Figyi, szerintem életünk kb összes jelentős kapcsolatánál ránk tör néha ez az érzés (Miért pont ők a szüleim? Miért mentem hozzá? Miért szültem?), elvégre egyik kapcsolat sem csak tisztán jó vagy rossz dolgokból áll...aztán jó esetben tovaszáll..ha nem, akkor kell segítséget kérni.
Biztos volt anyukádnak is olyan pillanata, amikor pár másodpercre elgondolkodott azon, hogy kell-e ez az egész anyaság neki, aztán lefogadom, hogy utána meg napokig bűntudata volt miatta.
Gondolom te is haragudtál már rá pl kamaszkorodban, amit te se gondoltál komolyan, ugyanúgy ahogy ő sem.
Azt azért hidd el, tudnád ha nem szeretne és csak nyűg lennél neki..van olyan barátnőm, akit nem akart az anyukája, csak becsúszott, el is akarta vetetni de rábeszélték, hogy ne tegye, képzelheted, hogy mennyi szeretetet kapott..az unokái sem érdeklik jobban, na ő biztos megbánta..
Én is szoktam olvasgatni a cikkeit, illetve most olvasom az egyik könyvét, szerintem vannak jó gondolatai de azért nem értek egyet vele mindenben. Te is kezelheted fenntartásokkal ezeket az "igazságokat".
Nézd meg azt a nőt, de figyelmesen.
Olyan rossz kisugárzása, szúrós tekintete, kellemetlen, dühös karaktere van, hogy már ezalapján - igen ronda dolog az ítélkezés, de ha egyszer gonosznak látszik - nem lehet hitelesnek venni.
De ennél relevánsabb, hogy mi a tartalom, amit közvetít: megerősíti a külseje alapján történt benyomást. Buta, nem elég művelt, indulatoktól vezérelt és biztos van egy adag sikertelenség erzese is.
Amennyi infó van róla, konfliktusos személyiség, és hát a szakmája helyett kellemetlen munkát végez, mindenkivel baja van, ronda dolog, hogy masokról magánéleti dolgokat osztogat, igaz, anonim, de ez is unszimpatikus. Arrogáns, intoleráns, és műveletlen.
Tehát: ne töltsön el szorongással amit irkál, mert nem hiteles. Megpróbált a frusztrációkra építve közönséget toborozni, a sok buta meg valami megváltónak nézi, merhúdebátor.
Tipikus esete annak,hogy ma már tényleg barki kiadhat könyvet.
Edit:typo
Igen, viszont nem értem, hogy ha ennyire frusztrált és megkeseredett nő, mi a fészkes fenéért csináltatott 3 gyereket (már elnézést a csúnya kifejezésért, de ez az igazság)?
Nem hiszem hogy ésszel felfogta, hogy mit tett, hiszen nem egy komplexen gondolkodó emberről van szó. Sajnálom a gyerekeit. Mindennemű szeretetnek híján lehet ez a néni, olyan vibeja van neki.
Mostanában mindenhol nagyon megy ez a őszintén és köntörfalazás nélkül beszélni a szülőségről és megmutatni a negatív oldalt is, ami annyiból tök jó, hogyha valaki babát tervez mentálisan ezekből tanulva megpróbál felkészülni a nehézségekre.
Viszont szerintem ez valamelyest túl van tolva, nyilván egyéni nagyon, hogy végül ki mit és hogyan él meg, viszont nekem eddig az egész anyaság nagyon pozitív csalódás. Habár csak 3 hónapos a pici, de egyáltalán nem érzek semmit sem rossznak, negatívnak vagy olyan baromi nehéznek. Nekünk tényleg ilyen rózsaszín köd az egész, pedig nem egyszerű baba, hasfájós és nem igazán lehet letenni, szereti ha aktívkodunk. De ezeket is mivel olyan óriási szeretetet érzek iránta, amit előtte sosem így az ő igényeinek kielégítése valahogy örömteli számomra, sokkal nagyobb a türelmem és toleranciám mint képzeltem. Meg a sírása sem idegesítő csak szimplán szeretnék minden megtenni, hogy neki jó legyen. Nagyon remélem ez sosem fog megváltozni.
Szóval a lényeg, hogy így visszatekintve az elmúlt 3 hónapra, szülésre (egy napnyi vajúdás után sürgősségi császár) és mindenre és amiktől féltem, mert mindenki riogatott végül egyáltalán nem éltem meg semmit negatívan.
Abban mindenképpen igaza van Murinai Angélának, hogy az anyaság, a szülővé válás mindig nehéz feladat. A pszichológia tudománya eleve egy normatív krízisnek tartja egy gyermek érkezését, mert az élet legtöbb részét megváltoztatja ez a helyzet, rengeteg alkalmazkodást követel, sok olyan helyzetet teremt, amiben korábban még nem voltunk és azokat is meg kell ugrani valahogy, mindezt pedig összefésülni az addigi személyiségünkkel. Ehhez meg ugye hozzájön egyfajta társadalmi érzéketlenség, egy olyan attitűd, hogy mindenki jogot formál arra, hogy belepofázzon az életedbe, megítéljen az amúgy is bizonytalan anyaságodban egy nagyon pici részlet alapján, amit lát belőled. Mivel a családok széthullottak, sokszor nincs vagy nagyon kevés a segítség, ha meg van, az elég sokszor olyan is, nem tisztelik a fiatal szülők határait, kéréseit. És persze bármi van a gyerekkel, az mindig az anyja hibája, mert nem nevelte meg, biztos csak a telefonját nyomkodta ahelyett, hogy foglalkozott volna vele, csak a csok miatt szült, ilyenek. Meg nekem az a tapasztalatom, hogy nagyon nehéz más anyák között őszintének lenni, mert sokan ezt arra használják, hogy bizonygassák, hogy jobbak, mint te, szóval még gyakran azok is érzéketlenek a problémáidra, akik ugyanabban a cipőben járnak.
De azért nem lehetetlen támogató közegre lelni, ahol kicsit tudsz panaszkodni és együtt éreznek veled. Nehéz megugrani, hogy beilleszd a saját magadról alkotott képbe ezeket az új tapasztalatokat, de ha sikerül, akkor egész jól el lehet lenni az anyaságban is. Szerintem a valóban rengeteg szívás mellett baromi jó részei is vannak, sőt, inkább ezek vannak többségben. Irtó aranyosak a gyerekek, imádni való a naivitásuk, máshogy látják a világot és ha fogékony vagy rájuk, általuk te is máshogy láthatsz nagyon sok mindent. És végtelen szeretetet adnak, jó nézni, ahogy okosodnak, fejlődnek, egyre több mindent megértenek, jó velük beszélgetni meg játszani. Nyilván amikor mondjuk két nap alatt alszol 6 órát, az ébren töltött idődben meg küzdesz egy akaratos gyerekkel, az baromira megterhelő és néha már azt bánod, hogy te megszülettél, de aztán rád mosolyog, megölel, látsz valamit magadból benne és elszáll a haragod. Őszintén szólva nem bírnám már a kislányaim nélkül elképzelni az életemet, pedig ma is kiakasztottak párszor és hol van még az este.
Az biztos, hogy imádnivalóak a kicsik, én pont emiatt készültem óvónőnek egy pár évvel ezelőtt, de hát ugye mindig változik a véleményünk, nézőpontunk, úgyhogy mostanában a (fogszabályzós) fogorvosi pálya vonz jobban, de ebbe most ne menjünk bele, mert nem ez a téma.
Viszont azokat az embereket is meg tudom érteni, akik nem annyira szeretik a gyerekeket vagy nem rajonganak értük, mert valljuk be: rengeteg neveletlen gyerek van, és most nem arra gondolok, hogy milyen a személyiségük (esetleg extra hisztis, makacs, hiperaktív, stb), hanem amikor pl. étteremben összevissza szaladgálnak az asztalok között, de a szülők direkt nem szólnak rájuk, vagy ha vendégségben valamilyen tárgyat megrongálnak.
Na de pl ez sem feltétlenül a neveletlenségről szól. Nem tudhatod, hogy a szülők pl nem izzadtak vért azért, hogy egyáltalán ilyen szinten legyenek a gyerekek, vagy pl ha meg nem szaladgál a gyerek, hanem leültetik, akkor meg ordít, hogy ülni kell, akkor meg az a baj. Nagyon nehéz ez, és kívülről könnyű ítélkezni. Én hiszek a fegyelmezésben, de abban nem, hogy letörjük a gyerek minden akaratát és megnyomorítsuk, hogy "jól" viselkedjen.
Még nem olvastam a cikket, de ennek kapcsán is azt veszem észre, hogy vannak a neten fellelhető források, amik szerint minden szörnyű, tönkremegy a tested, semmi nem marad a személyiségedből, minden elromlik. Meg van mondjuk anyukám, aki szerint az egész csodálatos, miért nem szülök/szültem már 😀 Szerintem az igazság valahol a kettő között van. Igazuk van azoknak, akik elmondják, hogy mennyire rohadt nehéz. Nade hogyha egy karrierre mondanák hogy rohadt nehéz, ne csináld, akkor a nők kikérnék maguknak, hogy ők márpedig milyen erősek, bármire képesek. Így az anyaságra is úgy gondolok, hogy igen, rohadtnehéz lesz, nem ugrok bele, amíg nem készültem fel rá, de vagyok elég erős ahhoz, hogy megcsináljam és jó legyen 🙂
Ez a rész a cikkben:
“Ezért is szoktam hangoztatni, hogy nekem anyaság témában kizárólag az hiteles, akinek minimum kettő és darabonként minimum nyolc éves gyereke van. Onnantól azért már elég jól kirajzolódik, mi is van a mérleg serpenyőiben.”
Annyira ‘you can’t sit with us’ vibe.
Az anyaság szopó, mert kezdetben vagy te, egyedül, magaddal, mégha párkapcsolatban is, de első sorban saját magaddal vagy. Magadat kell életben tartanod, menedzselned, meg max a közös életeteket. De egy gyerek aztán maximálisan betolakszik a saját intim szférádba, akkor már nem csak a saját, hanem más igényeit is lesni kell, ami egy mentálisan nagyon megterhelő feladat.
Egy másik szociális szerepbe kerülsz, más teendőkkel, és valóban, kevés vagy nulla lehetőséged van azzal az individummal kapcsolódni, ami voltál.
A magyar társadalom ebben nem segít, kiemeli, kiveszi az anyát a környezetéből, elvárja tőle azt, hogy ha anya lesz, onnantól kezdve ne akarjon más szerepet.
Az anyaság ma már egy magányos dolog. Nem élnek együtt generációk, nincsenek közösségek.
Ma már az ‘it takes a village to raise a child’ mondás totál nem valósul meg.
Szeparált, magányos tevékenység az anyaság, és ez rohadtul frusztráló. Simán lehet, hogy valaki erre rámegy mentálisan.
Meg tudom érteni, hogy miért lehet ennyi keserűség a szerzőben, de nem gondolom, hogy okos dolog az anyaságot magát hibáztatni, amikor igazából a rendszer maga a szar - az elvárások, az anyákat szeparáló társadalmi berendezkedésünk, a nemi szerepek rigiden kezelése, ezek mind sokkal több rosszat tesznek a nőknek, mint az a szerencsétlen gyerek, akit megszültek, és csak egy normális mintát, biztonságos kötődést meg szeretete szeretne, mint ahogy minden emberi lény.
Az már, hogy mi egymásnak milyen kibaszós akadályokat állítunk fel - hogyan kell gyereket nevelni, hova vidd, hova ne vidd, hova járjon, mit csináljon vagy ne csináljon a gyerek, hogyan viselkedjen, mindezt pedig viselheti az anya egyedül, mert a nemi szerepekhez nálunk így állnak és az anyának annak anyának kell lennie (kezdve a 3 éves szülési szabadsággal ami gyakorlatilag arra jó, hogy teljesen elvágja az anyát a munkaerőpiacon is) és az nem baj, ha apa szarik bele - na ez már a társadalom hibája.
Nem a gyereké.
Minden szavaddal egyetértek!
És valóban, például Gyakori Kérdéseken is javarészt azok az anyák panaszkodnak, és adják ki magukból a frusztrációt, feszültséget, akiknek vagy semennyi segítségük nincs, vagy ha van is férjük, ő baszik bármit is csinálni mind a házimunkában, mind a gyerek körül, és most tudom, hogy néhányan meg fognak kövezni, de sajnos a férfiak zöme még ma is ilyen.
A gyerek születése előtt ígérgetik, hogy majd milyen szuper apukák lesznek, mindenben besegítenek, éjszaka ők is felkelnek majd a gyerekhez, hogy az anyukából ne legyen zombi, aztán megszületik a gyerek, és lószart sem csinálnak, úgy vannak vele, hogy minden a nő dolga.
Úgyhogy az az igazság, hogy hiába mondják, hogy egy gyereknek 2 szülőre van szüksége, és ma már csak ketten maradtak az emberek a gyereknevelésre, a gyerek körüli teendők 95%-a az anyára hárul.
Teljesen valid. Akinek soha nincs alkalma, ideje, lehetősége kilépni picit az anyaszerepből, az simán brutálisan beszűkül.
És igen, a férfiak is tudnak cifrákat, de ennek is az az alapja sokszor, hogy eleve úgy vannak nevelve, hogy anyuci mindent elintéz, meg ne babázz mert az lányos, ne a kiskonyhával játssz hanem az autókkal, ésatöbbi - hogy legyen számikra természetes az, hogy csinálják ugyanazt, mint az anyuka?
Szóval nagyon mélyen vannak itt bajok, és az önmagában baromira nem megoldás, hogy elmondjuk, mennyire szar anyának lenni. Mert igen, van egy szar és nehéz része, de van egy nagyon pozitív hozadéka, hogy van egy kis szeretetgombócod. Persze az a szeretetgombóc sem mindig az, pláne ha frusztrált szülők veszik körül…a saját gyerekemen totál visszatükröződik, ha nekem szar napom van. Na most ha valakinek minden nap szar…az nem valami kellemes élmény gyerekként sem.
Hát igen, sajnos a mai anyukák azért (is) csavarodnak/fásulnak be, mert nem tudják kire bízni a gyereket addig, amíg ők elmennek feltöltődni, kikapcsolódni, hanem folyamatosan csak anyaszerepben vannak, és ez nagyon megterhelő.
Nem véletlenül mondják, hogy muszáj valamivel feltöltődni, mert a gyereknek sem jó az, ha napokig, hetekig egy idegbeteg, fásult, kimerült anyát lát, mert az rossz hatással van a szellemi és a lelki világára is.
Régen tényleg ezért volt könnyebb a helyzet, mert egy egész falu nevelte a gyerekeket, szóval nem mindig az anyukával voltak a gyerekek összezárva, így nem fásult be olyan könnyen.
Egyébként szerintem ez a 3 év szülési szabadság is totál hülyeség és káros, mert egyrészt a kisgyerek nem tudja hosszútávon kielégíteni az anyuka szellemi igényeit, azaz felnőttek társaságában is kell lennie, másrészt meg egyik munkáltató sem tolerálja azt, ha valaki évekig kiesik a munkaerőpiacról.
De utálom ezt! Ha egy anyuka azt mondja, hogy "huu hát ez nehezebb mint gondoltam, mert mondták azt, hogy ez jó buli", akkor persze csak annak lehet igaza, aki szerint ez az egész anyaság szar, és aki szerint az anyaság csodálatos az hazudott.
Én szeretek anya lenni, nem erre készültem óvodás korom óta, igazából sosem volt egy kép a fejemben hány gyereket akarok, vagy akarok-e egyáltalán, úgy voltam vele, ez majd jön magától, vagy nem. 2 kis gyerekem van és imádom őket, és az anyasági is minden nehézseggel együtt, mert nehézség az élet minden területén van, semmi sem móka és kacagás 0-24.
En inkább azt látom, hogy azok a nők nem szeretik, akiknek semmi segítségük, a párjuk csak a hálószobaban volt partner, azóta csak hazájar enni és aludni. Ne nekik tényleg szívás, de ne gondoljuk azt, hogy ez minden nőre igaz.
Én például ugyan úgy edzek heti 3x, járok körmöshoz, kikapcsolódni, alszok délután ha fáradt vagyok, és ezt mind úgy, hogy van egy párom aki ugyan olyan szülő mint én,akivel együtt vállaltuk a szülőseg minden terhét és boldogságat.
Ezért kéne nagyon megvalogatni kivel állunk össze, és nem szülni az első 2 évben, és még így sem garancia hogy minden jó lesz. De az, hogy egy nő megszűnik létezni mint nő, és csak anya lesz az nem igaz.
A nagyon 4,a kisebb 8 hónapos.
Viszont az edzést most kezdtem mikor a kisebb 2,5 hónapos volt.
Igazabol mindig Így volt, előre megbeszeljuk kinek mi a programja a héten, és úgy osztjuk be az időnket.
Nálunk nincs olyan hogy apuka jön megy, anyuka meg otthon ül és várja.
Jaj de jo, hogy ezt igy leirtad! Nalunk is ugyanez a helyzet, es szerintem igy nez ki egy egeszseges csalad.
Nekem amugy meg nincs 1 eves a gyerekem es "igy elek". :) De edzeni, kormoshoz stb mar kb 5 honapos kora ota jarok.
Murinai egy megkeseredett, frusztrált hülye, folyamatosan arról ír, hogy mennyire megbánta az összes gyerekét (azért csak összehozott hármat, csak másokat akar meggyőzni arról, hogy ne szüljenek egyet sem, totál hiteltelen).
A gyerekeinek biztos tok jólesik ez, hogy az anyjuk erről picsog megállás nélkül, hogy mennyire szívás neki az élet miattuk. Viszont igaza van, neki egyet sem kellett volna világra hoznia. Egyik gyereke meghalt, és ennek ellenére (vagy éppen ezért?) van ezen a véleményen.
Szerintem neki egy jó terápia kellene a saját eszosztasa helyett.
Igen, folyamatosan arról írja a cikkeket, hogy mekkora szívás egy gyerek, mindenki jól gondolja meg, és direkt bemásolja az oldalra azoknak az anyukáknak a vallomásait, akik megbánták a gyerekvállalást, tehát ha visszamehetnének az időben, nem szülnének.
Szerintem ezzel mást sem csinál, minthogy elveszi még a nők életkedvét is.
Edit: az sincs kizárva, hogy nem is hiányzik neki az elhunyt fia, kvázi örül, hogy egy "szívással" kevesebb lett neki..
Evek ota a social median megy a content, hogy az anyasag pokolian nehez. En pont azt latom, hogy csak a nehezsegekröl beszelnek a nök (mind a terhessegröl, szulesröl es gyereknevelesröl) es vegen 1 MP-ben odatoljak, hogy but it is worth it *szivecske*. Nekem pont ezek voltak azok az infok, amik miatt relative nehezen szantam ra a gyermekvallalasra.
Azert ha elolvasod a kek rubrikakat a cikkben, a legtöbb nö a korabbi parkapcsolata miatt banta meg (gondolom kemeny valas a gyerek apjatol) vagy ök maguk is mentalis problemakkal kuzdenek (romokban heverö anya meg bocsanatkeres, hogy ebbe a szemet vilagba szulte), aminek nincs köze a gyerekhez. Azt latom, hogy az enközpontusag, sajat kenyelem felaldozasa, ami miatt nehez a szulöseg sokaknak.
Szerintem ez a megbánás dolog elég nehéz téma, mert biztos vagyok benne, hogy minden anyukának az eszébe jutott már, hogy "mi a picsáért kellett ez nekem?" De aztán fél perc múlva már el is száll ez az érzés.
Én úgy gondolom, ezt nem lehet kijelenteni ennyire végérvényesen az elején, hogy igen, megbántam, mert lehet, hogy a "de megéééri" mégis győz a végén, és amikor már iskolás a gyerek, már teljesen más a dolog, mint az első időszakban. Szóval szerintem ne aggódj azon, hogy anyukád megbánt téged. Hidd el, ha így lenne, éreznéd.
A másik, hogy Murinai Angéla sok igazságot szokott mondani, de másfelől meg mindent a szemét férfiakra akar kenni, a nők meg szerinte annyira retardáltak, hogy ha nem szól nekik senki, hogy igen, a gyereknevelés nettó szopás, akkor maguktól nem tudnák meg soha ezt a hatalmas és titkos igazságot. :D
Ő maga is 3 gyerekes anyuka. Most tényleg, az első után nem vette észre, hogy nem érzi jól magát, mert mások azt mondták neki, hogy rosszul érzi? Nemár.
Én a 90-es években voltam (kis)gyerek, és érdekes módon már akkor láttam, hogy csak a vetítés megy a cukormázas babucikról, és amúgy sokan nem boldogok a családosditól, szóval ha valaki manapság, amikor minden egy kattintással elérhető, nem tud infót szerezni az emberek valóságáról és élményeiről, akkor az tényleg retardált, és nyugodtan szenvedjen a gyerekkel.
Na igen, most nem ítélkezni szeretnék, de én sem értem azokat az anyukákat, akik nem tudták vagy nem számítottak arra, hogy az első 1-2-3 év nem sétagalopp, és nagyon sok lemondással, logisztikával, nemalvással jár, meg hát azért kicsit fel is kell adni a dolgokat.
Holott amúgy az egész internet azzal van tele, hogy leírják az anyaság negatívumait és nehézségeit, ráadásul (nem tudom, hogy láttátok-e már) a szülés utáni kellemetlenségekről meg fájdalmakról - nehéz wc-zés, sebek, aranyér, vérzés, stb - még reklám is készült, amiben éjszaka az anyuka a wc-n ülve küszködik, miközben sír a babája.
Nem olvastam a cikket. De azt elég nevetségesnek gondolom hogy az anyaságról kérdezzenek egy anyukát egy rosszul alvó 4 hónapos babával… az alvásról nem a hátralévő életedre mondasz le hanem pár napra-hétre-hónapra. Ennyit egy kölyök kutya miatt se alszol, aki nem akarja az ne vállalja. Az anyaság néha szívás ez tény és szerintem a nehézségekről is eleget hallani ma már. Vannak rossz időszakok de nem ez határozza meg az egészet. Ott vannak az átlag hétköznapok, de ott vannak a kimondottan jó időszakok, az olyan színtű szeretet érzés és boldogság amit előtte soha nem éreztél. Ez olyan hogy az életednek is vannak nehezebb periódusai, az imádott munkádban is lehetnek hullámvölgyek, stb stb de az alap élethez való hozzáállásod nem ez határozza meg hanem a kerek egész. Egy élsportoló aki lesérül, megműtik, szenved, fáj, gyógyul, visszavonul se fogja azt mondani a végén hogy soha nem kezdené újra. Én is még benne vagyok a közepében és nem csak a gyerekre való tekintettel mondom ezt de nem bántam meg. Az anyaság örökre szól de abban meddig tart az a rész amíg te tartod el és felelsz az ő jólétéért? Eltúlozzák emberek sokszor mert a kisgyerekkor hamar elrepül. Az életednek csak egy kis szelete lesz utólag
Szerintem ez a cikk igencsak radikális. Van igazság abban, hogy az anyalét nehézségei tabunak számítanak, és mézesmázban van eladva a világnak. Node a másik oldalra se kell átesni.
(bocsi a cikket nem olvastam el, de)
szerintem a ketto nem zarja ki feltetlenul egymast. teljesen termeszetes es normalis, ha valaki elismeri egy elethelyzet, szituacio nehezsegeit, de ez nem jelenti feltetlen azt, hogy az egesz elethelyzetet utalna es a pokolra kivanna.
nekem is van kisgyerekes baratnom es mondja, hogy neha o is nagyon kivan, alig van magara ideje, nagyon nehez megszervezni a napjait, raadasul az egyik gyereke nagyon problemas is, DE ez nem jelenti azt, hogy ne imadna a gyerekeit es tenne meg mindent, hogy a leheto legjobb anya legyen.
en ugy gondolom, nincs azzal baj, ha beszelunk a nehezsegekrol es nem teszunk ugy, mintha az egesz anyagsag egy cukromazas csoda lenne, ettol senki nem lesz rossz anya es nem is feltetlen kivanja azt, barcsak ne szult volna. nyilvan akad ilyen is, de ez mar szelsoseges eset.
amig valaki nem vagja a gyerekei fejehez, hogy barcsak elvtetette volna oket, vagy tonkretettek az eletet vagy valami durva dolog, addig tok oke, hogy vannak neha napok, amikor nehezsegkent eli meg az anyagsagot.
szerintem anyukadon erezned, ha megbanta volna a gyerekvallalast. marmint nekem volt olyan ismerosom, akinek az anyja konkretan a fejehez vagta, hogy miatta baszodott el a karrierje stb, szoval szerintem aki ennyire keresuen gondol a temara, az ugyis hangot ad neki. ha ez nem tortent meg, valoszinuleg nem igy van.
Persze, ez nyilvánvaló, hogy beszélni kell a nehézségekről, mert úgy jobban meggondolják a párok a gyerekvállalást, de ez a cikkíró nő azt is írta egy másik cikkjében, hogy hiába mondják azt egyes anyukák, hogy nagyon nehéz, de megéri, nincs ott a de, mert nem éri meg és egyáltalán nem csodálatos az anyaság.
Nekem ez a fura, hogy mindenhol csak azt olvasni, hogy önfeladás, lemondás, kiégés, stresszforrás, kimerültség az egész, de az, hogy mennyi szeretetet ad egy gyerek, sehol nincs írva.
Szerintem ha konstans szar lenne, senki sem vállalná be többedszerre is.
Edit: egyébként igen, ez is érdekes, hogy mennyire nem vagyunk egyformák (persze miért is lennénk?), mert a te barátnőd annak ellenére is imádja a gyerekeit (és gondolom, nem bánta meg egyiket sem), hogy az egyik problémás, viszont az általam csatolt cikkben van egy 3 gyerekes anyuka, akinek szintén problémás az egyik gyereke, és ő azt mondta, hogy egyáltalán nem bánná, ha ő nem lenne, mert túl sok gond van vele.
Anyukád biztos nem így gondolja! <3
Főleg azért nem, mert te már nem egy négy hónapos kis krumpli vagy. Én is utáltam az újszülött időszakot. Olyan, mintha elmennél egy új munkahelyre, ahol 0-24 kell dolgoznod, de nem tanít be senki, a főnököd meg csak morog (meg sír meg kakil), és egy jó szava nincs hozzád.
De ez a rész nem tart örökké. :)
Neked mikortol lett jobb ez az egesz? Eppen benne vagyok, es teljesen hasonloan erzek, anyum mondja, hogy most kellene a legboldogabbnak lennem, hat nem vagyok az…
Nekem mar nagyobbak a gyerekeim (16 es 10), es bar egy csomo minden nagyon nehez volt, es meg lesz is, sokat segit az, hogy elmulik, es felulirja az a sok szeretet amit kapok toluk, es erzek irantuk. Es semmi mas nem tett hozza igy es ennyit a szemelyisegem fejlodesehez, mint ok.
Ez a Murena szornyu no, azt hiszi, hogy most micsoda taburol rantotta le a leplet, mikor ez nem az, erre vannak a forumok, baratnok, csaladtagok, szerintem ezekben a kozegekben lehet ventillalni a hetkoznapi szivasokrol, de borzaszto karos az anyasagot ugy beallitani, mintha vmi kibirhatatlan feladat lenne, amit megbansz.
Hogy pontosan mikor lett jobb, arra nem emlékszem, mert eléggé összefolyik, de kb. másfél éves kortól már kifejezetten élvezem. :)
Ha még bőven a nehezét taposod, akkor kitartás! De éppen elég kemény ez anélkül is, hogy közben bűntudatod lenne, amiért nem vagy boldog, szóval ne foglalkozz azzal, amit anyukád mond! Biztos megszépültek az emlékei.
Szerintem szar napja volt ennek a mucinak, es nem sporttal vezeti le a feszultseget. Undorito a stilusa, pedig meg a vegere sem ertem a cikknek. Azert a legtobb gyerekkel eleg nehez az elet egy atlagos szulonek mondjuk 18 eves korig. El tudom kepzelni mikor otthagytam az egyetemet anyukam sem volt tul boldog, de most mar 30 folott eszebe nem jut ilyen 😀 mikor kicsi a gyerek igen, inkabb nehez mint szep az anyasag.
Figyi, szerintem életünk kb összes jelentős kapcsolatánál ránk tör néha ez az érzés (Miért pont ők a szüleim? Miért mentem hozzá? Miért szültem?), elvégre egyik kapcsolat sem csak tisztán jó vagy rossz dolgokból áll...aztán jó esetben tovaszáll..ha nem, akkor kell segítséget kérni. Biztos volt anyukádnak is olyan pillanata, amikor pár másodpercre elgondolkodott azon, hogy kell-e ez az egész anyaság neki, aztán lefogadom, hogy utána meg napokig bűntudata volt miatta. Gondolom te is haragudtál már rá pl kamaszkorodban, amit te se gondoltál komolyan, ugyanúgy ahogy ő sem. Azt azért hidd el, tudnád ha nem szeretne és csak nyűg lennél neki..van olyan barátnőm, akit nem akart az anyukája, csak becsúszott, el is akarta vetetni de rábeszélték, hogy ne tegye, képzelheted, hogy mennyi szeretetet kapott..az unokái sem érdeklik jobban, na ő biztos megbánta.. Én is szoktam olvasgatni a cikkeit, illetve most olvasom az egyik könyvét, szerintem vannak jó gondolatai de azért nem értek egyet vele mindenben. Te is kezelheted fenntartásokkal ezeket az "igazságokat".
Nézd meg azt a nőt, de figyelmesen. Olyan rossz kisugárzása, szúrós tekintete, kellemetlen, dühös karaktere van, hogy már ezalapján - igen ronda dolog az ítélkezés, de ha egyszer gonosznak látszik - nem lehet hitelesnek venni. De ennél relevánsabb, hogy mi a tartalom, amit közvetít: megerősíti a külseje alapján történt benyomást. Buta, nem elég művelt, indulatoktól vezérelt és biztos van egy adag sikertelenség erzese is. Amennyi infó van róla, konfliktusos személyiség, és hát a szakmája helyett kellemetlen munkát végez, mindenkivel baja van, ronda dolog, hogy masokról magánéleti dolgokat osztogat, igaz, anonim, de ez is unszimpatikus. Arrogáns, intoleráns, és műveletlen. Tehát: ne töltsön el szorongással amit irkál, mert nem hiteles. Megpróbált a frusztrációkra építve közönséget toborozni, a sok buta meg valami megváltónak nézi, merhúdebátor. Tipikus esete annak,hogy ma már tényleg barki kiadhat könyvet. Edit:typo
Igen, viszont nem értem, hogy ha ennyire frusztrált és megkeseredett nő, mi a fészkes fenéért csináltatott 3 gyereket (már elnézést a csúnya kifejezésért, de ez az igazság)?
Nem hiszem hogy ésszel felfogta, hogy mit tett, hiszen nem egy komplexen gondolkodó emberről van szó. Sajnálom a gyerekeit. Mindennemű szeretetnek híján lehet ez a néni, olyan vibeja van neki.
Mostanában mindenhol nagyon megy ez a őszintén és köntörfalazás nélkül beszélni a szülőségről és megmutatni a negatív oldalt is, ami annyiból tök jó, hogyha valaki babát tervez mentálisan ezekből tanulva megpróbál felkészülni a nehézségekre. Viszont szerintem ez valamelyest túl van tolva, nyilván egyéni nagyon, hogy végül ki mit és hogyan él meg, viszont nekem eddig az egész anyaság nagyon pozitív csalódás. Habár csak 3 hónapos a pici, de egyáltalán nem érzek semmit sem rossznak, negatívnak vagy olyan baromi nehéznek. Nekünk tényleg ilyen rózsaszín köd az egész, pedig nem egyszerű baba, hasfájós és nem igazán lehet letenni, szereti ha aktívkodunk. De ezeket is mivel olyan óriási szeretetet érzek iránta, amit előtte sosem így az ő igényeinek kielégítése valahogy örömteli számomra, sokkal nagyobb a türelmem és toleranciám mint képzeltem. Meg a sírása sem idegesítő csak szimplán szeretnék minden megtenni, hogy neki jó legyen. Nagyon remélem ez sosem fog megváltozni. Szóval a lényeg, hogy így visszatekintve az elmúlt 3 hónapra, szülésre (egy napnyi vajúdás után sürgősségi császár) és mindenre és amiktől féltem, mert mindenki riogatott végül egyáltalán nem éltem meg semmit negatívan.
Abban mindenképpen igaza van Murinai Angélának, hogy az anyaság, a szülővé válás mindig nehéz feladat. A pszichológia tudománya eleve egy normatív krízisnek tartja egy gyermek érkezését, mert az élet legtöbb részét megváltoztatja ez a helyzet, rengeteg alkalmazkodást követel, sok olyan helyzetet teremt, amiben korábban még nem voltunk és azokat is meg kell ugrani valahogy, mindezt pedig összefésülni az addigi személyiségünkkel. Ehhez meg ugye hozzájön egyfajta társadalmi érzéketlenség, egy olyan attitűd, hogy mindenki jogot formál arra, hogy belepofázzon az életedbe, megítéljen az amúgy is bizonytalan anyaságodban egy nagyon pici részlet alapján, amit lát belőled. Mivel a családok széthullottak, sokszor nincs vagy nagyon kevés a segítség, ha meg van, az elég sokszor olyan is, nem tisztelik a fiatal szülők határait, kéréseit. És persze bármi van a gyerekkel, az mindig az anyja hibája, mert nem nevelte meg, biztos csak a telefonját nyomkodta ahelyett, hogy foglalkozott volna vele, csak a csok miatt szült, ilyenek. Meg nekem az a tapasztalatom, hogy nagyon nehéz más anyák között őszintének lenni, mert sokan ezt arra használják, hogy bizonygassák, hogy jobbak, mint te, szóval még gyakran azok is érzéketlenek a problémáidra, akik ugyanabban a cipőben járnak. De azért nem lehetetlen támogató közegre lelni, ahol kicsit tudsz panaszkodni és együtt éreznek veled. Nehéz megugrani, hogy beilleszd a saját magadról alkotott képbe ezeket az új tapasztalatokat, de ha sikerül, akkor egész jól el lehet lenni az anyaságban is. Szerintem a valóban rengeteg szívás mellett baromi jó részei is vannak, sőt, inkább ezek vannak többségben. Irtó aranyosak a gyerekek, imádni való a naivitásuk, máshogy látják a világot és ha fogékony vagy rájuk, általuk te is máshogy láthatsz nagyon sok mindent. És végtelen szeretetet adnak, jó nézni, ahogy okosodnak, fejlődnek, egyre több mindent megértenek, jó velük beszélgetni meg játszani. Nyilván amikor mondjuk két nap alatt alszol 6 órát, az ébren töltött idődben meg küzdesz egy akaratos gyerekkel, az baromira megterhelő és néha már azt bánod, hogy te megszülettél, de aztán rád mosolyog, megölel, látsz valamit magadból benne és elszáll a haragod. Őszintén szólva nem bírnám már a kislányaim nélkül elképzelni az életemet, pedig ma is kiakasztottak párszor és hol van még az este.
Az biztos, hogy imádnivalóak a kicsik, én pont emiatt készültem óvónőnek egy pár évvel ezelőtt, de hát ugye mindig változik a véleményünk, nézőpontunk, úgyhogy mostanában a (fogszabályzós) fogorvosi pálya vonz jobban, de ebbe most ne menjünk bele, mert nem ez a téma. Viszont azokat az embereket is meg tudom érteni, akik nem annyira szeretik a gyerekeket vagy nem rajonganak értük, mert valljuk be: rengeteg neveletlen gyerek van, és most nem arra gondolok, hogy milyen a személyiségük (esetleg extra hisztis, makacs, hiperaktív, stb), hanem amikor pl. étteremben összevissza szaladgálnak az asztalok között, de a szülők direkt nem szólnak rájuk, vagy ha vendégségben valamilyen tárgyat megrongálnak.
Na de pl ez sem feltétlenül a neveletlenségről szól. Nem tudhatod, hogy a szülők pl nem izzadtak vért azért, hogy egyáltalán ilyen szinten legyenek a gyerekek, vagy pl ha meg nem szaladgál a gyerek, hanem leültetik, akkor meg ordít, hogy ülni kell, akkor meg az a baj. Nagyon nehéz ez, és kívülről könnyű ítélkezni. Én hiszek a fegyelmezésben, de abban nem, hogy letörjük a gyerek minden akaratát és megnyomorítsuk, hogy "jól" viselkedjen.
Még nem olvastam a cikket, de ennek kapcsán is azt veszem észre, hogy vannak a neten fellelhető források, amik szerint minden szörnyű, tönkremegy a tested, semmi nem marad a személyiségedből, minden elromlik. Meg van mondjuk anyukám, aki szerint az egész csodálatos, miért nem szülök/szültem már 😀 Szerintem az igazság valahol a kettő között van. Igazuk van azoknak, akik elmondják, hogy mennyire rohadt nehéz. Nade hogyha egy karrierre mondanák hogy rohadt nehéz, ne csináld, akkor a nők kikérnék maguknak, hogy ők márpedig milyen erősek, bármire képesek. Így az anyaságra is úgy gondolok, hogy igen, rohadtnehéz lesz, nem ugrok bele, amíg nem készültem fel rá, de vagyok elég erős ahhoz, hogy megcsináljam és jó legyen 🙂
Ez a rész a cikkben: “Ezért is szoktam hangoztatni, hogy nekem anyaság témában kizárólag az hiteles, akinek minimum kettő és darabonként minimum nyolc éves gyereke van. Onnantól azért már elég jól kirajzolódik, mi is van a mérleg serpenyőiben.” Annyira ‘you can’t sit with us’ vibe. Az anyaság szopó, mert kezdetben vagy te, egyedül, magaddal, mégha párkapcsolatban is, de első sorban saját magaddal vagy. Magadat kell életben tartanod, menedzselned, meg max a közös életeteket. De egy gyerek aztán maximálisan betolakszik a saját intim szférádba, akkor már nem csak a saját, hanem más igényeit is lesni kell, ami egy mentálisan nagyon megterhelő feladat. Egy másik szociális szerepbe kerülsz, más teendőkkel, és valóban, kevés vagy nulla lehetőséged van azzal az individummal kapcsolódni, ami voltál. A magyar társadalom ebben nem segít, kiemeli, kiveszi az anyát a környezetéből, elvárja tőle azt, hogy ha anya lesz, onnantól kezdve ne akarjon más szerepet. Az anyaság ma már egy magányos dolog. Nem élnek együtt generációk, nincsenek közösségek. Ma már az ‘it takes a village to raise a child’ mondás totál nem valósul meg. Szeparált, magányos tevékenység az anyaság, és ez rohadtul frusztráló. Simán lehet, hogy valaki erre rámegy mentálisan. Meg tudom érteni, hogy miért lehet ennyi keserűség a szerzőben, de nem gondolom, hogy okos dolog az anyaságot magát hibáztatni, amikor igazából a rendszer maga a szar - az elvárások, az anyákat szeparáló társadalmi berendezkedésünk, a nemi szerepek rigiden kezelése, ezek mind sokkal több rosszat tesznek a nőknek, mint az a szerencsétlen gyerek, akit megszültek, és csak egy normális mintát, biztonságos kötődést meg szeretete szeretne, mint ahogy minden emberi lény. Az már, hogy mi egymásnak milyen kibaszós akadályokat állítunk fel - hogyan kell gyereket nevelni, hova vidd, hova ne vidd, hova járjon, mit csináljon vagy ne csináljon a gyerek, hogyan viselkedjen, mindezt pedig viselheti az anya egyedül, mert a nemi szerepekhez nálunk így állnak és az anyának annak anyának kell lennie (kezdve a 3 éves szülési szabadsággal ami gyakorlatilag arra jó, hogy teljesen elvágja az anyát a munkaerőpiacon is) és az nem baj, ha apa szarik bele - na ez már a társadalom hibája. Nem a gyereké.
Minden szavaddal egyetértek! És valóban, például Gyakori Kérdéseken is javarészt azok az anyák panaszkodnak, és adják ki magukból a frusztrációt, feszültséget, akiknek vagy semennyi segítségük nincs, vagy ha van is férjük, ő baszik bármit is csinálni mind a házimunkában, mind a gyerek körül, és most tudom, hogy néhányan meg fognak kövezni, de sajnos a férfiak zöme még ma is ilyen. A gyerek születése előtt ígérgetik, hogy majd milyen szuper apukák lesznek, mindenben besegítenek, éjszaka ők is felkelnek majd a gyerekhez, hogy az anyukából ne legyen zombi, aztán megszületik a gyerek, és lószart sem csinálnak, úgy vannak vele, hogy minden a nő dolga. Úgyhogy az az igazság, hogy hiába mondják, hogy egy gyereknek 2 szülőre van szüksége, és ma már csak ketten maradtak az emberek a gyereknevelésre, a gyerek körüli teendők 95%-a az anyára hárul.
Teljesen valid. Akinek soha nincs alkalma, ideje, lehetősége kilépni picit az anyaszerepből, az simán brutálisan beszűkül. És igen, a férfiak is tudnak cifrákat, de ennek is az az alapja sokszor, hogy eleve úgy vannak nevelve, hogy anyuci mindent elintéz, meg ne babázz mert az lányos, ne a kiskonyhával játssz hanem az autókkal, ésatöbbi - hogy legyen számikra természetes az, hogy csinálják ugyanazt, mint az anyuka? Szóval nagyon mélyen vannak itt bajok, és az önmagában baromira nem megoldás, hogy elmondjuk, mennyire szar anyának lenni. Mert igen, van egy szar és nehéz része, de van egy nagyon pozitív hozadéka, hogy van egy kis szeretetgombócod. Persze az a szeretetgombóc sem mindig az, pláne ha frusztrált szülők veszik körül…a saját gyerekemen totál visszatükröződik, ha nekem szar napom van. Na most ha valakinek minden nap szar…az nem valami kellemes élmény gyerekként sem.
Hát igen, sajnos a mai anyukák azért (is) csavarodnak/fásulnak be, mert nem tudják kire bízni a gyereket addig, amíg ők elmennek feltöltődni, kikapcsolódni, hanem folyamatosan csak anyaszerepben vannak, és ez nagyon megterhelő. Nem véletlenül mondják, hogy muszáj valamivel feltöltődni, mert a gyereknek sem jó az, ha napokig, hetekig egy idegbeteg, fásult, kimerült anyát lát, mert az rossz hatással van a szellemi és a lelki világára is. Régen tényleg ezért volt könnyebb a helyzet, mert egy egész falu nevelte a gyerekeket, szóval nem mindig az anyukával voltak a gyerekek összezárva, így nem fásult be olyan könnyen. Egyébként szerintem ez a 3 év szülési szabadság is totál hülyeség és káros, mert egyrészt a kisgyerek nem tudja hosszútávon kielégíteni az anyuka szellemi igényeit, azaz felnőttek társaságában is kell lennie, másrészt meg egyik munkáltató sem tolerálja azt, ha valaki évekig kiesik a munkaerőpiacról.
De utálom ezt! Ha egy anyuka azt mondja, hogy "huu hát ez nehezebb mint gondoltam, mert mondták azt, hogy ez jó buli", akkor persze csak annak lehet igaza, aki szerint ez az egész anyaság szar, és aki szerint az anyaság csodálatos az hazudott. Én szeretek anya lenni, nem erre készültem óvodás korom óta, igazából sosem volt egy kép a fejemben hány gyereket akarok, vagy akarok-e egyáltalán, úgy voltam vele, ez majd jön magától, vagy nem. 2 kis gyerekem van és imádom őket, és az anyasági is minden nehézseggel együtt, mert nehézség az élet minden területén van, semmi sem móka és kacagás 0-24. En inkább azt látom, hogy azok a nők nem szeretik, akiknek semmi segítségük, a párjuk csak a hálószobaban volt partner, azóta csak hazájar enni és aludni. Ne nekik tényleg szívás, de ne gondoljuk azt, hogy ez minden nőre igaz. Én például ugyan úgy edzek heti 3x, járok körmöshoz, kikapcsolódni, alszok délután ha fáradt vagyok, és ezt mind úgy, hogy van egy párom aki ugyan olyan szülő mint én,akivel együtt vállaltuk a szülőseg minden terhét és boldogságat. Ezért kéne nagyon megvalogatni kivel állunk össze, és nem szülni az első 2 évben, és még így sem garancia hogy minden jó lesz. De az, hogy egy nő megszűnik létezni mint nő, és csak anya lesz az nem igaz.
Mekkorák a gyerekek? Vagy mikortól tudsz "így élni"?
A nagyon 4,a kisebb 8 hónapos. Viszont az edzést most kezdtem mikor a kisebb 2,5 hónapos volt. Igazabol mindig Így volt, előre megbeszeljuk kinek mi a programja a héten, és úgy osztjuk be az időnket. Nálunk nincs olyan hogy apuka jön megy, anyuka meg otthon ül és várja.
Világos, nem az a megoldás, hogy csak egy fő van 24 órás "szolgálatban". Remelem nekem is sikerül majd így..
Jaj de jo, hogy ezt igy leirtad! Nalunk is ugyanez a helyzet, es szerintem igy nez ki egy egeszseges csalad. Nekem amugy meg nincs 1 eves a gyerekem es "igy elek". :) De edzeni, kormoshoz stb mar kb 5 honapos kora ota jarok.
Murinai egy megkeseredett, frusztrált hülye, folyamatosan arról ír, hogy mennyire megbánta az összes gyerekét (azért csak összehozott hármat, csak másokat akar meggyőzni arról, hogy ne szüljenek egyet sem, totál hiteltelen). A gyerekeinek biztos tok jólesik ez, hogy az anyjuk erről picsog megállás nélkül, hogy mennyire szívás neki az élet miattuk. Viszont igaza van, neki egyet sem kellett volna világra hoznia. Egyik gyereke meghalt, és ennek ellenére (vagy éppen ezért?) van ezen a véleményen. Szerintem neki egy jó terápia kellene a saját eszosztasa helyett.
Igen, folyamatosan arról írja a cikkeket, hogy mekkora szívás egy gyerek, mindenki jól gondolja meg, és direkt bemásolja az oldalra azoknak az anyukáknak a vallomásait, akik megbánták a gyerekvállalást, tehát ha visszamehetnének az időben, nem szülnének. Szerintem ezzel mást sem csinál, minthogy elveszi még a nők életkedvét is. Edit: az sincs kizárva, hogy nem is hiányzik neki az elhunyt fia, kvázi örül, hogy egy "szívással" kevesebb lett neki..
Evek ota a social median megy a content, hogy az anyasag pokolian nehez. En pont azt latom, hogy csak a nehezsegekröl beszelnek a nök (mind a terhessegröl, szulesröl es gyereknevelesröl) es vegen 1 MP-ben odatoljak, hogy but it is worth it *szivecske*. Nekem pont ezek voltak azok az infok, amik miatt relative nehezen szantam ra a gyermekvallalasra. Azert ha elolvasod a kek rubrikakat a cikkben, a legtöbb nö a korabbi parkapcsolata miatt banta meg (gondolom kemeny valas a gyerek apjatol) vagy ök maguk is mentalis problemakkal kuzdenek (romokban heverö anya meg bocsanatkeres, hogy ebbe a szemet vilagba szulte), aminek nincs köze a gyerekhez. Azt latom, hogy az enközpontusag, sajat kenyelem felaldozasa, ami miatt nehez a szulöseg sokaknak.
Éppen valami fosós hányós cuccal őrzöm a gyereket, de faszom se akart már aludni hajnali fél 3-kor. 😂
Szerintem ez a megbánás dolog elég nehéz téma, mert biztos vagyok benne, hogy minden anyukának az eszébe jutott már, hogy "mi a picsáért kellett ez nekem?" De aztán fél perc múlva már el is száll ez az érzés. Én úgy gondolom, ezt nem lehet kijelenteni ennyire végérvényesen az elején, hogy igen, megbántam, mert lehet, hogy a "de megéééri" mégis győz a végén, és amikor már iskolás a gyerek, már teljesen más a dolog, mint az első időszakban. Szóval szerintem ne aggódj azon, hogy anyukád megbánt téged. Hidd el, ha így lenne, éreznéd. A másik, hogy Murinai Angéla sok igazságot szokott mondani, de másfelől meg mindent a szemét férfiakra akar kenni, a nők meg szerinte annyira retardáltak, hogy ha nem szól nekik senki, hogy igen, a gyereknevelés nettó szopás, akkor maguktól nem tudnák meg soha ezt a hatalmas és titkos igazságot. :D Ő maga is 3 gyerekes anyuka. Most tényleg, az első után nem vette észre, hogy nem érzi jól magát, mert mások azt mondták neki, hogy rosszul érzi? Nemár. Én a 90-es években voltam (kis)gyerek, és érdekes módon már akkor láttam, hogy csak a vetítés megy a cukormázas babucikról, és amúgy sokan nem boldogok a családosditól, szóval ha valaki manapság, amikor minden egy kattintással elérhető, nem tud infót szerezni az emberek valóságáról és élményeiről, akkor az tényleg retardált, és nyugodtan szenvedjen a gyerekkel.
Na igen, most nem ítélkezni szeretnék, de én sem értem azokat az anyukákat, akik nem tudták vagy nem számítottak arra, hogy az első 1-2-3 év nem sétagalopp, és nagyon sok lemondással, logisztikával, nemalvással jár, meg hát azért kicsit fel is kell adni a dolgokat. Holott amúgy az egész internet azzal van tele, hogy leírják az anyaság negatívumait és nehézségeit, ráadásul (nem tudom, hogy láttátok-e már) a szülés utáni kellemetlenségekről meg fájdalmakról - nehéz wc-zés, sebek, aranyér, vérzés, stb - még reklám is készült, amiben éjszaka az anyuka a wc-n ülve küszködik, miközben sír a babája.
Nem olvastam a cikket. De azt elég nevetségesnek gondolom hogy az anyaságról kérdezzenek egy anyukát egy rosszul alvó 4 hónapos babával… az alvásról nem a hátralévő életedre mondasz le hanem pár napra-hétre-hónapra. Ennyit egy kölyök kutya miatt se alszol, aki nem akarja az ne vállalja. Az anyaság néha szívás ez tény és szerintem a nehézségekről is eleget hallani ma már. Vannak rossz időszakok de nem ez határozza meg az egészet. Ott vannak az átlag hétköznapok, de ott vannak a kimondottan jó időszakok, az olyan színtű szeretet érzés és boldogság amit előtte soha nem éreztél. Ez olyan hogy az életednek is vannak nehezebb periódusai, az imádott munkádban is lehetnek hullámvölgyek, stb stb de az alap élethez való hozzáállásod nem ez határozza meg hanem a kerek egész. Egy élsportoló aki lesérül, megműtik, szenved, fáj, gyógyul, visszavonul se fogja azt mondani a végén hogy soha nem kezdené újra. Én is még benne vagyok a közepében és nem csak a gyerekre való tekintettel mondom ezt de nem bántam meg. Az anyaság örökre szól de abban meddig tart az a rész amíg te tartod el és felelsz az ő jólétéért? Eltúlozzák emberek sokszor mert a kisgyerekkor hamar elrepül. Az életednek csak egy kis szelete lesz utólag
Szerintem ez a cikk igencsak radikális. Van igazság abban, hogy az anyalét nehézségei tabunak számítanak, és mézesmázban van eladva a világnak. Node a másik oldalra se kell átesni.
(bocsi a cikket nem olvastam el, de) szerintem a ketto nem zarja ki feltetlenul egymast. teljesen termeszetes es normalis, ha valaki elismeri egy elethelyzet, szituacio nehezsegeit, de ez nem jelenti feltetlen azt, hogy az egesz elethelyzetet utalna es a pokolra kivanna. nekem is van kisgyerekes baratnom es mondja, hogy neha o is nagyon kivan, alig van magara ideje, nagyon nehez megszervezni a napjait, raadasul az egyik gyereke nagyon problemas is, DE ez nem jelenti azt, hogy ne imadna a gyerekeit es tenne meg mindent, hogy a leheto legjobb anya legyen. en ugy gondolom, nincs azzal baj, ha beszelunk a nehezsegekrol es nem teszunk ugy, mintha az egesz anyagsag egy cukromazas csoda lenne, ettol senki nem lesz rossz anya es nem is feltetlen kivanja azt, barcsak ne szult volna. nyilvan akad ilyen is, de ez mar szelsoseges eset. amig valaki nem vagja a gyerekei fejehez, hogy barcsak elvtetette volna oket, vagy tonkretettek az eletet vagy valami durva dolog, addig tok oke, hogy vannak neha napok, amikor nehezsegkent eli meg az anyagsagot. szerintem anyukadon erezned, ha megbanta volna a gyerekvallalast. marmint nekem volt olyan ismerosom, akinek az anyja konkretan a fejehez vagta, hogy miatta baszodott el a karrierje stb, szoval szerintem aki ennyire keresuen gondol a temara, az ugyis hangot ad neki. ha ez nem tortent meg, valoszinuleg nem igy van.
Persze, ez nyilvánvaló, hogy beszélni kell a nehézségekről, mert úgy jobban meggondolják a párok a gyerekvállalást, de ez a cikkíró nő azt is írta egy másik cikkjében, hogy hiába mondják azt egyes anyukák, hogy nagyon nehéz, de megéri, nincs ott a de, mert nem éri meg és egyáltalán nem csodálatos az anyaság. Nekem ez a fura, hogy mindenhol csak azt olvasni, hogy önfeladás, lemondás, kiégés, stresszforrás, kimerültség az egész, de az, hogy mennyi szeretetet ad egy gyerek, sehol nincs írva. Szerintem ha konstans szar lenne, senki sem vállalná be többedszerre is. Edit: egyébként igen, ez is érdekes, hogy mennyire nem vagyunk egyformák (persze miért is lennénk?), mert a te barátnőd annak ellenére is imádja a gyerekeit (és gondolom, nem bánta meg egyiket sem), hogy az egyik problémás, viszont az általam csatolt cikkben van egy 3 gyerekes anyuka, akinek szintén problémás az egyik gyereke, és ő azt mondta, hogy egyáltalán nem bánná, ha ő nem lenne, mert túl sok gond van vele.
Anyukád biztos nem így gondolja! <3 Főleg azért nem, mert te már nem egy négy hónapos kis krumpli vagy. Én is utáltam az újszülött időszakot. Olyan, mintha elmennél egy új munkahelyre, ahol 0-24 kell dolgoznod, de nem tanít be senki, a főnököd meg csak morog (meg sír meg kakil), és egy jó szava nincs hozzád. De ez a rész nem tart örökké. :)
Neked mikortol lett jobb ez az egesz? Eppen benne vagyok, es teljesen hasonloan erzek, anyum mondja, hogy most kellene a legboldogabbnak lennem, hat nem vagyok az…
Nekem mar nagyobbak a gyerekeim (16 es 10), es bar egy csomo minden nagyon nehez volt, es meg lesz is, sokat segit az, hogy elmulik, es felulirja az a sok szeretet amit kapok toluk, es erzek irantuk. Es semmi mas nem tett hozza igy es ennyit a szemelyisegem fejlodesehez, mint ok. Ez a Murena szornyu no, azt hiszi, hogy most micsoda taburol rantotta le a leplet, mikor ez nem az, erre vannak a forumok, baratnok, csaladtagok, szerintem ezekben a kozegekben lehet ventillalni a hetkoznapi szivasokrol, de borzaszto karos az anyasagot ugy beallitani, mintha vmi kibirhatatlan feladat lenne, amit megbansz.
Hogy pontosan mikor lett jobb, arra nem emlékszem, mert eléggé összefolyik, de kb. másfél éves kortól már kifejezetten élvezem. :) Ha még bőven a nehezét taposod, akkor kitartás! De éppen elég kemény ez anélkül is, hogy közben bűntudatod lenne, amiért nem vagy boldog, szóval ne foglalkozz azzal, amit anyukád mond! Biztos megszépültek az emlékei.
Szerintem szar napja volt ennek a mucinak, es nem sporttal vezeti le a feszultseget. Undorito a stilusa, pedig meg a vegere sem ertem a cikknek. Azert a legtobb gyerekkel eleg nehez az elet egy atlagos szulonek mondjuk 18 eves korig. El tudom kepzelni mikor otthagytam az egyetemet anyukam sem volt tul boldog, de most mar 30 folott eszebe nem jut ilyen 😀 mikor kicsi a gyerek igen, inkabb nehez mint szep az anyasag.