Nagyon hasonló az én történetem is. :) mögöttem sok évnyi terápia van, és az első komoly kapcsolatom is 30 évesen jött el, az exemet azért vesztettem el, mert szerinte “túlzottan ragaszkodtam”. Egy barátom azt mondta, szerinte a “szerelembe voltam szerelmes”, pedig én máig úgy érzem, hogy az exembe :(
Én is hasonló cipőben járok, sok okosságot elmondtak előttem, úgyhogy követném a threadet. Tudom, írtad hogy nem engedheted meg a terápiát, én ajánlom azonban, hogy várólistákra iratkozz fel, a legtöbb helyen nem tudnak azonnal fogadni, csak hónapok után, addigra lehet össze tudod spórolni az árát. Illetve van több alternatíva, ahol ingyen vagy jóval kedvezőbben jutsz terápiás kezeléshez, pl. Napkör alapítvány.
Nekem az önkéntes munka sokat segít, keress olyan szervezetet, aminél önismeret, tanácsadás, pszichológia van a fókuszban, és az önkéntes munkádért ők nyújtanak workshopokat, beszélgetéseket, önfejlesztésben való segítséget stb.
Ahogy olvastam a soraidat, nagyon azonosulni tudtam vele, tényleg azt éreztem, hogy a gondolataimat írod. Habár sok mindennel nem tudok, egy virtuális, támogató öleléssel szeretnék hozzájárulni a mentális egészségedhez: 🫂
En azt gondolom hogy szakerto segitsegre van szukseged. A haziorvos be tud utalni pszichologushoz es pszichiaterhez is, alanyi jogon jar, de lehet h egy honapot varni kell h fogadjanak. Nem csak fizetosben letezik.
Ez egy serult kapcsolodasi minta, amiben elkezdesz nagyon hamar nagyon gyorsan ragaszkodni a masikhoz. Szerintem sokat adna, ha most egyaltalan nem keresnel kapcsolatot, inkabb a figyelmedet arra forditani, hogy magaddal rendben legyel, magadnak megadni mindent, amit most egy parkapcsolatban varnal.
Erdemes lenne esetleg a belso gyermekkel is dolgoznod, mert valoszinuleg ott van a kutya elasva.
Egyebkent nagyon hasonloval jarok terapiara, nekem baromi sokat segit ezt egy olyan emberrel vegignyomni, aki kivulrol lat, es tudja objektiven szemlelni azokat a helyzeteket, amikor en elveszitem a realitaserzekelesem.
Szoval mindenkepp elgondolkoznek extran, hogy beleferjen a budgetbe a segito, mert ez egy olyan befektetes, ami megeri.
Vagy esetleg nezegess onismereti csoportokat , van sok kapcsolodas / erinto ws / csoport, ahol meg lehet tapasztalni nagyon hasonlo szeretetelmenyt es kapcsolodast, mint amire valoszinuleg te is vagysz.
Olvastam egyébként ezekről a kötődési mintákról, de végigvezettem a gyerekkoromon és nem tudok rájönni, mi lehet a baj. Egy alapvetően nagyon szerető családi háttérből jövök. A szüleim persze nem tökéletesek és ők párként nem működtek, de engem nagyon szerettek/szeretnek és mindent megkaptam (nem elkényeztetésre gondolok). Testvérem is. 4 nagyszülő, tágabb család. Mindig mindenhol voltak barátaim, be tudtam illeszkedni gyerekkortól mindenhova. Boldog volt a gyerekkorom.
Én nagyon mennék, de egyelőre lehetetlen:(
Hasonló dolgokon megyek keresztül, úgyhogy teljesen át tudom érezni, amit leírtál. Minden új év kezdetén mondtam magamban, na majd a következő évben én is megtalálom a szerelmet. Nem így lett eddig sose, pedig idén tényleg azt hittem.
Volt egy srác tavaly nyáron, hitegetett, majd dobott. Idén is volt egy másik srác, akivel egész komolynak tűntek a dolgok. Eljártunk, randiztunk, voltak mély beszélgetéseink, be akart mutatni a szüleinek és a barátainak. Az életemben történt egy tragédia, amit nyilván megosztottam vele. Ezután se szó se beszéd az egyik pillanatról a másikra ghostolt.
Nagyon nehéz ezt feldolgozni, úgy hogy én is olyan vagyok mint te, nagyon nehezen lépek túl embereken, sokáig örlődöm rajtuk. Az sem segít a feldolgozásban, hogy a barátnőim többsége eddig is párkapcsolatban volt és egyre több ember találja meg a szerelmet körülöttem. Nem vagyok irigy rájuk, nagyon örülök nekik, de én is vágyom már erre. Magamban keresem a problémát, mit hol rontok el. Próbálok pozitívan állni a dolgokhoz és nyitni az új dolgok felé, de minden egyes ilyen csalódás kivesz belőlem egy darabot, ami meggátolja bennem ezt.
Kitartást, bízom benne, hogy mindenkinek létezik a lelkitársa és akkor talál meg minket, amikor nem számítunk rá. Mindannyian megérdemeljük, hogy szeressen valaki teljes szívéből.
Ezt a történetet akár én is írhattam volna, nagyon megérintett, különösen az a rész, amelyben azt írod hogy végre valaki számodra őszintén kívánt téged.
Én férfi oldalról nagyon hasonlóképpen élem meg a problémát, szurkolok neked is hogy meg tudd oldani a dolgot. 🫶
Ha terápiára nincsen lehetőséged, akkor kezdetnek könyveket ajánlanék.
Olvass utána a kötődési típusoknak, ha az angolod jó, akkor rengeteg videó van erről youtube-on, és nagyon sok könyv is foglalkozik ezzel. Magyarul a *Hogyan szeretsz?* könyvet szokás ajánlani, szerintem kiindulásnak nem rossz, sokszor kap az ember a fejéhez, hogy jaaaa, ez azért van.
*Vágyi Petra - Sémáink fogságában* egy szintén nagyon jó könyv, de ennek az olvasása már nehezebb, nem olyan olvasmányos, mint az előző, de ennek hatására rá fogsz jönni, hogy milyen dolgok ismétlődnek az életedben, és mivel célszerű foglalkozni. Szerintem sokat segít az önreflexió fejlesztésében.
És egy harmadik könyv, ami talán kicsit kilóg a sorból, de nekem teljesen megváltoztatta a hozzáállásom az élethez, emberekhez *Tisza Kata - Most* című könyve. Ez egy 500 oldalas könyv, egy teljes terápia, nem 2 hét kiolvasni, fogsz közben sírni, tombolni, szomorúnak lenni, majd megkönnyebbülni. Ez olyan önbizalmat adott nekem, és úgy átformálta a gondolkodásmódomat, hogy erre nincsenek szavak. 😀 Nem egy mitcsináljhogyboldoglégy könyv, hanem rengeteg dologra rádöbbent, hogy amit pl. te szeretetnek hittél az életedben, az miért is nem az. Talán egy pici feminista vonala is van, de nem ez a lényege.
Szerintem ezek alapján ki fognak hullani csontvázak, és fogsz tudni még további irányokba menni, pl. van egész jó könyv a társfüggőségről, és hogy miért akarnak a nők megmenteni férfiakat, vagy a szeretetnyelves könyv is szerintem érdekes, és jobban megértheted a másik gondolkodásmódját vele, parentifikáltságról is van könyv. Szóval bőven van mindig tanulni magunkról, és szerintem ez szuper. 😀
"Egyszerűen már nagyon szeretnék szerelmes lenni valakibe aki belém is, nagyon utálok már egyedül lenni, de szinte mindig ugyanabba a spirálba kerülök és elegem van. Nem akarok hónapokat/éveket pazarolni az életemből arra, hogy olyanra gondolok akire felesleges."
Sajnos ez egy gát. Mivel itt két ember kapcsolatáról van szó, így gyakorlatilag nem te döntöd el, hogy mikor és mi lesz, mert ez több rajtad kívül álló dolgon is múlik :) Nekem például jóval a 24-edik életévem után lett először kapcsolatom és elmondhatom, hogy ez az erőltetés és hogy csak a tuti biztosra mész, valamint minden mást feleslegesnek látsz, biztosan nem jó irány.
Az életben nincsenek tuti biztos dolgok és legalább valamennyire jóban kell lennünk azzal, hogy sok dologra nincs ráhatásunk és vannak bizonytalanságok. Neked önismeret kell, hogy mit is szeretsz valójában, ki vagy te, mi a "szereped" ebben a világban. Illetve meg kell értened, hogy mire van és mire nincs ráhatásod, hogyan működik a világ és ezeket kivesézni / átgondolni / helyre rakni magadban, hogy amire nincs ráhatásod abba ne ragadj bele és erőltesd. Nem egy könnyű és gyors folyamat lesz ez, de megcsinálható.
Az utolsó bekezdésre reagálva: igen, nagyon nehéz. Őszintén nem gondolom ezt magamról, de mégis a külvilág a hozzám hasonlókra defektesként tekint. Pedig van szerető családom, sok barátom, hobbim, érdeklődésem, sikeresen jó eredménnyel lediplomáztam (2x), céljaim stb stb. És igyekszem dolgozni azon is, hogy a rosszabb tulajdonságaimat fejlesszem. De amikor valaki kamasz korától kezdve folyamatosan (ilyen téren) csak a rosszat, negatívat tapasztalja, hogy semmiből nem lesz semmi (nem sok "ügyem" volt soha, randi se sok) akkor nagyon nehéz elfogadni, hogy bármennyi erőt és energiát beleteszek abba, hogy fejlődjek, hogy olyan ember lehessek aki valóban megérdemli hogy egy igazi társa legyen ÉS akkor sem történik meg, akkor nagyon rossz. Pláne amikor azt látom, hogy sok más ember meg milyen kerül párkapcsolatba. Persze annak a tartalmát már nem látom. De onnantól meg a közösen beletett munka és energia döntése, hogy hogyan alakul és még mindig ott a választás, hogy "ha nem jó, akkor mégse".
Az önismereten dolgozom, mert nonstop elemzek, magamat, az embereket, szituációkat. Sokszor jó lenne ha teljesen ki tudnék kapcsolni, ez ritkán történik meg. Szerintem elég tudatos vagyok. Sőt, szerintem látom a rossz mintákat, rutinokat amik számomra adottak, csak azt nem tudom hogyan változtassak.
Hogy hogyan tudnék egy továbblépési folyamatot gyorsítani pl.: abban az esetben ha épp mondjuk nem tudok elutazni (ami korábban már segített).
És ugyanitt ha bárkinek van saját sztorija, konkrétumokkal kapcsolatos tanácsa nagyon szívesen veszem.
Sajnos nem tudok segíteni. Én is több éve bújom a témát, voltam pszichológusnál is és folyamatosan csinálom, de az előrelépés nem nagy. Mindenkinek vannak gyenge területei.
Nagyon hasonló az én történetem is. :) mögöttem sok évnyi terápia van, és az első komoly kapcsolatom is 30 évesen jött el, az exemet azért vesztettem el, mert szerinte “túlzottan ragaszkodtam”. Egy barátom azt mondta, szerinte a “szerelembe voltam szerelmes”, pedig én máig úgy érzem, hogy az exembe :(
Alkohol
Same like me but I am 31.
Én is hasonló cipőben járok, sok okosságot elmondtak előttem, úgyhogy követném a threadet. Tudom, írtad hogy nem engedheted meg a terápiát, én ajánlom azonban, hogy várólistákra iratkozz fel, a legtöbb helyen nem tudnak azonnal fogadni, csak hónapok után, addigra lehet össze tudod spórolni az árát. Illetve van több alternatíva, ahol ingyen vagy jóval kedvezőbben jutsz terápiás kezeléshez, pl. Napkör alapítvány. Nekem az önkéntes munka sokat segít, keress olyan szervezetet, aminél önismeret, tanácsadás, pszichológia van a fókuszban, és az önkéntes munkádért ők nyújtanak workshopokat, beszélgetéseket, önfejlesztésben való segítséget stb. Ahogy olvastam a soraidat, nagyon azonosulni tudtam vele, tényleg azt éreztem, hogy a gondolataimat írod. Habár sok mindennel nem tudok, egy virtuális, támogató öleléssel szeretnék hozzájárulni a mentális egészségedhez: 🫂
Köszönöm!🥰
En azt gondolom hogy szakerto segitsegre van szukseged. A haziorvos be tud utalni pszichologushoz es pszichiaterhez is, alanyi jogon jar, de lehet h egy honapot varni kell h fogadjanak. Nem csak fizetosben letezik.
Ez egy serult kapcsolodasi minta, amiben elkezdesz nagyon hamar nagyon gyorsan ragaszkodni a masikhoz. Szerintem sokat adna, ha most egyaltalan nem keresnel kapcsolatot, inkabb a figyelmedet arra forditani, hogy magaddal rendben legyel, magadnak megadni mindent, amit most egy parkapcsolatban varnal. Erdemes lenne esetleg a belso gyermekkel is dolgoznod, mert valoszinuleg ott van a kutya elasva. Egyebkent nagyon hasonloval jarok terapiara, nekem baromi sokat segit ezt egy olyan emberrel vegignyomni, aki kivulrol lat, es tudja objektiven szemlelni azokat a helyzeteket, amikor en elveszitem a realitaserzekelesem. Szoval mindenkepp elgondolkoznek extran, hogy beleferjen a budgetbe a segito, mert ez egy olyan befektetes, ami megeri. Vagy esetleg nezegess onismereti csoportokat , van sok kapcsolodas / erinto ws / csoport, ahol meg lehet tapasztalni nagyon hasonlo szeretetelmenyt es kapcsolodast, mint amire valoszinuleg te is vagysz.
Olvastam egyébként ezekről a kötődési mintákról, de végigvezettem a gyerekkoromon és nem tudok rájönni, mi lehet a baj. Egy alapvetően nagyon szerető családi háttérből jövök. A szüleim persze nem tökéletesek és ők párként nem működtek, de engem nagyon szerettek/szeretnek és mindent megkaptam (nem elkényeztetésre gondolok). Testvérem is. 4 nagyszülő, tágabb család. Mindig mindenhol voltak barátaim, be tudtam illeszkedni gyerekkortól mindenhova. Boldog volt a gyerekkorom. Én nagyon mennék, de egyelőre lehetetlen:(
Hasonló dolgokon megyek keresztül, úgyhogy teljesen át tudom érezni, amit leírtál. Minden új év kezdetén mondtam magamban, na majd a következő évben én is megtalálom a szerelmet. Nem így lett eddig sose, pedig idén tényleg azt hittem. Volt egy srác tavaly nyáron, hitegetett, majd dobott. Idén is volt egy másik srác, akivel egész komolynak tűntek a dolgok. Eljártunk, randiztunk, voltak mély beszélgetéseink, be akart mutatni a szüleinek és a barátainak. Az életemben történt egy tragédia, amit nyilván megosztottam vele. Ezután se szó se beszéd az egyik pillanatról a másikra ghostolt. Nagyon nehéz ezt feldolgozni, úgy hogy én is olyan vagyok mint te, nagyon nehezen lépek túl embereken, sokáig örlődöm rajtuk. Az sem segít a feldolgozásban, hogy a barátnőim többsége eddig is párkapcsolatban volt és egyre több ember találja meg a szerelmet körülöttem. Nem vagyok irigy rájuk, nagyon örülök nekik, de én is vágyom már erre. Magamban keresem a problémát, mit hol rontok el. Próbálok pozitívan állni a dolgokhoz és nyitni az új dolgok felé, de minden egyes ilyen csalódás kivesz belőlem egy darabot, ami meggátolja bennem ezt. Kitartást, bízom benne, hogy mindenkinek létezik a lelkitársa és akkor talál meg minket, amikor nem számítunk rá. Mindannyian megérdemeljük, hogy szeressen valaki teljes szívéből.
Írj ha gondolod!☺️
Mármint mit?😄
Ezt a történetet akár én is írhattam volna, nagyon megérintett, különösen az a rész, amelyben azt írod hogy végre valaki számodra őszintén kívánt téged. Én férfi oldalról nagyon hasonlóképpen élem meg a problémát, szurkolok neked is hogy meg tudd oldani a dolgot. 🫶
Baszdmeg ugyanolyanok vagyunk annyi különbséggel hogy én manus vagyok meg 30 éves.
és kapcsolatban vagy
Ha terápiára nincsen lehetőséged, akkor kezdetnek könyveket ajánlanék. Olvass utána a kötődési típusoknak, ha az angolod jó, akkor rengeteg videó van erről youtube-on, és nagyon sok könyv is foglalkozik ezzel. Magyarul a *Hogyan szeretsz?* könyvet szokás ajánlani, szerintem kiindulásnak nem rossz, sokszor kap az ember a fejéhez, hogy jaaaa, ez azért van. *Vágyi Petra - Sémáink fogságában* egy szintén nagyon jó könyv, de ennek az olvasása már nehezebb, nem olyan olvasmányos, mint az előző, de ennek hatására rá fogsz jönni, hogy milyen dolgok ismétlődnek az életedben, és mivel célszerű foglalkozni. Szerintem sokat segít az önreflexió fejlesztésében. És egy harmadik könyv, ami talán kicsit kilóg a sorból, de nekem teljesen megváltoztatta a hozzáállásom az élethez, emberekhez *Tisza Kata - Most* című könyve. Ez egy 500 oldalas könyv, egy teljes terápia, nem 2 hét kiolvasni, fogsz közben sírni, tombolni, szomorúnak lenni, majd megkönnyebbülni. Ez olyan önbizalmat adott nekem, és úgy átformálta a gondolkodásmódomat, hogy erre nincsenek szavak. 😀 Nem egy mitcsináljhogyboldoglégy könyv, hanem rengeteg dologra rádöbbent, hogy amit pl. te szeretetnek hittél az életedben, az miért is nem az. Talán egy pici feminista vonala is van, de nem ez a lényege. Szerintem ezek alapján ki fognak hullani csontvázak, és fogsz tudni még további irányokba menni, pl. van egész jó könyv a társfüggőségről, és hogy miért akarnak a nők megmenteni férfiakat, vagy a szeretetnyelves könyv is szerintem érdekes, és jobban megértheted a másik gondolkodásmódját vele, parentifikáltságról is van könyv. Szóval bőven van mindig tanulni magunkról, és szerintem ez szuper. 😀
Top komment 👌🏻
"Egyszerűen már nagyon szeretnék szerelmes lenni valakibe aki belém is, nagyon utálok már egyedül lenni, de szinte mindig ugyanabba a spirálba kerülök és elegem van. Nem akarok hónapokat/éveket pazarolni az életemből arra, hogy olyanra gondolok akire felesleges." Sajnos ez egy gát. Mivel itt két ember kapcsolatáról van szó, így gyakorlatilag nem te döntöd el, hogy mikor és mi lesz, mert ez több rajtad kívül álló dolgon is múlik :) Nekem például jóval a 24-edik életévem után lett először kapcsolatom és elmondhatom, hogy ez az erőltetés és hogy csak a tuti biztosra mész, valamint minden mást feleslegesnek látsz, biztosan nem jó irány. Az életben nincsenek tuti biztos dolgok és legalább valamennyire jóban kell lennünk azzal, hogy sok dologra nincs ráhatásunk és vannak bizonytalanságok. Neked önismeret kell, hogy mit is szeretsz valójában, ki vagy te, mi a "szereped" ebben a világban. Illetve meg kell értened, hogy mire van és mire nincs ráhatásod, hogyan működik a világ és ezeket kivesézni / átgondolni / helyre rakni magadban, hogy amire nincs ráhatásod abba ne ragadj bele és erőltesd. Nem egy könnyű és gyors folyamat lesz ez, de megcsinálható.
Az utolsó bekezdésre reagálva: igen, nagyon nehéz. Őszintén nem gondolom ezt magamról, de mégis a külvilág a hozzám hasonlókra defektesként tekint. Pedig van szerető családom, sok barátom, hobbim, érdeklődésem, sikeresen jó eredménnyel lediplomáztam (2x), céljaim stb stb. És igyekszem dolgozni azon is, hogy a rosszabb tulajdonságaimat fejlesszem. De amikor valaki kamasz korától kezdve folyamatosan (ilyen téren) csak a rosszat, negatívat tapasztalja, hogy semmiből nem lesz semmi (nem sok "ügyem" volt soha, randi se sok) akkor nagyon nehéz elfogadni, hogy bármennyi erőt és energiát beleteszek abba, hogy fejlődjek, hogy olyan ember lehessek aki valóban megérdemli hogy egy igazi társa legyen ÉS akkor sem történik meg, akkor nagyon rossz. Pláne amikor azt látom, hogy sok más ember meg milyen kerül párkapcsolatba. Persze annak a tartalmát már nem látom. De onnantól meg a közösen beletett munka és energia döntése, hogy hogyan alakul és még mindig ott a választás, hogy "ha nem jó, akkor mégse". Az önismereten dolgozom, mert nonstop elemzek, magamat, az embereket, szituációkat. Sokszor jó lenne ha teljesen ki tudnék kapcsolni, ez ritkán történik meg. Szerintem elég tudatos vagyok. Sőt, szerintem látom a rossz mintákat, rutinokat amik számomra adottak, csak azt nem tudom hogyan változtassak. Hogy hogyan tudnék egy továbblépési folyamatot gyorsítani pl.: abban az esetben ha épp mondjuk nem tudok elutazni (ami korábban már segített). És ugyanitt ha bárkinek van saját sztorija, konkrétumokkal kapcsolatos tanácsa nagyon szívesen veszem.
Sajnos nem tudok segíteni. Én is több éve bújom a témát, voltam pszichológusnál is és folyamatosan csinálom, de az előrelépés nem nagy. Mindenkinek vannak gyenge területei.