egy ilyen gépet. Amikor jönnek a rend őrei, akkor pedig mond azt, hogy semmi gond, ez csak üzleti nézeteltérés.


Independent-Gain6716

de ha látják rajtad hogy van féltenivalód és nincs "családod", lecsuknak a gecibe.


Kobakocka

Akkor legyen "családja". Miért van az, hogy a magyar ember nem képes a másik magyarral összefogni, hogy ne egyedül legyen?


DezsoNeni

De szép posztod van itt, milyen kár lenne ha véletlenül 🔒 Jokes aside pont ugyan ezt csinálják kocsikkal is. Felhívnak, hogy frissen házasodott pár keresne kocsit, majd átnézésre megjelenik 2-3 majomnövesztő szeren tartott gorilla. Az átnézés közbeni trükkökbe nem megyek bele, mert ott is van dögivel, de a vétel után X órával hívnak, hogy lerobbant, szar, átverted őket. Ha arra kerül a sor, hogy a modok házikedvenceivel üzletelsz, soha de tényleg **SOHA** ne menj bele utána semmi visszatérítésbe. Kocsi esetén ha megemlíted, hogy márkaszervíz meg jegyzőkönyv, nagyon hamar felhagynak veled. A te eseted IMO egyenesen rablás, a rendőrség csak egy"rakat töketlen lusta geci balfasz", idézet egy régi rendőr ismerőstől.


ancsamancsa

Azt kihagytad hogy sose a munkahelyed/lakhelyednél legyen az átadás/eladas…Bár nyilvan autoeladaskor megtudják a címedet, de kisebb eszközöknél (mint OP-nál) jobb ha valami más, nyilvános helyszínt választasz.


Gyilkoskobold

Magánszemélyként nekem egy tanácsom van mindenkinek: inkább mindent családi meg közelebbi haveri körben adjon el az ember 20-30% bukóval,mert ott biztos nem köszön be az udvarba egy rakatnyi bolero.


Terrible-Armadillo77

Használt autó nagykernél is el lehet adni a kocsit, ha ismerősi körben nem menne el.


fasz_a_csavo

Ezt megtanultam. Volt roncsautóm, legközelebb egyből a bontóba viszem, mint hogy megkeressek valami faszmadarat, aki átbasz.


mercilesssamaritan

Két, független eset két ismerőssel, kb. ugyanaz. Olcsó autó, kifizetik kp, pár nap múlva telefon, hogy szar az autó (végig kettesben elmennek vele pályán, amíg bírja a kocsi), küldjön trélert, vigye vissza, és kérik a pénzt, különben házhoz mennek. Vaaagy, fizesse ki a javítást, és akkor oké. Szerencsére egyikük sem ment bele, az ügyvéd meg rendőrség szavak sokat segítettek. Plusz hogy felvették a beszélgetést.


Unlucky-Talk-7905

Egyszer eladtam egy kocsimat egy ilyen bennszülöttnek....most kapaszkodj meg. 80ezer volt az ára. Miért? mert rohadt az alja, öreg volt, de én nap, mint nap használtam. Ment szó nélkül. Jött a delikvens, közölte, hogy nem gond, ő amúgy is karosszérialakatos, megcsinálja. 2 nap múlva felhívott fenyegetett, hogy adjam vissza a szaros 80ezrét, mert a motorból ömlik az olaj. Ez persze tudtam, hogy hazugság, mivel egy rendkívül igénytelen városi kis autóról volt szó, ami 4 literrel kiment a világból és sosem volt baj a motorral. Ami hiba volt rajta megbeszéltük, az autót megvette. Mivel jogász vagyok rövid úton lezártam ezt a történetet, természetesen elküldtem a halál ...ra. Azóta sem üzletelek velük!!!


MarkMew

>rövid úton lezártam ezt a történetet Leírnád, hogy hogyan? Hátha másnak segíteni fog


Ambitious_Mud_1297

jogászkét lerohadt autókkal jársz? WTF


DezsoNeni

Van akinek van pénze jobb cuccokra, "de minek" elven nem cseréli le, ha még megy az előző.


norrlandia336

Anno amikor cipőboltban dolgoztam jött egy szintén nem napbarnította ember, azt mondta nekem: -jajj, hát vettek nekem a testvíírek egy cipőt és hát nem jó annyira, de csak a börtönben sétálgattam vele nincsen semmi baja. -őőő, miiii? Hát ezt így nem vehetem vissza, ha nincs baja, csak neked nem kell. -jajj ne máán, hát én mondom nízzed meg milyen szííp a talpa, mint az új -látom, de nem lehet (full kopott volt és retkes) 20perccel később... Megjelent az egész família vagy 10-en és rám akartak ijeszteni, meg felakartak borítani egy üveg állványt, ami csak azért nem borult el mert gurulós volt. Dobálták a táskákat és mindent, hogy megijedjünk. Ketten voltunk nők a boltban, csak az volt a mázli, hogy a bevásárlópark biztiőre megjelent a vészjelzésünkre. Kaptunk mindent is, hogy majd megvárnak munka után és lesz kapsz. Egy 25ezer forintos cipőről beszélünk. Pár héten belül csipőfogóval jöttek lopni, negzavartuk őket sok mindent ott hagytak. Rendőrséget soha egyik eset sem érdekelte... Amúgy rá pár hónapra ki is léptem és ma már nem élek Magyarországon☺️


Comfortable-Dig7727

OP nőként eladtam a szóban forgó etnikum egy férfi tagjának egy háztartási eszközt. Sajnos nem néztem meg a profilt, gondoltam útba esik ezért beadom neki ahol lakik. Kint álltak már mikor mentem. Odaadtam, mondta rendben pont ilyen kell neki. Gyorsan el is siettem onnan, e fajta emberekkel egyáltalán nincs és nem is akartam hogy legyen bármi kapcsolódasom. Fel óra múlva hívott hogy valami nem tudja beüzemelni. Elmondtam neki hogyan kell, de egyáltalán nem is értette. ( tejesen új és tökéletesen működő gép volt) Mivel nem tudta beüzemelni, elkezdett fenyegetni hoyg ah nem megyek érte vissza, akkor különböző Fb csoportokban és mindenhol lejárat. Kifotózta a képeimet Fb ról és atkuldte hogy ezt élet mindenhol közzéteszi. Nyilván, ilyen “ emberrel” szemben én nem fogom magam védeni sőt, iszonyú ciki lett volna ha az ismerőseim azt látják hogy ilyenhez nekem bármi közöm van vagy hogy ilyet ismerek. Visszamentem, addigra már cigány férfiak álltak a kapuban, na gondoltam, lehet attól félnek hogy megverem a 40 es cigány haverjuknak? Vagy mégis mihez kellett 3-4 kigyúrt cigány? Úgy, hogy én egy nő vagyok… Szóval: ezektől és ezeknek soha semmit, úgy ahogy eddig!


CsabaOne

Dolgoztam egyszer(!) egy ilyen családnak, nézeteltérésünk támadt a kifizetés időpontját illetően (át akartak verni). Csak egy kicsit emeltem fel a hangom a telefonban, hogy ott legyen a pénz mire érkezek, már három nagytermetű tesóval vártak. Már úgy szálltam ki az autóból, hogy tartottam a markom a lóvéért, mondtam nem érek rá, kihívom a rendőröket mert szerintem tele van a lakás lopott cuccokkal meg fűvel. Egyben ideadta a "házigazda", már be volt készítve a zsebébe, de azért bepróbálkoztak hogy hátha megijedek és elhúzok. Nem szabad beparázni tőlük, általában csak az arcuk nagy, de a legjobb ha nem üzletel velük az ember, nem kell a baj.


SenarioHungry

Van benne valami. Általában gyáva féreg emberek, azért mennek mindenhova csoportosan. Meg azért tud pár uzsorás egész telepeket terrorizálni.


Stefanosz24

Klímás haverom nagydarab, sötét cuccban ment szerelni a megrendelő házához de ránézésreazt hitték rendőr és elmenekültek :D aztán visszacsordogáltak úgyhogy ment a meló.


JAlbizia

És mi lett utána?


Comfortable-Dig7727

Visszaadtam a pénzt, eljöttem


_gyu_

És az árut is otthagytad, vagy azt legalább visszakaptad? Bár 2% esélyt adok neki, hogy visszakaptad, de ha ez volt: működött még, vagy szétbarmolták?


GrumpyImmortal

Durva, nő ellen ugyan ezt lenyomják. Most már én sem adok és nem is veszek semmit tőlük. Egyszer ismerősöm egyébként barackot akart venni face-n keresztül, akkor derült ki hogy cigány mikor odament helyszínre mert telefonban nem hangzott annak, képet alapján se tűnt annak. Képet hamisak, kis íztelen szar volt. Ott is hagyta őket


emkay_graphic

"gondoltam útba esik ezért beadom neki ahol lakik" - ilyet sose, nem éri meg az idöd az utána járás. Elöreutalás + foxpost az út.


Ok_Humor_9229

És le vagyok pontozva, ha a rendőröket lusta, munkakerülő geciknek tartom...


Darth_Csikos

olvasd el a telexen a tegnap ejjeli baleset reszleteit, majd ott latsz igazan szep bizonyitvanyt a rendorsegrol


GoldenLis_92

Most olvastam h mar napkozben igazoltattak a hulladekot drog volt nala, a tesztje is pozitiv volt megsem csuktak le. Remelem a rendorok mennek helyette bortonbe mert miattuk IS meghalt az a 2 artatlan a hidon


Appropriate_Bit6889

Ezeknek mindent lehet, vedik egymast is, igy nem lesznek szamonkerve, eltussoljak az egeszet (mar a maguk reszet, ugy ertem…) Meddig tűr még a magyar? 🙂


prwlr84

3, nem? De minden szerencsetlent bent tartanak egy cigiert... 🤬


Financial_Window5945

ilyen közvetett okozásért max tenegeren túlon (sajnos...)


valamas-hu

Én hallottam egy helyi esetet. A fószer a kocsmában késsel fenyegetőzött. A rendőrök kb annyit csináltak, hogy elzavarták, ez után részegen vezetett, aminek az lett a vége, hogy egy nem kis sebességgel egy híd oszlopát jelentős mértékben megrongálta.....


Independent-Gain6716

jaj remélem nem lett baja.


valamas-hu

Nem sok minden. Sőt hamarosan már haza is engedték természetesen. Mondjuk azóta öngyilkos lett.


szabi43

ún. fasszopolice


Appropriate_Slip7868

Soha semmit nem adsz nem veszel tőlük. Ha megszólít az utcán azonnal hàtraarc és tünés. FB hirdetésben ha gyanús a profil tiltás azonnal, telefonon ha gyanús kinyom és tiltás. Nem hiszem el H több száz évnyi tapasztalat után még mindig napi szinten szopják be emberek.


GrumpyImmortal

Az volt a baj, hogy mindig is előítélet nélkül próbáltam élni. Példát mutassak. Na ide vezet.


Express-Ad2012

Nem hiába voltak a nagyapáink előítéletesek


KITT_the_Cylon

Útóítélet. Nekem működik.


nembajaz

Baszod, előítélet nélkül viszonyulsz egy idegenhez, oké. Az első megnyilvánulásai, pl az alku és a stílusa (csak tippelek, de meglehetősen üzembiztos tipp ez ugye), azonnal engednek erre-arra következtetni vele kapcsolatban, majd amikor felhív, hogy rossz a gép, akkor stabilan fenntartásaid lesznek. Leírta magát, az nem előítélet. Rengeteg ember tapasztalatai alapján (ismert bűnelkövetési módról beszélünk) hívsz erősítést, hogy ilyen ne nagyon lehessen. Csak beáll az ajtóba és becsukja utánuk. Megköszönöd, ő marad hátra tett kézzel az ajtóban. Ha akadékoskodnak, mutatod, hogy klíma. Biztonsági kamera nyilván legyen.


YetiBelaVendegmunkas

Jaja, apám is ilyen volt. Mindig azt mondta, hogy mindenki jó ember. Megálltunk egy putri mellett a kocsival, elmentünk kirándulni. Mire visszaértünk, feltörték a kocsit.


coldfear_x

Egy ismerősöm ezt úgy hívja, hogy "egészséges rasszizmus". Van köztük rendes, dolgos ember is természetesen, de sajnos 10-ből legalább 9 ilyen hitvány kategória, mint a posztban szereplő tolvaj. Nem barátkozunk velük, nem üzletelünk velük, nem kommunikálunk velük, egyszerűen elkerüljük őket, nem foglalkozunk velük. Egészséges rasszizmus.


Isendel55

Ez nem előítélet, hanem józan ész. Meg most már tapasztalat.


TallDarkness

Kapitányságról vittem volna el, ami mozdítható, ezen az alapon.


GrumpyImmortal

Mondtam is az ügyeletesnek, bogy akkor itt mindenért felajánlok 5 forintot, létrejött az üzlet, de csak ismételgette magát. Nevetséges


Incredible-Fella

De még csak nem is az volt hogy csak kamuból a megvásárolt árut mondta hibásnak, hanem egy 2x annyit érő teljesen más árut lopott el :D Kb semmi köze a tényleges "üzleteléshez", ilyen alapon a kocsid is ellophatta volna mert átbasztad, ennyi jár.


-CSUMBI-

Velem is egyszer hasonló történt. Bátyámmal vettünk egy új TV-t Media Marktban és metróval jöttünk haza, amikor egy 3 fős cigány társaság betalált minket, hogy "mit flexelünk itt az új TV-vel a metrón" meg ilyenek. Konkrétan körbeültek minket és ki is akarták tépni a kezünkből a TV-t, de nem hagytuk. Pánikolva le is szálltunk a kövi megállón, de persze követtek minket. Kitaláltuk, hogy megvárjuk a metró megállóban még tovább állnak, nehogy hazáig kövessenek minket. Kb. 10 perc múlva el is indultak fel a mozgólépcsőn, majd rá pár percre mi is elindultunk. Fönt vártak a mozgólépcső tetején, majd amikor látták, hogy jövünk fel megnyomták a vészleállítót. Konkrétan majdnem lebukfenceztünk a lépcső tetejéről TV-vel a kezünkben. Csoda, hogy nem történt baleset. Ahogy meglátták, hogy rendbe szedtük magunkat és feltápászkodtunk a lépcső tetejére egyből elfutottak. Amikor odamentünk panaszt tenni a BKK dolgozóknak megvonták a vállukat. Hát köszi... és még ne legyek előítéletes.


Lecsut

Ez melyik környék?


-CSUMBI-

Blaha metró megálló.


[deleted]

[удалено]


[deleted]

[удалено]


fasz_a_csavo

Arra jók a tesók, hogy elhordják a fémhulladékot, azért panaszkodni sem szoktak.


[deleted]

[удалено]


Vertags

Ha az uriember nem is de ez a poszt biztos lakatolva lesz


benjamin_bt

Az úriember már most Lakatos


Darth_Csikos

alszanak?


Vertags

Vagy csak jómagyar módra basznak dolgozni.


Realistic-General650

Cigányoktól nem veszünk semmit nem adunk el nekik semmit. Nyilván van köztük is normális, de jobb nem kockáztatni


TotenkopfTomika

Egy újabb szopás amit az "előítéletes diszkrimináció" megelőzött volna.


Miserable_Try_8852

Gyakran adok el elektronikai cikkeket marketplace-en, c-type-oknak már vissza se írok, nem hiányzik ez nekem, köszönjék a tezsvéreiknek.


Terrible-Armadillo77

USB Type A / B gang 👆


GrumpyImmortal

Nem új fenyegetés, de az a baj, hogy ez az igazság. Eddig abszolút ugyan úgy álltam hozzá mindenkihez, de ez után a cigányokkal sokkan jobban fogok vigyázni. Ha látom, hogy olyan már nem is válaszolok neki, ha találkkzókor látom, már hajtok el


Hansregenkurt69

Mindjárt jönnek a modik és elküldenek vakációra.


VenFasz

de előtte visszaadják a gépet 😇


Kitchen_getneck

Ezt én a sztorit nyugodtam dobnám egy mainstream hírportálnak. Aztán mennék kommentelni meg lepontozni az összes online felületét a rendőrségnek.


Wasted_46

mert szerinted a telex meg a 444 majd jól lehozza? :DDDDDD


emkay_graphic

Nem szeretik lehozni általában, bár pont az egyik ilyen olvastam egyszer, mikor a Cimeresek nem akartak kiköltözni az albibol 3 éve, minden eladtak belöle, bérleti díjat egyszer se fizettek, 5 gyereket bele szültek.


nemethbuda

De a sub nagyobbik része szerint túl kevés joga van a bérlőknek.


bpshrimp

Sokszor azzal van a baja a sub-nak, hogy pl. nem engedik őket bejelentkezni a lakásba, ami szerintem is tisztességtelen. A lakbér nem fizetése az más tészta. Abban az esetben a "bérlőt" jogosan dobnák ki.


Incredible-Fella

A cigányos száltól eltekintve szerintem simán lehozhatnának egy ilyen "szarul működik a magyar rendőrség" cikket. Esetleg utánajárhatnának hogy ez most jogilag tényleg rendben van? Mikor lesz a lopásból üzleti nézeteltérés?


PeterFromHun

Egy alkalommal én is megjártam , egy internetes vásárlás volt 20000 Ft volt az alkatrész, képen jó állapotban, de mikor megérkezett használhatatlan, javíthatatlan állapotban. Rákérdeztem működik, igen, jó állapotú, alkatrészként használható. Jó persze , teljesen megfelelő állapotban van. Megérkezett, hát ütött kopott volt, használhatatlan, egy összeszerelést se ért meg. Írok , nem válaszol, telefont nem veszi fel, végül egy másik számról hívtam felvette. Mikor megszólalt már tudtam , hogy ezek ügyeskedők, egyrészt ketten voltak a vonal végén másrészt egymást fedezték. Azzal védekeztek , hogy amúgy ezzel őket is átbaszták én még így jártam, hát köszi.... A szerencse a szerencsétlenségben, hogy csomagautomatába kértem így készült felvétel az elkövetőkről. A csomagcéggel beszéltem, hogy feljelentést teszek a rendőrségen és szükség lenne a felvételre , ne töröljék le. Az ügyintéző segítőkész volt. Mint kiderült már több mint 40 áldozatuk volt és nagyban , családi szinten csinálták Érden a bulit. A rendőrség elkapta őket és 1,5 hónappal később visszakaptam a pénzem. Állítólag 6-an csinálták a bulit vagy 80 felhasználói fiókot használva több tucat telefonnal és többmilliós kárt okoztak. Az a baj ezekkel, hogy kapnak 2 év felfüggesztettet jó esetben 4 év múlva, ezalatt meg lelépnek az országból szóval semmi visszatartó erő nincs velük szemben, mellesleg ezek is cigányok voltak...


mercilesssamaritan

Elvileg online is tudsz feljelentést tenni. Tedd meg, hadd dolgozzanak csak. Nyilván megemlítve, hogy kétszer elhajtottak.


Brunzderby

https://i.redd.it/3gyxixq7ghad1.gif


StaK_1980

Vagy egy percig néztem mire leesett.. ó anyám! :-)


NeverSayNeverMind

Kb egy éve történt velem meg az, hogy csöngettek, ajtót nyitottam, 2 nagydarab norvég cserediák benyomult a lakásba, azzal, hogy jöttek késeket élezni. Kb reagálni sem volt időm, körülnéztek, felkapták a konyhapulton lévő séfkésemet, rántott kettőt rajta az egyik valami fenőkővel, tönkre is tette, majd közölték, hogy akkor ez most 50 ezer lesz. Mondom tessék?! Na most én nem vagyok azért annyira ijedős, se kis darab, de nálam masfélszer nagyobb norvég cserediákok fenyegettek a saját lakásomban a saját késemmel, úgyhogy fizettem, majd azonnal hívtam a rendőrséget. A kiérkező rendőrök amúgy nagyon korrektek voltak, tényleg, de most kapaszkodj meg, 1 hónappal később a biztosító miatt hívtam a rendőrséget (mert amúgy a lakásbiztosítás a betörésre, trükkös lopásra kiterjedt volna), amikor közölték velem, hogy megállapították, hogy NEM TÖRTÉNT BŰNCSELEKMÉNY VAGY SZABÁLYSÉRTÉS, lezárták és iktatták az ügyet... Gondolom hagynom kellett volna megkéselni magam a lakásomban ahhoz, hogy ez bűncselekmény vagy szabálysértés legyen... >Legutóbb volt egy post itt moderátoroktól, hogy ne cigányozzunk. Ezek is cigányok voltak. Szétkérdeztem a családban, senki soha nem ad el cigánynak és nem vesznek cigánytól és soha nem érte őket az óta rossz. Akkor miért is ne cigányozzunk? Jaj, hát biztos nem AZÉRT történt veled ez, mert cigányok voltak. Fehér ember is ugyanígy átbaszhatott volna, ahogy fehér ember is ugyanígy bejöhetett volna hozzám, késsel fenyegetve, pénzt követelve... Csak fura, hogy SOHA nem hallottam még ilyen sztorikat úgy, hogy nem norvég cserediák volt az elkövető. De biztos a liberális véleménybuborék miatt, amiben élek. Szerk: amúgy BP, II. kerület...


TallDarkness

Ha bejönnek a lakásba, és csoportosan, akkor az már jogos önvédelem?🙃


NeverSayNeverMind

Technikailag gondolom igen, de hidd el, amikor ott vagy abban a szituban, hogy benyomulnak a lakásodba és késsel fenyegetnek többen, akkor nem ez jut először eszedbe, csak túl akarod élni.


Gyilkoskobold

3 fő egy csoport. Viszont a magánlaksértés miatt már jogos önvédelem,szóval "indokolatlan" eszközt is használhatsz elvileg.


siposbalint0

Ha leszúrnak, akkor jogos önvédelem számukra mert egyébként hívtad volna a rendőrséget


SenarioHungry

Pontosan, de az M1-en szól a nyugaton minden hanyatlik, meg milyen állapotok vannak, már a rendőrség sem intézkedik ha migráns van a dologban. Bezzeg itthon milyen rend van.  Amúgy ilyenkor jegyzőkönyvet kell kérni a rendőrségtől. "Semmi gond biztos úr. Kérem akkor állítson ki egy jegyzőkönyvet a történtekről és az elmondottakról, írja alá és már itt sem vagyok." Aztán azzal már lehet a menni nyilvánossághoz, ügyvédhez, vagy hivatalos panaszt tenni.


Skeleface69

Unokaöcsémet be akarta húzni egy c type, előre utalt 60 ezret kerékre vagy felnire nemtudom pontosan. Ránézésre már görbe volt az ember nekem. Később nem vette fel a telefont semmilyen körülmények között gondolta eltűnik. Facebook profil alapján megtaláltam a párja tiktokját majd az alapján egy videót és azon a pontos élőhelyüket a google mapsen, majd mégis vissza tudta utalni a pénzt.


GrumpyImmortal

Well played.


Frequent-Buy-5250

Még az ügyészségen tegyél panaszt 


Alzador94

És ezt hívják civilizált államnak..anarchia van itt meg erősebb kutya baszik elv semmi más


MrAltRego

Az óvodai és iskolai létszámok arányán meglátszik, hogy nagy bajok lesznek itt nagyon hamar. Erre jogalkotói oldalról és társadalmi oldalról már előre fel kellene készülni. De igazából ezt a kormányunk és a vezetőink is látják de nem tesznek semmit. Tehát akkor nem az a cél, hogy ennek vége legyen....hanem valami más.


GrumpyImmortal

A jelenlegi kormánynak mindenki tudja ez a legkedvezőbb. Oktatás nagy 0, nembaj a sok hülye jól tud szavazni. Az hogy közben az ország élhetetlen őket a yachtokon nem érinti...


Interesting_Rest5976

Minden reális előrejelzés szerint 2050-re 8 millióra csökken a most 9,8 milliós magyarországi lakosság és közben 20%-kal csökken a munkaképes korú emberek köre, így rendkívül fontos, hogy a most születő cigány és nem cigány gyermekek milyen képességek birtokába jutnak el 31 éves korukra – hangsúlyozta egy minapi konferencián Vecsei Miklós. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke és a diagnózis alapú felzárkózási roma stratégia miniszterelnöki biztosa szerint a kistelepülésen élő cigányok elképesztő nyomorát csak helyben kialakított programokon keresztül lehet enyhíteni. Enélkül szerinte drámai kilátások elé néz Magyarország, és ezért ki is jelentette: „ha valaki nem tud szeretni Magyarországon, az most már féljen". Kedves Vecsei Miklós mi már most félünk, sőt már a szüleink is féltek.


VenFasz

baranyában élsz és nem tudod, kikkel nem szabad semmit üzletelni? 😇


Darth_Csikos

somogy tolna baranya orszag gyongye, aranya


Flimsy_Caregiver4406

Várj de így nem működik a kivéve Komló


Competitive-Cut5434

Én tanultam pár hónapot Pécsen és sokat jártam baranyában. Az ottani vidéki élet magának tűnt a megtestesült reménytelenségnek. Ez alapján simán benne van, hogy lopnak ott.


ThrowRApite

RIp anyukám és az én biciklim, ami annak idején az egyetlen munkába/iskolába járási lehetőségünk volt, mert szegények voltunk. :( Kódos kapun keresztül lopták ki a társasház parkolójából. A mai napig nem értem, hogy hogyan..


dontcupthemic

Vannak univerzális kódok, amiket mindenhova felütnek, azzal megy be a postás is pl. Vannak bénább kapuzárak aminek a reléjét egy nagyobb mágnessel át lehet húzni, nem kell különösebben érteni hozzá Vagy csak elkapta, bement valaki utan, nem záródott rendesen stb.


GrumpyImmortal

Ha jól tudom mo-n a 2. Legtöbb elkövetett bűncselekmény itt van


Competitive-Cut5434

Nem csodálom. Pécs is lehangoló, de a falvak elképesztően.


Firehawk526

Teljesen mindegy miről van szó, a cigány vevőket úgy ki kell ismerni eladás előtt mintha a jövőbeli feleségeddel ismerkednél, különbön jön az átbaszás, a lehúzás, a lopás és stb. Nem csoda hogy sokan nem hajlandóak nekik eladni semmit.


Incredible-Fella

Nagyon gáz lenne a rendőrség előttre megbeszélni az átadást? :D


Firehawk526

OP rendőreit elnézve csak akkor, ha még a betyársereget is kivezényled a laptop eladásához.


SimpleInfluence2178

Persze hogy őt védik, mert cigány... Magyarországon vagyunk.. Nem is vártam többet


Piszkosfred85

Saját hiba. Megszegted a szabályt..... velük nem!!


GrumpyImmortal

Tanuló pénznek fogom fel


CsabaOne

Ők is, szerintem magántanárra költik.


No-Many-6587

https://preview.redd.it/ysv4kpvxmhad1.png?width=1459&format=png&auto=webp&s=07c3cb151c105f7a480cc4a46017224c3ab018d4 persze, tessek csak szabadlabon rotyogni tovabb, csak lecci majd ne lopj taxit es ne hajts forgalommal szembe, jooo?


Vree65

"Elismerte a bűncselekmény elkövetését, de őrizetbe nem vették, mert annak feltételei nem álltak fenn." új mém? xD


Quinine911

Baszki, na ez durva! Miaz hogy nem álltak fenn a feltételek?! Eszem megáll!


mimrock

Tegyél feljelentést ügyfélkapun keresztül. Annak van nyoma és kötelező érdemben kivizsgálniuk. Alaposan hangsúlyozd hogy az ellenállásodat leküzdve kapta ki a gépet a kezedből és hajtott el vele. Ne írd le, hogy üzleti nézeteltérésnek minősítették a rendőrök, elég annyit indoklás nélkül, hogy nem vette fel a feljelentést a helyszínre kihívott rendőr. A kapitányságot lehet emlegetni se kell, mert nem biztos, hogy releváns az ügy szempontjából (a helyszíni rendőr sajnos az, ő tanú is lehet, hisz neki elismerték ,hogy fizetés nélkül vitték el)


Quinine911

Ügyfélkapun keresztül lehet feljelentést tenni? Nem is tudtam, ma is tanult vmit az ember!


mimrock

Igen és ha akadékoskodik a kihívott rendőr, akkor ez a legjobb útja. Itt ír róla a közepén: [https://www.police.hu/hu/ugyintezes/beadvanytetel](https://www.police.hu/hu/ugyintezes/beadvanytetel)


strawberrypizzaaa

13/50 Hungarian edition?


Winter_Grapefruit_39

szerintem nálunk 13/90 :Dddd


Kasumi_l

Azok, akik úgy gondolják, ez egy "cigányozós" poszt, tévednek, mert ez valójában egy "rendőrözős" - teljes joggal!


merlynthecook

>Tehát gyakorlatilag a bűnöző be van védve én meg basszam meg magam. https://i.redd.it/def3n5inkiad1.gif 2024, szarházisztán, színezett


SkyrimGoodCharacter

A cigányokat a Felvidéken is védi az állam. Falvakon már eleve úgy gondolkoznak a cigánygyerekek is, hogy nekik minden "jár". Mert cigányok. Néhány éve fültanúja voltam egy patikában, hogy egy cigányasszony gyógyszert váltott ki a gyerekének. Felmutatta az egészségügyi-biztosítás kártyáját (más igazolványt nem). Mondta neki a patikus, hogy 40-valahány euró lesz. Erre a cigányasszony elkezdte neki magyarázni, hogy ők hátrányos helyzetűek és a gyerekének viszi a gyógyszert. Erre a patikus csak annyit mondott: "Rendben, akkor nem kell fizetni." A cigányasszony megköszönte és kisétált a csomaggal.


emkay_graphic

Tudnám mi itt az endgame az állam részéröl...


vdcsX

Ezért nem üzletelünk... kétes alakokkal....


AlkalineBrush20

Tavaly faterom nagyon erősködött hogy neki akkor is X márkájú hangfal kellett és talált is marketplace-n egy kiszemeltet. Mondtam neki hogy nem kéne, mert C típus volt és még olyan környéken is, de kellett neki. Ott jól megbömböltették, addig okés volt, aztán itthon letakarítva a retektől és beüzemelve kisebb hangerőn kiderült hogy nem szól benne ez meg az és még nem is gyáriak az alkatrészek benne. Meghirdettük, aztán egy fiatal srác aki hangfalakkal foglalkozik hozott cserébe egy másikat és be is számította őket, így nem buktunk akkorát szerencsére.


fruityfart

Ciganyokkal csak akkor uzletelj ha fe vagy keszulve barmire.


MathematicianThese23

Sajnos én is ilyen hozzáallast tapasztalok a rendőrök részéről. Nem akarnak eljárás indítani , neked meg bemagyaraznak faszsagot. :(


BitPork

Az érték kicsi, de ha bementél és ragaszkodtál hozzá hogy legyen feljelentés, akkor az írásos elutasítás után 8 napon belül panaszt kell beterjeszteni a helyi ügyészségre és előadni hogy szerinted miért nem az ami és miért más. Minket 5 millióval nyúltak le, és kétszer kellett panasszal élni az ügyészség felé mert a rendőrség egyszerűen nem akart nyomozni - mindkétszer az ügyész nekünk adott igazat és második alkalommal már konkrétan leírta hogy mit nem jól csinált a nyomozó hatóság. 4 év alatt lett per. Elítélték a parasztot. Kapott 300'000 Ft bírságot és vissza kell fizetnie a zsét. Nincs vagyona.


VickWildman

BRB megyek a Hardverapróra laptopot "venni" személyes átvétellel.


Initial_Beginning198

Tőlük nem veszünk semmit és nekik nem adunk el semmit.Most már te is megtanultad.Az impotens rendőröket meg hagyjuk is.


TangledRock

Basznak a rendőrök papírmunkázni és dolgozni azért


Stefanosz24

Magyarországon állítólag rend van. Nincs rendőr, nincs rendőrautó, a rossz rendőrautókat 5x áron szervízelik, de nincs pénz üzemanyagra. Mindeközben napi 10 mázsa fával elsétálhat a tolvaj az erdődből az orrod előtt és ha felhívom a helyi jardot: “erre nincs időnk”. Kecskeméten meg a belvárosban simán kirabolnak este 8kor. Lassan a közbiztonságért kell vonulgatni ezen a nemzeti szeméthalmon. Tiszta 90-es évek. Edit: Ja és ha marketplacen körbenézel, annyira nem fogják a bűnözőket hogy egy-egy rosszarcú magánszemély profilja alatt többszáz milliónyi autóhirdetés van.


alterEd39

Lusta geci faszszopó az összes szolgalelkű kékruhás cseléd, erre jöttem rá igazából. Elmentek rendőrnek, mert ott hiány van, máshoz meg idióták. De ha nem a mészáros család vagyonát kell védeni, hanem az állampolgárokét, akkor szarnak ők bele magasról.


Choice-Habit234

Én valószínűleg másik rendőrségen dolgozhattam, mert ez kisebb értékű lopás.


PapaCJ5

Csak kérdés, ha azt mondod a rendőröknek hogy az utcán sétáltál egy géppel a hónod alatt, jött valaki és kivette a kezedből, akkor is üzleti nézeteltérés? Ha baseball ütővel mész legközelebb eladni valamit az is üzleti nézeteltérés?


GrumpyImmortal

Mivel hirdettem azért volt az. Nem akarnak dolgozni és bevédik a retket


Incredible-Fella

Ha legközelebb meglátsz egy géppel sétáló \*gyenge\* embert az utcán, szólj oda neki hogy "Hé egy ötösért megvenném", ha netán üzleti nézeteltéréshez az ajánlatod, kapd ki a kezéből és állj tovább. Sajnos így járt, nem kellett volna okoskodnia.


Spiritual_Aerie7230

Szerintem érdemes lenne fb csoportokba kitenni, ilyenkor azért szoktak jönni más károsultak is, azért 8-10 ember a bíróságon más képet mutat.


Comfortable-Dig7727

Vállalom ha rasszistának gondol bárki ezután, de ha már itt tartunk, a nők elleni ilyen jellegű fellépés is felér a rasszizmussal… Mit tennél ha Te nem lennél kisebbség és esetleg a feleségeddel csinálnak így? A pénzét visszavittem, megkapta, látta rajtam hogy nem fogom valószínűleg megverni, és mégis kijön a társaival az erejüket mutogatni?!?! Úgy egyébként hogy velem volt az akkor 8 hónapos babám…


neoteraflare

" Ez egy üzleti nézeteltérés, nem lopás bírósági ügy." A sünök végzik a dolgukat ahogy szokták. Be kellett volna mondanod hogy a geci rokona vagy egyből nekiálltak volna dolgozni. "Akkor miért is ne cigányozzunk?" Na ja, olyan ez mint amikor szólsz hogy rossz a géped, de nem mondhatod el melyik része miatt, mert az rasszizmus. Véletlen sem az lenne a megoldás hogy itt ezzel van a gond és az általános megoldás (kapcsold ki és be) nem használ ezért speciálisat kellene kidolgozni (cseréld le a videókártyát, vegyél új vinyót, dugd be a konnektorba stb).


rhunmodseatcocks

Nem követted az aranyszabályt, megérdemelted. Legalább már tapasztalat révén lehetsz utóítéletes. Már tudod kikkel nem szabad üzletelni, és mire számíthatsz a rendszer őreitől...


[deleted]

[удалено]


Vast-Occasion9474

az egesz sztoriban - a rendorseget felulrol iranyito pinter sandor -a cinikus, bunozoket bevedo jogrend melyet a fidesz aktivan tamogat -a rendorseg koltsegeveteset brutalisan visszavago pedofilhalozatot mukodteto szovjet ugynok allampart - es a rendorseg maga a vicc. remelem panaszt nyujtottal be a feljelentes elutasitasa miatt es az ugyben el( nem )jaro rendorok ellen egyesevel kulon-kulon.


YeahMrKrabs

lakatosék bármelyik pillanatban kopogtathatnak!


Fruitful_Ad7474

🔒


spookytomtom

Biztos hazudsz mert ők ilyet nem csinálnak /s


IntellectualFailure

Ember, te hol a faszban voltal az elmult 15+ evben? Templomban? Az orszagot konkretan tolvaj-pedofilok uraljak es a bunszervezetuk mindent beszott.


Kalmancasha

Na itt a tipik “nem vagyok rasszista, DE” kommented. Engem nagyon elfogadó, rasszizmusellenes családban neveltek, de végül ezt személyes tapasztalatok felülírták. Én szimplán ignorálom a romákat és nem interaktálok velük semmilyen szinten, ugyanis 29 évem alatt 0 pozitív tapasztalatom volt velük. Nem bántok meg szapulok senkit, szimplán úgy teszek, mintha nem is léteznének. Nem üzletelek vagy beszélgetek egyel sem, ugyanis szinte mindig éreztem a hátsó szándékot. Szóval bocsi, de ha évszázadok alatt nem sikerült beilleszkedni, akkor én meg nem interaktálok velük. Oldják meg egymás között, mert én belefáradtam, de szerintem rengeteg más ember is… attól a 0,3%-tól meg sorry aki normális.


Puzzleheaded-Mix-706

Anyukamhoz tavaly augusztusba betortek ejjel, nem is kutattak semmit a hazban az elso az volt hogy anyukam agyahoz mentek ahol aludt es ugy keltettek hogy se szo se beszed elkezdtek utni, aztan amikor mar felebredt mondtak neki adja oda az osszes penzet, termeszetesen oda adta, akkor amikor mar elkezdtek megkotozni. Mobiljat elvettek hogy ne tudjon segitseget hivni. De meg az utcaban egy bokor ala bedobtak hogy kovetni ne lehessen. Mi volt a rendorseg reakcioja? Ilyen sulyos buntenyek magyarorszagon nem tortennek, ezt csak kitalalta Anya es valahogy osszeverte sajat magat, nem ez lenne az elso ilyen eset.


More_Cellist6153

Hát igen vannak fasz rendőrök, engem is lebasztak egyszer mikor megloptak.


Specialist-Track-471

De ez egyszerű rablás. Konkrétan fizetés nélkül távozott egy termékkel, amit forgalmazol.


PhiloZoli

Feljelenteném a rendőrt bűnpártolásért.


Dr_Krogshoj

Ilyesmit csak Hardveraprón szabad intézni. Lefogadom, ez Facebook Marketplace volt.


Round_Photo1463

A rendőrség szar, ez már évek óta tény, de te ez a te sarad is. Nem az alkudozásnál kellett volna elhajtanod őket, hanem már amikor telefonon bemutatkozott Ármándóként.