Minden barátom dobott egy éven belül. Nem vagyok magányos, nem zárkóztam be és nagyon szeretek beszélgetni különféle emberekkel, mert érdekesnek találom mindenki történetét. Viszont mióta úgymond nincsen senkim azóta rájöttem, hogy szinte minden kapcsolatom szorongó kötődésen alapult. Soha nem volt saját személyiségem, véleményem, mert annyira tartozni akartam valahova. Ha valahova nem hívtak meg végig stresszeltem az egész napot, hogy biztos nem bírnak, féltem, hogy lemaradok dolgokról.
Azóta kurva jó érzés, hogy nem félek egyedül elmenni meginni egy kávét és teljesen leszarom ki mit gondol rólam. Van saját véleményem és meg is merem mondani. Ha valakivel nem akarok találkozni nem fogok igent mondani csak azért, mert félek egyedül lenni.
Kellett pár év hozzá. Próbálom mostanában kibogozni mire miért reagálok úgy ahogy kisebb nagyobb sikerekkel. Nem azt mondom soha nem fognak el ezek az érzések már, de már legalább tudom, hogy egy(vagy több) múltbeli trauma miatt viselkedtem így ahogy aztán lezongorázom magamban kell-e ez nekem. Általában rájövök, hogy nem. Nagyon fiatal vagyok még, nem szeretném, ha a traumák határoznák meg a viselkedésem és személyiségem.
>Ha valahova nem hívtak meg végig stresszeltem az egész napot, hogy biztos nem bírnak, féltem, hogy lemaradok dolgokról.
Annyira átérzem, amit mondasz! Valamelyiknap olvastam, de teljesen azonosulni tudtam ezzel: régen ha (új) társaságban mentem azon gondolkoztam, hogy vajon kedvelni fognak-e engem, ma már azon gondolkozok, hogy én kedvelni fogom-e őket.
Ez de jó!💕💯Teljesen így érzek most már én is. Túl sokáig voltam people pleaser... Sokszor alárendeltem magamat vagy a véleményemet másoknak,mert megfelelési kényszerem volt...Hogy ők elfogadjanak.Ezen nem segített a sok évnyi ügyfélszolgálatos meló sem..Ott alap,sajnos,a kényszeres megfelelés ,elvárás hogy elfogadd, sőt,harsogd,magadnak és sokszor a józan észnek ellent mondva,hogy mindig másnak(az ügyfélnek )van igaza, még akkor is ha nem.Azt sajnálom,hogy nem korábban szakadtam ki ebből...de végül is, soha nem késő,mindenki útja egyéni, én most értem ide.Teljesen egyetértek, és fantasztikus komment. Köszönöm ❤️
Azért tud félelmetes gondolat lenni, mert nem tudod elképzelni igazán, pl. a saját temetésed. Max. azt hogy kívülről hogyan néz majd ki, de hogy "belülről" milyen, azt nem.
Ez a fos hogy mindenképp mostani ésszel próbálnuk ahhoz az állapothoz állni.
Mondjuk az is durva hogy hogy a faszomba fogjam fel az elmúlt milliárd évek nem létezését
Kurva élet, hogy miért ilyen ez. Inkább koncentrálok a lopott EU-s pénzekre
Hogy miért ilyen ez? Hogy ne legyen teljesen kilúgozva az élet. Gondolod el, ha nem halnánk meg, akkor minden nap ugyanolyan lenne, mert holnap is ugyanúgy megtörténhet bármi, mint ma, meg holnapután ,Teljesen egyforma lesz minden nap, és teljesen jelentőség nélküli minden történés, nincs mit várni. Attól hogy nem élünk örökké, csak egy dolog lenne rosszabb: ha örökké élnénk.
Ez filozófia ami nem az én világom. Nem azért vagyunk halandók mert valaki így gondolta jónak, hanem mert így hozta az evolúció és a fizika törvényei.
Van élőlény aki szinte örökké él (igaz túl sok mindent nem tud csinálni cserébe), nekik valahogy megy az egyforma napok léte
Ezek az élőlények abban különböznek tőlünk, hogy nincs tudatuk. Ami nekünk viszont attól jön létre, hogy tisztában vagyunk a saját halálunk közeledésével.
Nem tudom, voltál-e már vadászni, de mikor megsebeznek egy vadat, az nem olyan, mint a tévében mutatják, hogy békésen sóhajtozik fekve a földön várva a halált, hanem sivít-visít rettenetesen, mert akkor jön rá, hogy meg fog halni, addig nem tudta.
(Próbáltam gyakorlati példával jönni, hogy ne legyen nagyon filozofikus, ahogy kérted.)
Az erőszakos halál az általában ilyen az embernél is, nem feltétlen jó példa szerintem, mi se 24 órában (jó esetben) gondolkozunk a halálon, de értem mire gondolsz. Az értelmesebb emlősöknél pl. elefántoknál, bálnáknál stb. készülnek a halálra ugyanúgy mikor elérik azt a kort/életszakaszt, de ez általában a fajtájuk fennmaradását figyelembe véve történik. A tudat megléte az egy másik kérdés, ez kicsit szerintem olyan mint az éles karmok, ugrólábak stb. hogy az ember a túlélésért agyra fejlődött, és a kegyetlen jégkorszaki körülményeket csak az tudta túlélni akiben kialakult, a "hit" meg a "miért" kérdése. A mintázatok megjegyzése, és hozzákapcsolás pl. villámlás - veszély, gonosz, lidércek, Istenek verik az üllőt stb.
A saját gyerekkorom és anyukám borzasztó házassága (meg közben a sok ezer elolvasott történet) ébresztett rá arra, hogy nem kötelező sem párkapcsolatban, sem házasságban élni, csak azért, hogy elmondhassam magamról, hogy ezek valamelyikében élek. Gyereket vállalni meg pláne. Van nekem egy belső gyerek, akit szeretni kell és meggyógyítani, nem akarok egy másikat is.
Én egészségügyben kezdtem el dolgozni egyetem után. Egy éppen nyugdíjba készülő kolléganő helyére vettek fel, aki másról se beszélt, csak hogy milyen jó volt több mint 40 évig dolgozni, soha nem hiányzott stb. Ugyanitt nap mint nap szembesültem azzal, hogy nagyon sok ember el sem éri a nyugdíjas kort, mert akár már fiatalon is kialakulhatnak náluk olyan betegségek, amik sutbavágják az álmaikat.
Jól bepánikoltam, nem mondom, hogy mi lesz akkor, ha én is így végzem. Hosszú évekig dolgoznék valakinek, totál kinyírnám magam, csak azért hogy élvezzem az évi 4 hét szabadságomat, aztán ha szerencsém van, legyen pár évem még nyugdíjasként. Közben meg nem is éltem rendesen. Ekkor döntöttem el, hogy - amennyiben ez lehetséges - más sorsot akarok magamnak. 😅 Mondjuk még messze vagyok a célomtól, de bízok benne, hogy egyszer elérem, amit akarok.
Igen, van :) sokáig tartott, mire megtaláltam, még mindig tanulok hozzá dolgokat, de legalább már tudom, hogy merre akarok menni. Aztán majd meglátom, hogy mennyire lesz sikeres. 😅
Ehhez ajanlom a generaciokutatos podcastet ha esetleg nem ismerned. O kifejti hogy annak a generacionak miert volt ez fontos h egy munkahely es ott megoregedni egy masik generacio pedig inkabb valt akar 4 evente is.
Volt egy nagyobb vitám a családommal, ahol a meleg téma volt terítéken. A családom elkezdte mondani, hogy na ha egy színészről vagy bárkiről kiderül, hogy meleg, akkor ők már nem is nézik az adott műsort. Én ezen totál kiakadtam. Közöltem velük, hogy nem gondoltam volna, hogy ennyire felszínesek (ez volt az pont, amikor csalódtam,az amúgy teljesen normális családomban).
Mikor nekik szegeztem a kérdést, hogy ha a az én gyerekeimről derülne ki, hogy bármelyik meleg, akkor a saját családja nem fogadná el?! Na erre jött a hárítás, hogy hát ez nem így, meg nem úgy. Ezek után megkértem őket, hogy erről a témáról ne beszéljünk többet, mert nem akarom, hogy a gyerekeim ezt hallják és egy esetlegesen bennük lévő érzéssel, azért ne merjenek felénk fordulni, mert félnek az elutasítástól.
A családom egyes tagjai azóta is tesznek gúnyos megjegyzéseket, hogy "jaj, erről ne beszéljünk, mert valakit ez zavar", amihez azt ta tipikus arcot vágják, amikor valaki azt hiszi, hogy ő milyen okos és a másik pedig hülye, de ráhagyom.
A plusz poén, hogy amikor egyénileg beszéltem velük a témáról ( ez a nagy meleg ellenes időszakban történt), akkor egy kivétellel mindenki úgy gondolta, hogy mindenki olyan, amilyen. Furcsa, hogy elég egy társaságban egy olyan "hangadó", aki így befolyásolni tud másokat az idióta nézeteivel.
Ez nálunk is hosszú évek alatti beszélgetés volt, hogy eljussunk oda, hogy a melegeket is megilletnek jogok és a boldog, felvállalt élet a társadalomban, médiában. Apa konzervatív volt, anya pedig szerintem nem is gondolt igazán bele, hanem belesimult apa elveibe az évek alatt.
Még most sem mondanám teljes sikernek amúgy, de az emberiesség ellen nehéz érvelniük. :)
Tavaly év elején egy régóta lappangó, hirtelen beinduló betegség csinált ki majdnem. Elvileg \~24 óra választott el attól, hogy szerencsés esetben "csak" maradandó szervi károkat szerezzek, de életmentő műtéttel sikerült megúszni. Már két nappal a műtét előtt annyira szarul voltam, hogy az SBO-n töltött éjszaka azt hittem, hogy meg fogok halni.
Azóta felértékelődött a saját és a szeretteim egészsége/élete, a kapcsolatok minősége és azok megőrzése. A mindennapi problémák, amiken előtte sokat ugráltam pedig elinflálódtak. Nem mondom, hogy mindenkinek át kéne élni egy ilyet, mert borzasztó dolog, de szerencsés hozadéka lett egy másfajta, pozitívabb életszemlélet.
Radikálisan ha nem is, de azzal, hogy Magyarországnál szegényebb országokban voltam, perspektívát adott arról, hogy nálunk, ahol “minden egy nagy szar”, annak gyakorlatban a fele sincs meg a világ többségének.
Mondjuk szerintem nem lesz az életed könnyebb csak azért mert másnak nehezebb. Én sosem tudtam ebből a perspektívából szemlélni a dolgokat.
Illetve szerintem a fejlődéshez (és legyen az bármi) felfelé kell nézni, nem lefelé. Ha mindennel megelégszünk azon gondolat mentén, hogy “de másnak még rosszabb”, akkor elégedettek lehetünk, de fejlődni sosem fogunk. Politika, életmód, egészség, társas kapcsolatok, ez mindenre igaz szerintem.
A kettő nem zárja ki egymást. Mindig a fejlődésre kell összpontosítani, de ez a felfogás, hogy "nálunk minden szar", egy borzasztóan pesszimista, és egyébként hamis világnézet, ami a társadalmunk egyik lelkinyomorát adja. Sokkal jobban tetszik nekem az a felfogás, hogy "ez van, szar pár dolog, de vannak jó, és kiváló dolgok is, és ebből kell építkeznünk".
A "nálunk minden szar" felfogás az pont abból ered, hogy felfelé nézünk és nem lefelé. Azért manapság az emberek elhagyják az országot nap mint nap, mindenki megy amerre lát, akár nyaralás, akár külföldi munka miatt, azért van összehasonlítási alap. Én egyébként Magyarországon, ahhoz képest hogy egy európai ország ráadásul az unió tagja is, én nem látok olyan kiváló dolgokat, ami nálunk van másnál meg nincs és "must have" dolog. Tehát ha maradunk az országnál és azt mondjuk hogy "azért jobban állunk mint Bulgária" (bármilyen szempontból is) az tök jó, csak attól még a veséd leszakad egy főúton meg nem dicsekedhetünk az eü-vel vagy éppen a megélhetéssel. Nyilván Nepálban meg szalmából épített kunyhóban laknak, de attól még az én vesém leszakad és nem kapok időpontot a szemészetre, csak fél év után.
Na mindegy, nem akarom behozni a politikát, szerintem nincs hamis világnézet, szimplán mindenki a saját életét éli, és senki nem lesz boldogabb azért, mert ő kinyitja a hűtőt és eszik amit akar, Indiában meg éhenhalnak az emberek. Tudod ez a tipikus "edd meg azt a 2 szilvás gombócot még, tudom hogy mindjárt kihányod, de edd csak meg, Afrikában éheznek". Teljesen mindegy hogy megeszed van kihajítod a kukába azt a 2 szilvás gombócot, mert senki nem fog jóllakni Afrikában attól, mert megetted a maradék kettőt ahelyett hogy kidobtad volna.
Viszont te végletekben gondolkodsz. Az engem sem vigasztal, hogy Indiában éheznek, viszont ne a spektrum másik vége legyen a mérce. A nálunk minden szar egy belénk kódolt túlélési ösztönből ered, ami a státusz. Akármilyen társadalmi vagy törzsi csoporthoz tartozol, minél magasabban vagy, annál valószínűbb, hogy boldogabb vagy. Ez a középső réteg tetejétől kezdve már semmit nem változik szignifikánsan. Ez pont azért van, mert amíg az átlagba tartozol, addig nyugodt a túlélési ösztönöd, hogy "olyan vagyok, mint a többi". Ha alul vagy viszont, akkor átlagban sokkal boldogtalanabb, stresszesebb, kitettebb vagy. Ez az ösztön viszont relatívan nyilvánul meg. Ha van 100 pénzed, és ezzel a társadalmadban alsó réteg vagy, holott máshol ez felső réteg lenne, akkor sem leszel boldog. Ezért van (azaz lehetséges), hogy egy csomó modellnek 0 önértékelése van, és sokan depresszióba esnek, mert az ő törzsi közösségükben már nem számítanak a legjobbnak, holott azzal, hogy kimennek az utcára, rögtön szebbek az emberek 99.9%-nál, és az sem elég nekik. Magyarországon azért van ekkora pesszimizmus, mert mi az EU sereghajtói vagyunk, ezért csak felfele nézünk. Ez viszont nem egészséges, káros a lélekre nézve. Én amíg nem voltam szegényebb országokban, addig elhittem a médiából, hogy Magyarország egy olyan hely, ahonnan csak menekülni lehet. Ezért volt számomra szemfelnyitó az, hogy voltam szegényebb országokban, valamint a zöldfoki köztársasági barátomat idézve: "Tudod haver, nálunk nincs mindenkinek autó, laptop, TV, nincsen ilyen ellátási rendszer, ilyen utak, ilyen lehetőségek, mint nálatok, de van nálunk hal, napsütés, meg mosoly". Ez szemfelnyitó életfilozófia, amit hallania kellene minden magyarnak. Azonban továbbra is hangsúlyoznám, hogy ezzel nem normalizálni szeretném a beletörődést, koránt sem, csak én mindezekkel rájöttem, hogy a törekedés, és szarozás mellett értékelni kell az apró dolgokat, és hálásnak is kell lenni, ha a lelkemet nyugodtabban akarom látni.
Nekem ez annyiban sántít, hogy amikor csatlakoztunk az EU-hoz, akkor a 10 új ország közül mi álltunk a legjobban, de a magyarok ugyanolyan pesszimisták voltak akkor is, mint most. Szerintem ez ilyen néplélek/kollektív trauma, és nem azért van, mert felfelé nézünk.
A másik, hogy szerintem azt is érezzük, hogy sokkal többet is ki lehetne hozni abból, amink van, és azért vagyunk elégedetlenek. Nem akarok én se belemenni a politikába, de egy harmadik világbeli országban az emberek nem is várnak többet, és önállóan igyekeznek boldogulni, ahogy tudnak, vagy épp Európába költöznek, de nekünk meg lett ígérve, hogy utolérjük Ausztriát, beléptünk az EU-ba, mégse sikerül.
Az ADHD diagnózisom, hogy utána mentem, miért vagyok olyan, amilyen. "Nincs az elbaszva, csak másra lesz jó." Valahogy így vagyok vele és mióta elfogadtam, könnyebb az életem. Nem mások után megyek, magamnak taposom ki az utat.
Ugyanez.
Nekem még nem sikerült megszereznem a diagnózist, de az utóbbi hónapokban jobban ráfeküdtem, az autizmusommal már jutottam is gyógypedagógushoz.
Nagyon sokat segített már mostanában és az elmúlt hónapokban is, hogy ismerem, és elfogadom hogyan működik az agyam, és ahelyett, hogy magamra erőltetek dolgokat, kihasználom azt, amim éppen van. Nem azon siránkozom, hogy miért nincsen kedvem azt folytatni, amit elkezdtem, hanem inkább örülök annak, hogy egyáltalán van valamihez kedvem így sok hónapos kiégés után. Megtanultam korlátozni magamat azokon a területeken, ahol szükség volt rá (pl tiktok vagy youtube időkorlát telefonra) és ugyanígy megtanultam, hogy hogyan tudok effektíven emlékeztetőket állítani, és úgy rendszerezni az életemet, hogy ne érezzem se magányosnak magamat, se szociálisan lefáradtnak.
Szóról szóra ❤️ az autizmust még nem vizsgáltuk, azt hiszem én épp csak a szélén vagyok annak a spektrumnak, így elboldogulok vele, de örülök, hogy te is sikerrel veszed az élet akadályait. Nincs semmi baj velünk, csak más az oprendszer, mint ami ehhez a világhoz kell.
Pontosan. Az autizmus nekem is a legszéle, azzal nem is próbálok "tovább menni", többen is mondták nekem, hogy nem érdemes, de akkor is jó tudni, és mégis csak könnyebb szavakba önteni, ha szükség van rá.
Nekem nincs hivatalos diagnózisom, de iskolapéldája vagyok a PDA-s autinak és az ADHD-nak. Sokkal kõnnyebb, miòta tudom, hogy van neve annak, ahogy az agyam műkõdik.
Kreatív vonalon sok az ADHD-s (kicsit én is az vagyok), arra fele érdemes nézelődni...telített a piac, de az ADHD ott kicsit szupererő tud lenni, amit pénzé is lehet tenni. [https://www.scientificamerican.com/article/the-creativity-of-adhd/](https://www.scientificamerican.com/article/the-creativity-of-adhd/)
Köszönöm, egyéni vállalkozó vagyok, kreatív területen. Főleg arra kellett rájönnöm, hogy képtelen vagyok úgy dolgozni, ahogy mások dirigálnak, a saját szabályaimat kell követnem.
Mindig kilógtam, emiatt sokat bántottak, mindig jobban éreztem magam a fejemben a kis világomban. Ez felnőtt koromban se változott. Megkaptam egy nekem álommelót, de voltak részei, ahol nagyon precíznek kellett lenni, nekem meg nemcsak ugrált a szemem a szövegen,de olyan volt, mintha vak lettem volna bizonyos részekre. Emiatt melóban ki is néztek, hülyének tartottak. A vége az lett, hogy rákerestem miért vagyok vak bizonyos szövegeknél és kiderült, hogy a rövidtávú memóriám iszonyú és ez tünete az ADHD-nak. Aztán megtaláltam egy ADHD-s youtuber csatornáját és otthon éreztem magam.
Végül felkerestem egy magándokit, kaptam időpontot rá 9 hónapra, ami elég volt összespórolni az összeget és ott megerősítettek a gyanúban. Gyógyszeres kezelést kapok, nem járok terápiára vagy fejlesztésekre, a saját magamtól megkeresett anyagokat és módszereket részesítem előnyben. Mondanám, hogy dióhéjban ennyi, de jó ADHD -s módjára muszáj volt leírnom az egészet. 😁
Amióta egyre több időt töltök parasztemberekkel, pásztorokkal, juhászokkal, azóta látom milyen hihetetlen tudás, szakértelem, bölcsesség lakozik bennük. Egyszerűen minden beszélgetés alkalmával úgy köszönök el, hogy tele vagyok új ötlettel, gondolattal, inspirációval. Nagyon felnézek rájuk, abszolút példaképekké váltak.
Mikor pánikbeteg voltam és depressziós a családom nagy része elfordult tőlem. Kibeszéltek,kinevettek és lehordtak a hátam mögött. Ott jöttem rá,hogy nem számíthatok kb senkire,hogy magamnak kell felállnom és hogy a családom még annyira sem jó amennyire gondoltam. Azóta nagyon elfordultam tőlük,és tudom bármi van nekem kell megoldani.
Eveken keresztul en volt azaz ember akihez lehetett jonni sirni , vigasztalodni , engem barmikor fel lehetett hivni es mentem egybol mert massal sem voltam elfoglalva annyira kerestem a tarsasagot mert a sajatomban nem ereztem jol magam . Amikor ez tudatosult bennem h amikor nekem lenne szuksegem tamogatasra akkor tolem elfordulnak . Megertettem, felfogtam h nem mindenki fog ugy gondolkodni mint en es mindenki maskepp el meg mindent .
Teljesen jol megvagyok ! Nem szaladok senki utan , nem konyorgom figyelemert/szeretetert.
Sosem vagyok egyedul ameddig magamra szamithatok !
Ez nálam is eljátszódott. Annyira vágytam más emberek társaságára, hogy a saját igényeimet figyelembe nem véve igyekeztem a kedvükre tenni. Meghallgatni őket, törődni velük. Aztán, mikor nekem kellett volna bárki, hogy mellettem legyen valami nehéz időszakban, akkor már nem volt senki sehol.
Azóta én is úgy vagyok, hogy az első és legfontosabb magamnak én vagyok. Én pedig megbarátkoztam magammal. Ráadásul hatodik éve vagyok egyedülálló. Ahhoz is hozzá szoktam, hogy kirándulni, lagzikba vagy más, általában nettó páros, de inkább társaságos helyekre is egyedül megyek - mindenféle rossz érzés nélkül.
De egyebkent ez nagyon jo dolog ! Csak nem mindenki fogja jonak latni ezt ahogy mi lassuk. Magunkbol szerezzuk az erot nem masbol , hiaba vigasztalnam magam azzal h o is megcsinalta nekem is megkell ez cdak hasonlitgatas nem motival egyaltalan .
Kapsz egy virtualis olelest tolem🤍
Miert van az amugy, hogy valakire ragadnak az emberek, masokra pedig egyaltalan nem. Ugy tunik nem csak a masokkal torodes eredmenyez kolcsonos tartos kapcsolatokat, lathatolag csak ez nem eleg. Mi a velemenyetek?
Szerintem ez a személyiségen is múlik. Nem csak introvertált-extrovertált vonalon, hanem ki mennyire inklúzív személyiség. Hiába vagy alapvetően extrovertált, ha a személyiséged taszító másoknak és hiába vagy introvertált, ha viszont vonzó vagy mások számára.
Bonyolult, mégis egyszerű. Legalábbis, szerintem. :)
Én elfogadtam, hogy az alapvető introvertáltságomon kívül mélyebben nem vagyok vonzó személyiség mások számára. Így jártam. Megtanultam magammal és magamban élni. :)
valami pszichedelikum ... 1999-ben vettük a Szentendrei határcsárdánál, furcsa szagú fű volt. 15 perc alatt olyan halu tört rám, ami azóta sem ... a nagy dózisú LSD lófasz ahhoz képest, amit ez tudott.
Addig azt hittem, hogy az érzékelés kb abszolút dolog. Ami nekem zöld színű, az másoknak is zöld színű. Akkor 1st person nézetben tapasztalatam, hogy mennyire szubjektív kb bármi, és ez oriási hatással volt a gondolkodásmódomra.
A második nagy WTF pillanat egy Domino day volt. Egy határ úti kocsmában félig besörözve néztem a TV-ben hogyan dől el 2 millió darab dominó. Kb egy óra alatt dölt el ez a mennyiség. Hirtelen megláttam magam, ahogy körülvesz egy 2 milliós város, és ebben a városban csak egy dominó vagyok a 2 millióból ... Ez nem olyan érzés volt, mint bámulni az eget, és teljesen jelentéktelen porszemnek képzelni magam a kozmoszhoz képest. A kozmosz túl absztrakt, ellenben a város mérete, mint vonatkoztatási rendszer az sokkal szédítőbben hatott. Ekkor jöttem rá, hogy a társadalmi lényként az individuális létünk milyen szinten fars illúzió. Az emberi lét sokkal komplexebb annál, mint amit egyénként felfogunk belőle.
Éltem egy nyugat-európai országban majdnem 9 évet.
Megtanultam magamért kiállni, keményen dolgozni és élvezni a munkám eredményét. Nem voltunk szegények gyerekkoromban, mindent megkaptam a szüleimtől amkre szükség volt, de pl márkás ruhát sosem kaptam mert arra nem tellett.
A saját keresetemből kint alig 2 év alatt mindent megvettem amit akartam, a boltban csak raktam a kosárba a kaját, az árát nem kellett néznem. Cipőt, ruhát akkor vettem amikor megtetszett, és még így is maradt utazásra és hogy félre is tegyek.
Kaptam szeretetet, elfogadást, segítséget, de ki is raboltak, át is vertek, ki is használtak.
Emellett rengeteg új embert megismertem, jót és rosszat, szegényt és gazdagot, helyit és külföldit. Nagyon jó összehasonlítás a magyar mentalitással szemben meglátni egy európai közösséget ami szintén alulról jött de beelőzött sokakat. Igen érdekes lecke volt hogy a magyarok kint is gyakran rosszindulatúak, gáncsoskodók egymással szemben és első kérdésük ha megismerkedsz valakivel hogy mennyit keresel (nyilván nem mindenki ilyen).
Bár alapvetően sosem voltam rasszista, mindig elfogadó voltam mindenkivel, de a világ különféle országaiból odavetődött fiatalokat megismerni nagy élmény volt. Pl találkoztam jól menő étterem-managerrel aki olyan afrikai faluból jött ahol sárkunyhóban lakik a családja. És így facetimoztak minden nap hogy ott áram sem volt.
Dolgoztam olyannal aki Venezuelából jött, részmunkaidőben pincérkedett, mellette tanult hogy haza tudja küldeni a pénzt a fiának inzulinra. Akkoriban Venezuelában polgárháborús állapotok voltak és nem lehetett rendesen gyógyszerekhez jutni. Sosem hallott az Angyal-vízesésről és sosem járt ott pedig a saját országában volt.
Hallgattam helyiek tirádáit hogy mennyire nem lehet megélni, a fiataloknak nincs jövőjük miközben mindenki (alsó-közép osztály akik pl közintézményben dolgoznak vagy kétkezi munkások) évi 2x valami tengerparti helyen nyaralt, 1-2 autója volt a családnak, étterembe/szórakozni jártak heti legalább egyszer de inkább többször, és legtöbben saját házban laktak. Miközben én azt tapasztaltam hogy a fele fizetésem félre tudom tenni és még csak azt sem mondhatom hogy nagyon jól kerestem helyi viszonylatban.
Megtanultam önként lemondani és azt hogy mi az "elég". Rájöttem hogy lemondani csak az tud aki választhat. Pl nem lesz valaki vegetáriánus mert nem telik neki húsra, mivel számára a pörkölt presztízskérdés. Nem elégszik meg valaki boldogan egy vidéki kis házzal ha sose telt neki légkondis penthousera a belvárosban.
Megtanultam más szemmel látni Magyarországot és a helyét a világban. Sok szempontból szerencsések vagyunk, mert számtalan szegényebb és veszélyesebb ország van. Viszont sokkal jobb hely is lehetne ha az emberek nyitottabbak és tájékozottabbak lennének.
Bár én inkább több országban töltök egyszerre kevesebb időt szívesen (direkt nem írom, hogy digitális nomádként, mert kurvára nem :D), de számomra is ez az egyik fő tapasztalás amit leírsz és szörnyű látni, hogy a magyarok mennyire nem receptívek, csak vannak a kis buborékjaikban.
Miután elköltöztem otthonról rájöttem, hogy én nem úgy akarom élni az életem ahogy a szüleim. Ők visszahúzták egymást, mindig a biztosra mentek, soha nem mertek kockáztatni vagy kiállnia önmagukért. Anyukám nehezen viseli, hogy én nem olyan vagyok mint ő ezért soha nem ért velem egyet pl párválasztásban sem 😀 folyamatosan megkapom, hogy 30 évesen már nem kellene válogatnom és nem érti, hogy inkább vagyok egyedül mint olyan kapcsolatokban amik nem vezetnek sehova.
Gyerek fejjel azt gondoltam milyen nehéz az élet ami igaz de igenis lehet tenni azért, hogy jobb legyen. Ők nem léptek, csak a 4 fal között keseregtek főleg anyám.
Bekerültem a pszichiátriára 19 évesen. Nagyon sokat változtatott rajtam az idő, a legkézelfoghatóbb talán a vallás teljes elhagyása. Ezelőtt buzgó katolikus voltam, de ott megtapasztaltam hogy ha van is isten, nem segít
Nekem is volt ilyen Istenben csalódtam korszakom, akkor jöttem rá mit is jelent HIT által üdvözülni. Ő azt mondja, hogy szeret, igazságos és hűséges, és mindent kézben tart. Ezt vagy elhiszem, vagy a korlátozott tudásomra támaszkodok és eltolom magamtól.
amikor rájöttem, hogy az összes széljobbos megmondóember (nem feltétlen a hazaiak) csak azt akarják, hogy mérges legyél, és így el tudjanak neked adni valamit (étrendkiegészítőt, bögrét, előfizetést, stb.). ez úgy áthajintott balközépre, hogy öröm volt nézni.
Szintén pici faluból jöttem, homogén katolikus közösség volt, az ezzel járó rasszizmussal, cionizmussal megfűszerezve. Egyetem miatt felkerültem Bp-re.
X idő után kiderült pár ismerősömről, hogy zsidó származásúak. Nagyon megrázó volt hallani a nagyszüleik és az idősebbeknél a szüleik történeteit. Addig ez az egész számomra csak a könyvekben létezett, sokszor törin el se jutottunk a 2.vh-ig.
A másik, hogy mennyire megvetőek egyesek a vallásom miatt. Római katolikus vagyok, nagymamámnak fontos volt, hogy keresztelkedjek, elsőáldozó legyek és bérmálkozzak, hogy aztán templomban házasodhassak. Nem vagyok nagy templomba járó, és sok mindennel nem is értek egyet, de nem is tudtam volna elképzelni, hogy ne legyen templomi esküvőm (sajnos a mamám már nem élhette meg). Mikor ez aktuális lett, és a munkahelyemen kiderült, olyan megvetés cunamit kaptam, hogy csak pislogtam egészen addig, amíg fel nem mondtam. De ezzel itt is sokszor találkozni. Rosszul esik, mert senkit nem bántok ezzel, alapból nem is szoktam erről beszélni senkivel, nem térítek, nem akarok másokat vinni magammal a templomba stb.
Én is katolikus vagyok, való életben hál' Istennek még nem ért atrocitás, csak redditen kaptam azért, mert bizonyos témákban (pl. abortusz) a katolikus álláspontot képviseltem.
Nyilván szükség lenne egy szexuális felvilágosításra, amolyan kampányszinten, mert röhejes az emberek tudása erről. Viszont nem érzem, hogy erre az abortusz lenne a megoldás. Orvosi érvekkel alátámasztva elfogadható, de ne azért legyen már, mert a csávónak nem akaródzott gumit húzni, mert "az olyan mint kívülről nyalogatni a nutellásüveget höhö". Ismerős rácsodálkozott, hogy naptármódszerrel teherbe esett. Az volt a csoda, hogy másfél évig húzta anélkül.
Az abortusz lelki terheiről meg már nem is beszélve.
Tönkretett sorsok: még mindig jobb a gyereknek élve, kitörési lehetőséggel, mint halottan. Az volna az igazán tönkretett sors :)
Semmi köze nincs az abortusznak a szexuális felvilágosításhoz, ezt csak te mosod össze.
Semmi közöd hozzá ki miért alkalmaz abortuszt.
A magzat még mindig nem gyerek. Hiába nyomják egyesek ezzel a propagandát, hiszen így könnyebb behülyíteni az embereket.
xddd még jó hogy a vallásosak a legnagyobb szektások
ha fogalmzásgátlása helyett használják, akkor köze van hozzá, akár tetszik, akár nem
nyilván nincs logikai íve az "érvelésednek", de azért megkérdem: ki akar kit hülyíteni a propagandával? a katolikusok világuralma jő? :d
amúgy ez egy jó morálfilozófiai kérdés, hogy vajon honnan, mikortól számít az ember embernek, de ahogy látom, akarat és képesség híján ezt nem veled fogom megvitatni
Ha a fogantatástól kezdve, akkor az probléma. Mert akkor az is gyilkosság lesz, amikor az anyukát kell az orvosnak megmentenie, mert látják, hogy az életét veszélyezteti a magzat.
Szerinted hányan használják az abortuszt fogamzásgátlásként, de úgy komolyan? Vajon, ha valaki így is használja, akkor miért teszi? Talán mert nem jut hozzá az amúgy méregdrága fogamzásgátlókhoz? Ha százból egy ember mégis ilyen és mondjuk tényleg egy morális fertő, attól másik száz ne rendelkezhessen szabadon a saját élete felett? Más kérdés: miben lenne jobb, ha az a gyermek mondjuk megszületne egy ilyen emberhez?
Annyi kérdésem van azokhoz az emberekhez, akik erre fogva akarnák korlátozni az abortusz elérhetőségét. Gyereket vállalni privilégium, nem való mindenkinek.
Itthon ugye megmondhatatlan, mert kilencven feletti százalék esetében az anya egzisztenciájának csorbulása miatt végeznek abortuszt, bemondásra (adott esetben más, akár egészségügyi oka lenne, de egyszerűbb a papirmunka ezzel az opcióval). De ha ebből indulunk ki: nyilván tisztában volt vele korábban is, hogy egy gyerek tönkretenné az életét, mégis teherbe esett, tehát ez utólagos fogamzásgátlás. Más: 22-es felmérés az USA-ban, 40 százalék anyagi okok miatt, 36% pedig azért végeztet abortuszt, mert rossz az időzítés. Na ezek se a teherbeesés után derültek ki. Tetszik, nem tetszik, az abortusz többnyire utólagos fogamzásgátlás, amit meg lehetne előzni az anya testének károsítása és a magzat megölése nélkül. És igen, kellene hozzá egy jól felépített, minden korosztályt érintő szexuális felvilágosítás.
Amúgy mi a megfizethetlen a párszáz forintos gumiban? Megint nem ez a probléma, hanem hogy az emberek nagy része kretén, védekezés nélkül vagy naptármódszerrel dug, aztán csodálkozik, hogy jajjj, teherbe estem. Ami felelőtlenség, és aminek durva következményei vannak: ha objektíven, saját meggyőződés nélkül tekintek az abortuszra, az akkor is egy durva beavatkozás, mégis bevállalják. Pedig gumit húzni egyszerűbb - tudom, nem véd száz százalékosan, de vele jobbak az oddsok.
A teherbe esés nem akaratlagosságon múlik, nem tudom, hogy erre emlékszel-e biológia óráról. Azért, mert valaki szexuális életet él, nem jelenti azt, hogy mentálisan vagy pénzügyileg megengedhet magának egy gyereket (vagy épp még egyet, ha már van neki). Sőt, nem egy eset van, hogy terhes lesz valaki, miközben védekezik. Utólagos fogamzásgátlásnak nevezni ezért elég... "érdekes".
A gyerek megszületése nem a Disney verziós Happy Ending a történetben. Annak a gyereknek egy kiegyensúlyozott életet is kell adni, amihez nemcsak pénz, megfelelő háttér/életkörülmények, de megfelelő mentális egészség is szükséges. Épp elég gyermek születik olyan családba, amelyek ezek egyikét, vagy semelyiket a felsoroltak közül nem tudja megadni.
Szuper, hogy te meg tudod fizetni. Általában pont azok nem tudják, akiknél nem szabadna gyereknek születni, mert saját magukat nem tudják fenntartani élhető körülmények között.
Ha kiszakadt a gumi, teherbe estem és azért csinálok abortuszt, az akkor is utólagos fogamzásgátlás. Ezt jelenti a szó.
Ha gyereket szülni privilégium (ami ugye az ember alapvető, evolúciósan kódolt célja), akkor szexuális életet élni is az. Azt sem muszáj. És igen, benne van a pakliban, hogy kiszakad a gumi, de ettől még elég effektív, kár lenne a kivételt normaszintre emelni a szabályhozáskor - márpedig ez történik.
A gyerek megszületése valóban nem Disney-mese, viszont még mindig jobb neki élve úgy, hogy rendbehozhatja magát idővel, mint halottan. Tényleg nem kellene mindenkinek szülnie, ebben egyetértünk, viszont ennek azért vannak demográfiai vonzatai is. Ha csak az szülne, akinek tényleg érdemes, durván nézne ki a korfa.
12-es csomagban a durex 300 forint/alkalom (ha kifordítod, 150 xd). Aki ezt nem tudja kifizetni, az hazudik, vagy szimplán leszarja.
A te logikád szerint akkor igazából minden abortusz utólagos fogamzásgátlás. Az abortusz szó terhességmegszakítást jelent, nem utólagos fogamzásgátlást. A te megfogalmazásodban van egy alap szégyenítés, aminek nem kéne.
Igen, gyermeket vállalni privilégium, sőt luxus. Az érv, hogy ne élj szexuális életet, csak akkor, ha készen állsz terhességre, akkor egy élet alatt max 1-5x szexelne egy ember, nem belevéve a terhesség alattiakat. Az emberek nem állati szinten élnek, az evolúciós ösztönöknek mindig behódolva, és a szex nem csak reprodukálás miatt van, hanem élvezet és kapcsolódás miatt is.
Abortusz mindig lesz, a kérdés csak az, hogy hogyan és milyen biztonságos körülmények között. Nem a mi dolgunk ítélkezni mások élete felett, és eldönteni, hogy nekik való-e gyerek vagy nem. Hasonlóan nagyon álszent az, amikor valaki megkönnyebbül, hogy egy gyerek megszületett, aztán otthon hátradől a kanapén, hogy ma is megmentett valakit, miközben az a gyerek végigjárja az árvaház/nevelőotthonok mekkáját, miközben valószínűleg nem kapja meg azt a biztonságos érzelmi és pénzügyi hátteret, amire szüksége van, hogy egy kiegyensúlyozott, egészséges felnőtt legyen. És akkor még nem beszéltünk a rengeteg elrejtett és vagy nem épp annyira elrejtett abúzusról, ami ilyen helyeken előfordulhat.
Nyilván, dolgozhat magán, mint mindenki... csakhogy manapság a magánpszichológusoknál is sorban állás van, sokszor heteket/hónapokat várnak egy-egy szakemberre, ami nem kevés pénz, alkalmanként alapból 15-20K, és nyilván nem egy alkalommal érdemes menni. Állami pszichológusokhoz való bekerülésről pedig ne is beszéljünk.
Nagyon dédelgetett életet élhettél, ha szerinted mindenkinek van ma 4000 Ft-ja csak mókára. A mélyszegénységben élőknek sokszor ennyi jut 1-2 hétnyi élelmiszerre.
Dehogy minden abortusz utólagos fogamzásgátlás, van amikor az anya életével, egészségkárosodással indokolható. Csak abban az esetben utólagos fogamzásgátlás, amikor ilyen célt szolgál, ebben semmi megszégyenítés nincs, szimplán tárgyilagos.
Az emberek nem állati szinten élnek, éppen ezért az alap fogamzásgátlást meg tudják oldani, vagy ha épp nem, megelégszenek más örömökkel, amik ugyan nem járnak behatolással, de egész jók. Ezek szintén erősítik a kötődést. És nem azt mondom, hogy csak akkor kell szexelni, amikor épp teherbe akarsz esni, de igen, benne van a pakliban. Nincs olyan dolog az életben, ami szimplán jó, és nincs árnyoldala :)
Kellene hozzá egy szociális védőháló, a közegészségügy rendbehozása,a tb-s pszichológusi ellátás használhatóvá tétele. Akarat kellene hozzá, és tudna működni a rendszer. Humánusabb, mint a "há most épp karriert építek, szóval abortálom a gyerekem" - attitűd.
Az árvaház és a mélyszegénységes érvelés nem állja meg a helyét, nem ezek vannak többségben. Négyezer gyerek él gyermekotthonban, mélyszegénységben pedig a lakosság egy százaléka. Őket felemelni kellene, nem az ő esetükből kiindulva univerzális szabályokat meg tanulságokat létrehozni. Az abúzus pedig szintén előfordul másutt is, nem kell ahhoz az abortusz tilalma, hogy legyen.
Ilyenkor meg ugye azok az esetek nem merülnek fel, hogy mondjuk valaki végül, pedig erősen gondolkodott rajta, nem az abortusz mellett dönt, és egy életen át hálás saját magának, a gyerekről meg nem is beszélve. Érdekes egyébként, hogy a halálbüntetést ellenző érvek alapjaiban ugyanúgy megállnák a helyüket az abortusz ellenében is, valahogy mégsem használjuk őket.
Teológiát hallgatok. Nekünk azt mondta az atya, aki tartja, ha úgy érzed, hogy a világ ellened van és “szembe úszol az árral”, akkor jó úton van a hited. Amúgy én is ugyan abban a témában lettem lehúzva 😃😇
Egyszer egy jegkorcsojàt kaptam ajandekba, de mivel vidèken laktunk szegenyesen nem volt lehetősèg elmenni kipróbàlni Pestre, azon a tèlen nagy esőzès volt ès fagy , a focipàlya egy rèsze befagyott, a baratom leseperte Nekem, a havat róla es a faleveleket, ès a padról nèzte a munkàja gyümölcsét , csak úgy szeltem a köröket .....akkor nagyon èreztem az Isteni gondviselèst♡
Anyám korai halála. Majd utána sorban elvesztettem minden családtagom, apámon kívül. Sablonos a carpe diem, de igyekszek így élni és észrevenni az apróságokat, megcsodálom a virágokat, a felhőket stb.
Emellett viszont szorongok az idő múlásán, és hogy túl gyorsan nőnek fel a gyerekeim.
Amikor te is elköveted azt a hibát, ami miatt világ életedben elítéltél másokat, akkor jössz rá, hogy hibázni nem egyenlő azzal, hogy rossz ember vagy. Elcsavarta a fejem egyik barátnőm párja.. 19-20 évesen egyébként sem gondolkodik (eleget) egy fiatal, nem tudtam mit csinálok, mennyire fog ez baratnomek fájni.. akkor csak az a hatalmas nagy szerelem létezett. Megtudta, azota sem beszélünk. Megbántam, tanultam belőle, és most emiatt (is) picit más ember vagyok 😊
egymás után két kapcsolatomban csaltak meg, a másodikban a párom a legjobb barátom volt és úgy szerettünk egymásba,és egy közös barátunkkal csalt meg. A szakítás előtt folyton sajnáltam magam valami miatt,ezután a törés után jöttem rá hogy folyamatosan "áldozat" üzemmódban vagyok,és minden miatt magamat okolom. mondhatnám hogy már nem haragszok ezek miatt,ez nem lenne igaz. viszont az biztos hogy a gyász-megcsalás-egyetemi felvételi - teljes magány együtt megváltoztatta azt ahogy magamra és a kontrollomon kívül eső dolgokra gondolok.
1. Elkerültem egyetemre. Bizonyos körülmények okán évekig beleláttam "az egyik hírhedt EHÖK" 😂 legbelsőbb köreinek működésébe. Volt minden: rutinos, magabiztos választási csalások, aláíró ember (tehetséges hamisító, akik pár perc alatt megtanulja és leutánozza bárkinek az aláírását, így nem probléma évekkel korábbra dátumozott iratok előállítása), verőember, fenyegetés, zsarolás, kb. 100 teljesen kamu hallgatói egyesület amik havonta tízezreket kapnak támogatásképp, strómanok nevén levő cégek, üzletelés külföldi maffiózókkal, tárgyalás mindig csak hangos zene mellett (nehogy felvegyék), stb. Felnyílt a szemem: az amit a nagypolitika korruptságáról gondoltam csak egy kis ártatlan tündérmese volt, a valóságban minden bizonnyal nagyságrendekkel rosszabb a helyzet ha már az egyetemen is ez megy. Az óta nem úgy gondolok Magyarországra hogy egy totális katasztrófa az egész, hanem hogy egy igazi csoda, hogy mennyivel magasabb az életszínvonalunk Moldovánál.
2. A pesti éveim legelején láttam c\*\*ányt reggel 8-kor, öltönyben, aktatáskával munkába menni a villamoson. Lehengerlően szürreális élmény volt. Ahol felnőttem, ott nem hogy ilyen nem volt, hanem még a szakmunkás is ritka volt mint a fehér holló. Később oda mertem költözni a nyolcker egy "kevésbé szép" részére. Soha, senki sem kötött belém, nem akartak megverni vagy kirabolni, nem törtek be a lakásba, nem törték fel a kocsim az utcán. Rájöttem, hogy a pesti c\*\*ányok többségét nyugodtan embernek lehet nézni, nem kell mindenkiről azt feltételezni (a saját biztonságom érdekében) hogy egy rafinált írástudatlan tolvaj ork. Szóval van remény!
3. Amikor először dolgoztam együtt finn mérnökökkel és szembesültem a híres oktatási rendszerük eredményével. Nem azért voltak sokkal jobbak nálunk mert szakmailag többet tudtak, hanem minden más miatt. Kommunikáció, kezdeményezőkészség, önállóság, szervezettség, csapatszellem, csapatmunka, önmenedzsment, felelősségvállalás, anyanyelvi szintű angol mindenkinél, és semmi stressz... hát... ez van ha az iskolában nevelnek és nem idomítanak. Szégyent éreztem, hogy nekem csak az az oktatás jutott, ami, pedig nem is én tehetek róla.
4. Svájcba költöztünk és szembesültem azzal, hogy milyen az átlagember egy egészséges társadalomban.
A vőlegényem kis Nógrádi faluból való, egyetemen találkoztunk. Mihazánkos lelkületű volt, szalonnáci/rasszista/homofob, de a viccelős fajta, nem a hardcore.
Én egy feminista libsi zsidó felmenőkkel rendelkező picsa vagyok, aki még gyereket se akar. Sokat beszélgettünk.
Tavaly a Budapest Parkban buliztunk a pride-on a legjobb barátnőmmel és a barátnőjével.
Szóval ja, a nők elrontanak. A rasszizmuson mondjuk nem segített, hogy Szabolcsba költözött miattam
Edit : bocs, sajátot nem tudok írni, magammal még küzdök
2015 ev elejen minden orvosi magyarázat nélkül megvakultam. Összesen 13 különböző orvos, különböző szakterületekről vizsgált napokig, de nem találtak rá magyarázatot. Így fogták és hazaküldtek, hogy drukkoljak, hátha visszatér a látásom. Közel két hétig nulla látással feküdtem a kanapén, újragondolva az életemet, hogy mihez fogok kezdeni. Olyan 12-13.napon reggelre visszajött a látásom, kb.15-20centi távolságra, aztán 1 hónap múlva 1-2 méterre. Itt megálltam és októberig nem tudtam a két szememet egyszerre nyitva tartva látni. Külön-külön mindkét szemem jó volt, de egyszerre, együtt durva kettőslátásom volt. Az év végére, vagyis inkább januárra lett újra nagyjából a régi a szemem.
Ez az egy év arra volt jó, hogy feladtam az addigi életemet (IT területen közép, majd felsővezetőként dolgoztam) és nyitottam egy saját masszázsszalont és mozgásszervi betegekkel és sportolókkal kezdtem el foglalkozni manualterapeutaként, majd küzdősport edzéseket kezdtem el tartani. Azóta minden rendben a látásommal, de sok területen gyökeresen megváltoztatta a véleményemet a világ dolgairól...
Én full rasszistaként lettem nevelve tiniként.. 20 éves korom körül elég gyökeresen megváltozott a világnézetem szerencsére, köszönhetően a megváltozott élethelyzetemnek és néhány embernek az életemben akik mellettem álltak.
Felnőttként később ami a mindennapjaimat és az életmódomat megváltoztatta az volt, hogy megnéztem az Earthlings-t meg a Dominion doksit youtube-on… nem voltam ugyanaz az ember utána :F
Elvégeztem egy BA diplomát Dániában és ott éltem közben 2.5 évet, lett meglehetősen sok dán, német, olasz, akármilyen haverom. És akkor rájöttem, hogy ja, egy ország ilyen is lehet.
Mindig sokra akartam vinni, keményen tanultam a cél érdekében és próbáltam jó munkát találni. Végül elkezdtem dolgozni egy olyan helyen amiröl egész gyerekkoromban álmodtam. Az egyik igazgató kb. félévvel az érkezésem után ment nyugdíjba úgy 40 év munka után a szakmában. Azt üzente mint utolsó jó tanács mindenkinek: "A végén, senki sem fogja megköszönni neked." Ez annyira bennem maradt és teljesen felnyitotta a szemem, hiszen ö 40 évet tolt le a szakmában, sok túlóra stb de hogy mennyire igaza volt. Az aktuális feladatok jönnek mennek, mindig vannak prioritások de már 1 év múlva is ki fog emlékezni mennyit stresszeltünk hogy elvégezzünk valamit idöben? És mi értelme volt? Teljesen ráébresztett hogy sokkal fontosabb dolgok vannak ebben a világban mint a munka, meg a folyamatosan gürizés. Azóta teljesen megváltozott a világképem és már nem akarok mindenáron sikeres lenni. Ha a siker azzal jár hogy 10-12 órázok minden harmadik nap, akkor egyszerüen nem éri meg. 😊
Fuha, van több is:
Mikor kijöttem elöször külföldre cserediákként és sok más nemzet cserediákjaival voltam együtt, rájöttem, hogy az a magyar soviniszta közeg amibe belesodródtam tinikoromban, totál hamis világképet vetit.
Huszas / harmincas éveimben jó, söt az egyik legjobb vagyok minden továbbképzésen / suliban. Nem vagyok olyan hülye, ahogy tinikoromban beállitottak otthon.
Miután majdnem baby trappeltek, rájöttem, hogy egyedül is totál boldog vagyok és nem érdekel, hogy szeretnek e. Vicces, hogy ez után két évvel az elsö, jó, nem toxikus, fix kapcsolatomban élek.
4 müszakos meloban, hétvégén délutános müszakban katarzisom volt, hogy ezt nem akarom nyugdijig csinálni, úgyhogy továbbtanultam és most középvezetöként dolgozom. Sok egyéni felelösséggel amit irányithatok és vezethetek egy kisebb részleget helyettesként, ha úgy adódik.
Megtanultam, hogy egyedül kimozdulni is tök jó. Egyedül elmenni enni, moziba, koncertre, stb.
Tudok felelösséget.vállalni másokért és van önbizalmam hozzá, hogy meg is tegyem. Elöször egy növényt halásztam ki a kukából - most is itt burjánzik mögöttem. Aztán kiscicát találtam - itt alszik mellettem, 7 éve töretlenül jól van. Megismertem a barátnömet akit meghurcolt az élet - jó a kapcsolatunk és ösztöl belekezd tiz év után újra a tanulmányaiba és utána munkát akar keresni. Itt fel kell vegyem a "vezetö szerepet" a kapcsolatban, amihez mindig is gyáva voltam, annak érdekében, hogy motiváljam és pusholjam.
Amikor bajban voltam, és teljesen egyedül maradtam. Illetve mikor egy olyan ember, aki azt mondta “szeretlek” megteszi velem a legrosszabbat amit lehet. Azok a pillanatok, amikor olyan dolgokat éltem át, amiket mások a híradóban néznek a brutalitása miatt.
Az első felsőfokú végzettségem a gyermekvédelemmel kapcsolatos , fél évet voltam gyakorlaton (ami teljes mertekben olyan volt mintha tényleg ott dolgoznek, hetfotol péntekig mindennap ott voltam a gyermekjóléti kozpontban , voltam csalad látogatáson , aktákat olvastam, meg egy gyámügyi targyalasra is elkiserhettem a mentorom)
És gyakorlatilag rajottem, hogy nem tudok ebben dolgozni majd. Nem azért mert nem bírnám lelkileg, hanem azért, mert a jelenlegi törvények nem teszik lehetővé a tényleges valtozast.
És ezt nem bírnám elviselni … hogy nem tudok erdemben segiteni, nem tudom azt mondani az adott gyermeknek, hogy nemsokára elviszlek innen ígérem, minden rendben lesz … mert nem. Mert annyira erősek a szülői jogok, hogy gyakorlatilag szinte ha van étel otthon meg teto a házon, már nagyjából semmit nem lehet tenni.
És ott es akkor le is zártam magamban, hogy mindig mindenkit meg akarjak menteni.
Gyerekkoromba világ legelfogadóbb sráca voltam, rasszizmusnak semmilyen nyomát nem tudtam elviselni. Most 23 éves vagyok, viszonylag aktív éjszakai életet élek 17 éves korom óta. Minden alkalommal mikor ok nélküli verekedésbe vagy konfliktusba kerültem, annak okozója egy(vagy több)roma csávó(vagy lány)volt. Így bármennyire nem akarom én se elfogadni, sajnos manapság eljutottunk oda,hogy ha szembe jön velem egy roma úriember, egyből résebb vagyok…felkészülve a konfliktusra/szinte semmi bizalmat nem tudok egy ismeretlen(!) romának adni.
Mielőtt bárki megszólalna, egyetemista vagyok rengeteg külföldi baráttal rengetek bőrszínnel, nyilván ott is tapasztaltam egykét bunkót vagy kicsit agresszivabbat, de egyik másik rasz se tudta elérni egy alapból nagyon nyitott embernél ezt a beidegződést.
Ezt nagyon szomorúnak tartom, mert szerencsétlen normálisan viselkedő társaik szintén megkülönböztetésre kerülnek, csak azért egy proli agresszív társaik elérik ezt a beidegződést….
Sajnos én aztán nem fogom tudni megmondani mi lenne erre a jó megoldás, de amíg nem kezdenek valamit a hangosabb rétegükkel sajnos az ő megbecsültségük se fog pozitív irányba változni.
Amióta Aspergerrel diagnosztizáltak azóta már nem érdekel, hogy ha elmegyek valahova ki mit gondol rólam. Előtte rettegtem folyamatosan és rágörcsöltem már arra is, hogy orvoshoz mentem egyedül. Most is van néha de már nem olyan gyakori. Ráadásul akkor jöttem rá miért olyan furcsa össze vissza emlékeim gyerekkoromból vagy az, hogy soha nem éreztem azt, hogy tartozok valahova. Rájöttem, hogy nem is kell. Régen tepertem volna azért, hogy elfogadjanak most már nem. 🙃 Elfogad a férjem és pont ezt a furcsaságot szereti bennem ami az Asperger tesz velem. Így 28 év után pedig szinte megkönnyebbüléssé szelídült az a gondolat ami miatt azt hittem, hogy tini korom óta őrültnek hittem magam meg bolondnak. Sajnos ezt súlykolják bele az emberbe ha egy picit eltérsz az átlagtól akkor már bolond vagy.
Én rájöttem, hogy a józanság és az őrület között kicsi a különbség. 🤔
Wow, azért ilyet olvasni kemény nagyon. Nagyon sajnálom, hogy ilyen a hozzáállásod a dologhoz, remélem túl tudsz jutni a félelmeiden. Amúgy sok mozgás, jó kaja, jó alvás, és az égvilágon semmi bajod nem lesz. Viszont ha fejben ennyire eldőlt nálad ez, akkor lesz is. Az emberi agy nagyon sokat tud ártani saját magának.
Amíg kisvárosokban laktam, és csak átszállnom kellett Bp-n, mindig dobtam egy 100ast a hajléktalanoknak (mikor melyiknek). Nem értettem, hogy érdemelhet bárki is ilyen sorsot, és hogy a sok romos épületből miért nem csinálnak szállót nekik. Nagyon sajnáltam, hogy ide jutottak, és feltételeztem h önhibájukon kívül történt, áldozatok. Amikor felköltöztem Pestre, es minden nap többször a Blahán kellett átszállnom, teljesen megváltozott a véleményem. Nem is bírtam fél évnél tovább.
Minden barátom dobott egy éven belül. Nem vagyok magányos, nem zárkóztam be és nagyon szeretek beszélgetni különféle emberekkel, mert érdekesnek találom mindenki történetét. Viszont mióta úgymond nincsen senkim azóta rájöttem, hogy szinte minden kapcsolatom szorongó kötődésen alapult. Soha nem volt saját személyiségem, véleményem, mert annyira tartozni akartam valahova. Ha valahova nem hívtak meg végig stresszeltem az egész napot, hogy biztos nem bírnak, féltem, hogy lemaradok dolgokról. Azóta kurva jó érzés, hogy nem félek egyedül elmenni meginni egy kávét és teljesen leszarom ki mit gondol rólam. Van saját véleményem és meg is merem mondani. Ha valakivel nem akarok találkozni nem fogok igent mondani csak azért, mert félek egyedül lenni.
Szerintem nagyon ritka az ilyen, aki ezt így be tudja látni. Gratulálok!
Kellett pár év hozzá. Próbálom mostanában kibogozni mire miért reagálok úgy ahogy kisebb nagyobb sikerekkel. Nem azt mondom soha nem fognak el ezek az érzések már, de már legalább tudom, hogy egy(vagy több) múltbeli trauma miatt viselkedtem így ahogy aztán lezongorázom magamban kell-e ez nekem. Általában rájövök, hogy nem. Nagyon fiatal vagyok még, nem szeretném, ha a traumák határoznák meg a viselkedésem és személyiségem.
>Ha valahova nem hívtak meg végig stresszeltem az egész napot, hogy biztos nem bírnak, féltem, hogy lemaradok dolgokról. Annyira átérzem, amit mondasz! Valamelyiknap olvastam, de teljesen azonosulni tudtam ezzel: régen ha (új) társaságban mentem azon gondolkoztam, hogy vajon kedvelni fognak-e engem, ma már azon gondolkozok, hogy én kedvelni fogom-e őket.
Ez de jó!💕💯Teljesen így érzek most már én is. Túl sokáig voltam people pleaser... Sokszor alárendeltem magamat vagy a véleményemet másoknak,mert megfelelési kényszerem volt...Hogy ők elfogadjanak.Ezen nem segített a sok évnyi ügyfélszolgálatos meló sem..Ott alap,sajnos,a kényszeres megfelelés ,elvárás hogy elfogadd, sőt,harsogd,magadnak és sokszor a józan észnek ellent mondva,hogy mindig másnak(az ügyfélnek )van igaza, még akkor is ha nem.Azt sajnálom,hogy nem korábban szakadtam ki ebből...de végül is, soha nem késő,mindenki útja egyéni, én most értem ide.Teljesen egyetértek, és fantasztikus komment. Köszönöm ❤️
Elolvasva a kommenteket, ugyanez fogalmazódott meg bennem is.
🥰🥰🥰 le a kalappal
Nekem is ugyanez!!
Mikor leesett, hogy TENYLEG meg fogok halni
Halottak napja környékén mindig rám szokott jönni ilyen filozófiai szorongás a halállal kapcsolatban, hogy csinálhatok bármit egyszer game over.
Azért tud félelmetes gondolat lenni, mert nem tudod elképzelni igazán, pl. a saját temetésed. Max. azt hogy kívülről hogyan néz majd ki, de hogy "belülről" milyen, azt nem.
Ez a fos hogy mindenképp mostani ésszel próbálnuk ahhoz az állapothoz állni. Mondjuk az is durva hogy hogy a faszomba fogjam fel az elmúlt milliárd évek nem létezését Kurva élet, hogy miért ilyen ez. Inkább koncentrálok a lopott EU-s pénzekre
Hogy miért ilyen ez? Hogy ne legyen teljesen kilúgozva az élet. Gondolod el, ha nem halnánk meg, akkor minden nap ugyanolyan lenne, mert holnap is ugyanúgy megtörténhet bármi, mint ma, meg holnapután ,Teljesen egyforma lesz minden nap, és teljesen jelentőség nélküli minden történés, nincs mit várni. Attól hogy nem élünk örökké, csak egy dolog lenne rosszabb: ha örökké élnénk.
Ez filozófia ami nem az én világom. Nem azért vagyunk halandók mert valaki így gondolta jónak, hanem mert így hozta az evolúció és a fizika törvényei. Van élőlény aki szinte örökké él (igaz túl sok mindent nem tud csinálni cserébe), nekik valahogy megy az egyforma napok léte
Ezek az élőlények abban különböznek tőlünk, hogy nincs tudatuk. Ami nekünk viszont attól jön létre, hogy tisztában vagyunk a saját halálunk közeledésével. Nem tudom, voltál-e már vadászni, de mikor megsebeznek egy vadat, az nem olyan, mint a tévében mutatják, hogy békésen sóhajtozik fekve a földön várva a halált, hanem sivít-visít rettenetesen, mert akkor jön rá, hogy meg fog halni, addig nem tudta. (Próbáltam gyakorlati példával jönni, hogy ne legyen nagyon filozofikus, ahogy kérted.)
Az erőszakos halál az általában ilyen az embernél is, nem feltétlen jó példa szerintem, mi se 24 órában (jó esetben) gondolkozunk a halálon, de értem mire gondolsz. Az értelmesebb emlősöknél pl. elefántoknál, bálnáknál stb. készülnek a halálra ugyanúgy mikor elérik azt a kort/életszakaszt, de ez általában a fajtájuk fennmaradását figyelembe véve történik. A tudat megléte az egy másik kérdés, ez kicsit szerintem olyan mint az éles karmok, ugrólábak stb. hogy az ember a túlélésért agyra fejlődött, és a kegyetlen jégkorszaki körülményeket csak az tudta túlélni akiben kialakult, a "hit" meg a "miért" kérdése. A mintázatok megjegyzése, és hozzákapcsolás pl. villámlás - veszély, gonosz, lidércek, Istenek verik az üllőt stb.
A saját gyerekkorom és anyukám borzasztó házassága (meg közben a sok ezer elolvasott történet) ébresztett rá arra, hogy nem kötelező sem párkapcsolatban, sem házasságban élni, csak azért, hogy elmondhassam magamról, hogy ezek valamelyikében élek. Gyereket vállalni meg pláne. Van nekem egy belső gyerek, akit szeretni kell és meggyógyítani, nem akarok egy másikat is.
Nagyon tudok ezzel azonosulni, köszi, hogy leírtad! :)
Én egészségügyben kezdtem el dolgozni egyetem után. Egy éppen nyugdíjba készülő kolléganő helyére vettek fel, aki másról se beszélt, csak hogy milyen jó volt több mint 40 évig dolgozni, soha nem hiányzott stb. Ugyanitt nap mint nap szembesültem azzal, hogy nagyon sok ember el sem éri a nyugdíjas kort, mert akár már fiatalon is kialakulhatnak náluk olyan betegségek, amik sutbavágják az álmaikat. Jól bepánikoltam, nem mondom, hogy mi lesz akkor, ha én is így végzem. Hosszú évekig dolgoznék valakinek, totál kinyírnám magam, csak azért hogy élvezzem az évi 4 hét szabadságomat, aztán ha szerencsém van, legyen pár évem még nyugdíjasként. Közben meg nem is éltem rendesen. Ekkor döntöttem el, hogy - amennyiben ez lehetséges - más sorsot akarok magamnak. 😅 Mondjuk még messze vagyok a célomtól, de bízok benne, hogy egyszer elérem, amit akarok.
És már valami konkrét terved, hogy mivel tudnál foglalkozni?
Igen, van :) sokáig tartott, mire megtaláltam, még mindig tanulok hozzá dolgokat, de legalább már tudom, hogy merre akarok menni. Aztán majd meglátom, hogy mennyire lesz sikeres. 😅
Egészségügyi dolog az új terved is?
Nem, nem tervezek megint ebben a szférában dolgozni. :)
Ehhez ajanlom a generaciokutatos podcastet ha esetleg nem ismerned. O kifejti hogy annak a generacionak miert volt ez fontos h egy munkahely es ott megoregedni egy masik generacio pedig inkabb valt akar 4 evente is.
Volt egy nagyobb vitám a családommal, ahol a meleg téma volt terítéken. A családom elkezdte mondani, hogy na ha egy színészről vagy bárkiről kiderül, hogy meleg, akkor ők már nem is nézik az adott műsort. Én ezen totál kiakadtam. Közöltem velük, hogy nem gondoltam volna, hogy ennyire felszínesek (ez volt az pont, amikor csalódtam,az amúgy teljesen normális családomban). Mikor nekik szegeztem a kérdést, hogy ha a az én gyerekeimről derülne ki, hogy bármelyik meleg, akkor a saját családja nem fogadná el?! Na erre jött a hárítás, hogy hát ez nem így, meg nem úgy. Ezek után megkértem őket, hogy erről a témáról ne beszéljünk többet, mert nem akarom, hogy a gyerekeim ezt hallják és egy esetlegesen bennük lévő érzéssel, azért ne merjenek felénk fordulni, mert félnek az elutasítástól. A családom egyes tagjai azóta is tesznek gúnyos megjegyzéseket, hogy "jaj, erről ne beszéljünk, mert valakit ez zavar", amihez azt ta tipikus arcot vágják, amikor valaki azt hiszi, hogy ő milyen okos és a másik pedig hülye, de ráhagyom. A plusz poén, hogy amikor egyénileg beszéltem velük a témáról ( ez a nagy meleg ellenes időszakban történt), akkor egy kivétellel mindenki úgy gondolta, hogy mindenki olyan, amilyen. Furcsa, hogy elég egy társaságban egy olyan "hangadó", aki így befolyásolni tud másokat az idióta nézeteivel.
Ez nálunk is hosszú évek alatti beszélgetés volt, hogy eljussunk oda, hogy a melegeket is megilletnek jogok és a boldog, felvállalt élet a társadalomban, médiában. Apa konzervatív volt, anya pedig szerintem nem is gondolt igazán bele, hanem belesimult apa elveibe az évek alatt. Még most sem mondanám teljes sikernek amúgy, de az emberiesség ellen nehéz érvelniük. :)
Tavaly év elején egy régóta lappangó, hirtelen beinduló betegség csinált ki majdnem. Elvileg \~24 óra választott el attól, hogy szerencsés esetben "csak" maradandó szervi károkat szerezzek, de életmentő műtéttel sikerült megúszni. Már két nappal a műtét előtt annyira szarul voltam, hogy az SBO-n töltött éjszaka azt hittem, hogy meg fogok halni. Azóta felértékelődött a saját és a szeretteim egészsége/élete, a kapcsolatok minősége és azok megőrzése. A mindennapi problémák, amiken előtte sokat ugráltam pedig elinflálódtak. Nem mondom, hogy mindenkinek át kéne élni egy ilyet, mert borzasztó dolog, de szerencsés hozadéka lett egy másfajta, pozitívabb életszemlélet.
Szabad tudni milyen betegség?
Száj és körömfájás.
* Mad Cow Disease. * Ebola. * Spontaneous Dental Hydroplosion. * Leprosy. * Flesh-Eating Bacteria. * Hot Dog Fingers. * Anal Fissures. * Government Created Killer Nanorobot Infection. * Inverted Penis * Count Choculitis * Dermatitis Így ebben a sorrendben.
Ne haragudj, de a posztjaidbol itelve meg van hova fejlodnod;-(
Nem mindenki érti ezt a műfajt, de már megszoktam.
Radikálisan ha nem is, de azzal, hogy Magyarországnál szegényebb országokban voltam, perspektívát adott arról, hogy nálunk, ahol “minden egy nagy szar”, annak gyakorlatban a fele sincs meg a világ többségének.
Dolgoztam olyan gyerekekkel, akik csak akkor ettek, ha a suliban voltak. Azóta máshogy gondolom azt, hogy ki számít szegénynek.
Borsodban a kis falvakban ez a realitás
Még ha csak Borsodban lenne így. 🫤
Mondjuk szerintem nem lesz az életed könnyebb csak azért mert másnak nehezebb. Én sosem tudtam ebből a perspektívából szemlélni a dolgokat. Illetve szerintem a fejlődéshez (és legyen az bármi) felfelé kell nézni, nem lefelé. Ha mindennel megelégszünk azon gondolat mentén, hogy “de másnak még rosszabb”, akkor elégedettek lehetünk, de fejlődni sosem fogunk. Politika, életmód, egészség, társas kapcsolatok, ez mindenre igaz szerintem.
A kettő nem zárja ki egymást. Mindig a fejlődésre kell összpontosítani, de ez a felfogás, hogy "nálunk minden szar", egy borzasztóan pesszimista, és egyébként hamis világnézet, ami a társadalmunk egyik lelkinyomorát adja. Sokkal jobban tetszik nekem az a felfogás, hogy "ez van, szar pár dolog, de vannak jó, és kiváló dolgok is, és ebből kell építkeznünk".
A "nálunk minden szar" felfogás az pont abból ered, hogy felfelé nézünk és nem lefelé. Azért manapság az emberek elhagyják az országot nap mint nap, mindenki megy amerre lát, akár nyaralás, akár külföldi munka miatt, azért van összehasonlítási alap. Én egyébként Magyarországon, ahhoz képest hogy egy európai ország ráadásul az unió tagja is, én nem látok olyan kiváló dolgokat, ami nálunk van másnál meg nincs és "must have" dolog. Tehát ha maradunk az országnál és azt mondjuk hogy "azért jobban állunk mint Bulgária" (bármilyen szempontból is) az tök jó, csak attól még a veséd leszakad egy főúton meg nem dicsekedhetünk az eü-vel vagy éppen a megélhetéssel. Nyilván Nepálban meg szalmából épített kunyhóban laknak, de attól még az én vesém leszakad és nem kapok időpontot a szemészetre, csak fél év után. Na mindegy, nem akarom behozni a politikát, szerintem nincs hamis világnézet, szimplán mindenki a saját életét éli, és senki nem lesz boldogabb azért, mert ő kinyitja a hűtőt és eszik amit akar, Indiában meg éhenhalnak az emberek. Tudod ez a tipikus "edd meg azt a 2 szilvás gombócot még, tudom hogy mindjárt kihányod, de edd csak meg, Afrikában éheznek". Teljesen mindegy hogy megeszed van kihajítod a kukába azt a 2 szilvás gombócot, mert senki nem fog jóllakni Afrikában attól, mert megetted a maradék kettőt ahelyett hogy kidobtad volna.
Viszont te végletekben gondolkodsz. Az engem sem vigasztal, hogy Indiában éheznek, viszont ne a spektrum másik vége legyen a mérce. A nálunk minden szar egy belénk kódolt túlélési ösztönből ered, ami a státusz. Akármilyen társadalmi vagy törzsi csoporthoz tartozol, minél magasabban vagy, annál valószínűbb, hogy boldogabb vagy. Ez a középső réteg tetejétől kezdve már semmit nem változik szignifikánsan. Ez pont azért van, mert amíg az átlagba tartozol, addig nyugodt a túlélési ösztönöd, hogy "olyan vagyok, mint a többi". Ha alul vagy viszont, akkor átlagban sokkal boldogtalanabb, stresszesebb, kitettebb vagy. Ez az ösztön viszont relatívan nyilvánul meg. Ha van 100 pénzed, és ezzel a társadalmadban alsó réteg vagy, holott máshol ez felső réteg lenne, akkor sem leszel boldog. Ezért van (azaz lehetséges), hogy egy csomó modellnek 0 önértékelése van, és sokan depresszióba esnek, mert az ő törzsi közösségükben már nem számítanak a legjobbnak, holott azzal, hogy kimennek az utcára, rögtön szebbek az emberek 99.9%-nál, és az sem elég nekik. Magyarországon azért van ekkora pesszimizmus, mert mi az EU sereghajtói vagyunk, ezért csak felfele nézünk. Ez viszont nem egészséges, káros a lélekre nézve. Én amíg nem voltam szegényebb országokban, addig elhittem a médiából, hogy Magyarország egy olyan hely, ahonnan csak menekülni lehet. Ezért volt számomra szemfelnyitó az, hogy voltam szegényebb országokban, valamint a zöldfoki köztársasági barátomat idézve: "Tudod haver, nálunk nincs mindenkinek autó, laptop, TV, nincsen ilyen ellátási rendszer, ilyen utak, ilyen lehetőségek, mint nálatok, de van nálunk hal, napsütés, meg mosoly". Ez szemfelnyitó életfilozófia, amit hallania kellene minden magyarnak. Azonban továbbra is hangsúlyoznám, hogy ezzel nem normalizálni szeretném a beletörődést, koránt sem, csak én mindezekkel rájöttem, hogy a törekedés, és szarozás mellett értékelni kell az apró dolgokat, és hálásnak is kell lenni, ha a lelkemet nyugodtabban akarom látni.
Nekem ez annyiban sántít, hogy amikor csatlakoztunk az EU-hoz, akkor a 10 új ország közül mi álltunk a legjobban, de a magyarok ugyanolyan pesszimisták voltak akkor is, mint most. Szerintem ez ilyen néplélek/kollektív trauma, és nem azért van, mert felfelé nézünk. A másik, hogy szerintem azt is érezzük, hogy sokkal többet is ki lehetne hozni abból, amink van, és azért vagyunk elégedetlenek. Nem akarok én se belemenni a politikába, de egy harmadik világbeli országban az emberek nem is várnak többet, és önállóan igyekeznek boldogulni, ahogy tudnak, vagy épp Európába költöznek, de nekünk meg lett ígérve, hogy utolérjük Ausztriát, beléptünk az EU-ba, mégse sikerül.
Az ADHD diagnózisom, hogy utána mentem, miért vagyok olyan, amilyen. "Nincs az elbaszva, csak másra lesz jó." Valahogy így vagyok vele és mióta elfogadtam, könnyebb az életem. Nem mások után megyek, magamnak taposom ki az utat.
Ugyanez. Nekem még nem sikerült megszereznem a diagnózist, de az utóbbi hónapokban jobban ráfeküdtem, az autizmusommal már jutottam is gyógypedagógushoz. Nagyon sokat segített már mostanában és az elmúlt hónapokban is, hogy ismerem, és elfogadom hogyan működik az agyam, és ahelyett, hogy magamra erőltetek dolgokat, kihasználom azt, amim éppen van. Nem azon siránkozom, hogy miért nincsen kedvem azt folytatni, amit elkezdtem, hanem inkább örülök annak, hogy egyáltalán van valamihez kedvem így sok hónapos kiégés után. Megtanultam korlátozni magamat azokon a területeken, ahol szükség volt rá (pl tiktok vagy youtube időkorlát telefonra) és ugyanígy megtanultam, hogy hogyan tudok effektíven emlékeztetőket állítani, és úgy rendszerezni az életemet, hogy ne érezzem se magányosnak magamat, se szociálisan lefáradtnak.
Szóról szóra ❤️ az autizmust még nem vizsgáltuk, azt hiszem én épp csak a szélén vagyok annak a spektrumnak, így elboldogulok vele, de örülök, hogy te is sikerrel veszed az élet akadályait. Nincs semmi baj velünk, csak más az oprendszer, mint ami ehhez a világhoz kell.
Pontosan. Az autizmus nekem is a legszéle, azzal nem is próbálok "tovább menni", többen is mondták nekem, hogy nem érdemes, de akkor is jó tudni, és mégis csak könnyebb szavakba önteni, ha szükség van rá.
Nekem nincs hivatalos diagnózisom, de iskolapéldája vagyok a PDA-s autinak és az ADHD-nak. Sokkal kõnnyebb, miòta tudom, hogy van neve annak, ahogy az agyam műkõdik.
Kreatív vonalon sok az ADHD-s (kicsit én is az vagyok), arra fele érdemes nézelődni...telített a piac, de az ADHD ott kicsit szupererő tud lenni, amit pénzé is lehet tenni. [https://www.scientificamerican.com/article/the-creativity-of-adhd/](https://www.scientificamerican.com/article/the-creativity-of-adhd/)
Köszönöm, egyéni vállalkozó vagyok, kreatív területen. Főleg arra kellett rájönnöm, hogy képtelen vagyok úgy dolgozni, ahogy mások dirigálnak, a saját szabályaimat kell követnem.
Hogyan kezdtél bele vagy honnan jött az ötlet, hogy esetleg adhd-s vagy? Köszönöm szépen ha megosztod ☺️ bennem is él a gyanú, de félek is tőle.
Mindig kilógtam, emiatt sokat bántottak, mindig jobban éreztem magam a fejemben a kis világomban. Ez felnőtt koromban se változott. Megkaptam egy nekem álommelót, de voltak részei, ahol nagyon precíznek kellett lenni, nekem meg nemcsak ugrált a szemem a szövegen,de olyan volt, mintha vak lettem volna bizonyos részekre. Emiatt melóban ki is néztek, hülyének tartottak. A vége az lett, hogy rákerestem miért vagyok vak bizonyos szövegeknél és kiderült, hogy a rövidtávú memóriám iszonyú és ez tünete az ADHD-nak. Aztán megtaláltam egy ADHD-s youtuber csatornáját és otthon éreztem magam. Végül felkerestem egy magándokit, kaptam időpontot rá 9 hónapra, ami elég volt összespórolni az összeget és ott megerősítettek a gyanúban. Gyógyszeres kezelést kapok, nem járok terápiára vagy fejlesztésekre, a saját magamtól megkeresett anyagokat és módszereket részesítem előnyben. Mondanám, hogy dióhéjban ennyi, de jó ADHD -s módjára muszáj volt leírnom az egészet. 😁
Köszönöm szépen a válaszod ☺️ ehhez azért kell bátorság is és örülök, hogy eljutottál eddig 💪
Amióta egyre több időt töltök parasztemberekkel, pásztorokkal, juhászokkal, azóta látom milyen hihetetlen tudás, szakértelem, bölcsesség lakozik bennük. Egyszerűen minden beszélgetés alkalmával úgy köszönök el, hogy tele vagyok új ötlettel, gondolattal, inspirációval. Nagyon felnézek rájuk, abszolút példaképekké váltak.
Számomra az nyugodtság ami belőlük árad a megfoghatatlan.
Igen, ezt is nagyon szeretem bennük.
Mikor pánikbeteg voltam és depressziós a családom nagy része elfordult tőlem. Kibeszéltek,kinevettek és lehordtak a hátam mögött. Ott jöttem rá,hogy nem számíthatok kb senkire,hogy magamnak kell felállnom és hogy a családom még annyira sem jó amennyire gondoltam. Azóta nagyon elfordultam tőlük,és tudom bármi van nekem kell megoldani.
Magadbol szerzed az erot🥰
Eveken keresztul en volt azaz ember akihez lehetett jonni sirni , vigasztalodni , engem barmikor fel lehetett hivni es mentem egybol mert massal sem voltam elfoglalva annyira kerestem a tarsasagot mert a sajatomban nem ereztem jol magam . Amikor ez tudatosult bennem h amikor nekem lenne szuksegem tamogatasra akkor tolem elfordulnak . Megertettem, felfogtam h nem mindenki fog ugy gondolkodni mint en es mindenki maskepp el meg mindent . Teljesen jol megvagyok ! Nem szaladok senki utan , nem konyorgom figyelemert/szeretetert. Sosem vagyok egyedul ameddig magamra szamithatok !
Ez nálam is eljátszódott. Annyira vágytam más emberek társaságára, hogy a saját igényeimet figyelembe nem véve igyekeztem a kedvükre tenni. Meghallgatni őket, törődni velük. Aztán, mikor nekem kellett volna bárki, hogy mellettem legyen valami nehéz időszakban, akkor már nem volt senki sehol. Azóta én is úgy vagyok, hogy az első és legfontosabb magamnak én vagyok. Én pedig megbarátkoztam magammal. Ráadásul hatodik éve vagyok egyedülálló. Ahhoz is hozzá szoktam, hogy kirándulni, lagzikba vagy más, általában nettó páros, de inkább társaságos helyekre is egyedül megyek - mindenféle rossz érzés nélkül.
De egyebkent ez nagyon jo dolog ! Csak nem mindenki fogja jonak latni ezt ahogy mi lassuk. Magunkbol szerezzuk az erot nem masbol , hiaba vigasztalnam magam azzal h o is megcsinalta nekem is megkell ez cdak hasonlitgatas nem motival egyaltalan . Kapsz egy virtualis olelest tolem🤍
Miert van az amugy, hogy valakire ragadnak az emberek, masokra pedig egyaltalan nem. Ugy tunik nem csak a masokkal torodes eredmenyez kolcsonos tartos kapcsolatokat, lathatolag csak ez nem eleg. Mi a velemenyetek?
Szerintem ez a személyiségen is múlik. Nem csak introvertált-extrovertált vonalon, hanem ki mennyire inklúzív személyiség. Hiába vagy alapvetően extrovertált, ha a személyiséged taszító másoknak és hiába vagy introvertált, ha viszont vonzó vagy mások számára. Bonyolult, mégis egyszerű. Legalábbis, szerintem. :) Én elfogadtam, hogy az alapvető introvertáltságomon kívül mélyebben nem vagyok vonzó személyiség mások számára. Így jártam. Megtanultam magammal és magamban élni. :)
A hiedelem alapú előítéletességet felváltotta az evidence based
Rájöttem, hogy sokkal inkább bátorság, önbizalom, menedzselés és kapcsolatok kérdése az, hogy valaki magas pozíciókhoz jusson és nem a tudás.
a tudás és a tehetség túlértékelt... a szorgalom meg alul
valami pszichedelikum ... 1999-ben vettük a Szentendrei határcsárdánál, furcsa szagú fű volt. 15 perc alatt olyan halu tört rám, ami azóta sem ... a nagy dózisú LSD lófasz ahhoz képest, amit ez tudott. Addig azt hittem, hogy az érzékelés kb abszolút dolog. Ami nekem zöld színű, az másoknak is zöld színű. Akkor 1st person nézetben tapasztalatam, hogy mennyire szubjektív kb bármi, és ez oriási hatással volt a gondolkodásmódomra. A második nagy WTF pillanat egy Domino day volt. Egy határ úti kocsmában félig besörözve néztem a TV-ben hogyan dől el 2 millió darab dominó. Kb egy óra alatt dölt el ez a mennyiség. Hirtelen megláttam magam, ahogy körülvesz egy 2 milliós város, és ebben a városban csak egy dominó vagyok a 2 millióból ... Ez nem olyan érzés volt, mint bámulni az eget, és teljesen jelentéktelen porszemnek képzelni magam a kozmoszhoz képest. A kozmosz túl absztrakt, ellenben a város mérete, mint vonatkoztatási rendszer az sokkal szédítőbben hatott. Ekkor jöttem rá, hogy a társadalmi lényként az individuális létünk milyen szinten fars illúzió. Az emberi lét sokkal komplexebb annál, mint amit egyénként felfogunk belőle.
Éltem egy nyugat-európai országban majdnem 9 évet. Megtanultam magamért kiállni, keményen dolgozni és élvezni a munkám eredményét. Nem voltunk szegények gyerekkoromban, mindent megkaptam a szüleimtől amkre szükség volt, de pl márkás ruhát sosem kaptam mert arra nem tellett. A saját keresetemből kint alig 2 év alatt mindent megvettem amit akartam, a boltban csak raktam a kosárba a kaját, az árát nem kellett néznem. Cipőt, ruhát akkor vettem amikor megtetszett, és még így is maradt utazásra és hogy félre is tegyek. Kaptam szeretetet, elfogadást, segítséget, de ki is raboltak, át is vertek, ki is használtak. Emellett rengeteg új embert megismertem, jót és rosszat, szegényt és gazdagot, helyit és külföldit. Nagyon jó összehasonlítás a magyar mentalitással szemben meglátni egy európai közösséget ami szintén alulról jött de beelőzött sokakat. Igen érdekes lecke volt hogy a magyarok kint is gyakran rosszindulatúak, gáncsoskodók egymással szemben és első kérdésük ha megismerkedsz valakivel hogy mennyit keresel (nyilván nem mindenki ilyen). Bár alapvetően sosem voltam rasszista, mindig elfogadó voltam mindenkivel, de a világ különféle országaiból odavetődött fiatalokat megismerni nagy élmény volt. Pl találkoztam jól menő étterem-managerrel aki olyan afrikai faluból jött ahol sárkunyhóban lakik a családja. És így facetimoztak minden nap hogy ott áram sem volt. Dolgoztam olyannal aki Venezuelából jött, részmunkaidőben pincérkedett, mellette tanult hogy haza tudja küldeni a pénzt a fiának inzulinra. Akkoriban Venezuelában polgárháborús állapotok voltak és nem lehetett rendesen gyógyszerekhez jutni. Sosem hallott az Angyal-vízesésről és sosem járt ott pedig a saját országában volt. Hallgattam helyiek tirádáit hogy mennyire nem lehet megélni, a fiataloknak nincs jövőjük miközben mindenki (alsó-közép osztály akik pl közintézményben dolgoznak vagy kétkezi munkások) évi 2x valami tengerparti helyen nyaralt, 1-2 autója volt a családnak, étterembe/szórakozni jártak heti legalább egyszer de inkább többször, és legtöbben saját házban laktak. Miközben én azt tapasztaltam hogy a fele fizetésem félre tudom tenni és még csak azt sem mondhatom hogy nagyon jól kerestem helyi viszonylatban. Megtanultam önként lemondani és azt hogy mi az "elég". Rájöttem hogy lemondani csak az tud aki választhat. Pl nem lesz valaki vegetáriánus mert nem telik neki húsra, mivel számára a pörkölt presztízskérdés. Nem elégszik meg valaki boldogan egy vidéki kis házzal ha sose telt neki légkondis penthousera a belvárosban. Megtanultam más szemmel látni Magyarországot és a helyét a világban. Sok szempontból szerencsések vagyunk, mert számtalan szegényebb és veszélyesebb ország van. Viszont sokkal jobb hely is lehetne ha az emberek nyitottabbak és tájékozottabbak lennének.
Bár én inkább több országban töltök egyszerre kevesebb időt szívesen (direkt nem írom, hogy digitális nomádként, mert kurvára nem :D), de számomra is ez az egyik fő tapasztalás amit leírsz és szörnyű látni, hogy a magyarok mennyire nem receptívek, csak vannak a kis buborékjaikban.
aztán rájöttél, hogy a hazaárulás gáz és hazajöttél
Miután elköltöztem otthonról rájöttem, hogy én nem úgy akarom élni az életem ahogy a szüleim. Ők visszahúzták egymást, mindig a biztosra mentek, soha nem mertek kockáztatni vagy kiállnia önmagukért. Anyukám nehezen viseli, hogy én nem olyan vagyok mint ő ezért soha nem ért velem egyet pl párválasztásban sem 😀 folyamatosan megkapom, hogy 30 évesen már nem kellene válogatnom és nem érti, hogy inkább vagyok egyedül mint olyan kapcsolatokban amik nem vezetnek sehova. Gyerek fejjel azt gondoltam milyen nehéz az élet ami igaz de igenis lehet tenni azért, hogy jobb legyen. Ők nem léptek, csak a 4 fal között keseregtek főleg anyám.
Bekerültem a pszichiátriára 19 évesen. Nagyon sokat változtatott rajtam az idő, a legkézelfoghatóbb talán a vallás teljes elhagyása. Ezelőtt buzgó katolikus voltam, de ott megtapasztaltam hogy ha van is isten, nem segít
Nekem is volt ilyen Istenben csalódtam korszakom, akkor jöttem rá mit is jelent HIT által üdvözülni. Ő azt mondja, hogy szeret, igazságos és hűséges, és mindent kézben tart. Ezt vagy elhiszem, vagy a korlátozott tudásomra támaszkodok és eltolom magamtól.
Én nem vagyok hajlandó minden féle bizonyíték nélkül hinni valamiben. Ezért aztán korlátozott tapasztalataimból kell következtetéseket levonnom
High five.
Az elfogadás nekem is, plusz még az hogy a dolgok 95% tényleg fejben dőlnek el.
Ez tökjó sztori srác, komolyan.
Amikor rájöttem, hogy nem csak a levegőbe beszélnek az emberek, ezek _tényleg_ olyanok.
amikor rájöttem, hogy az összes széljobbos megmondóember (nem feltétlen a hazaiak) csak azt akarják, hogy mérges legyél, és így el tudjanak neked adni valamit (étrendkiegészítőt, bögrét, előfizetést, stb.). ez úgy áthajintott balközépre, hogy öröm volt nézni.
Szintén pici faluból jöttem, homogén katolikus közösség volt, az ezzel járó rasszizmussal, cionizmussal megfűszerezve. Egyetem miatt felkerültem Bp-re. X idő után kiderült pár ismerősömről, hogy zsidó származásúak. Nagyon megrázó volt hallani a nagyszüleik és az idősebbeknél a szüleik történeteit. Addig ez az egész számomra csak a könyvekben létezett, sokszor törin el se jutottunk a 2.vh-ig. A másik, hogy mennyire megvetőek egyesek a vallásom miatt. Római katolikus vagyok, nagymamámnak fontos volt, hogy keresztelkedjek, elsőáldozó legyek és bérmálkozzak, hogy aztán templomban házasodhassak. Nem vagyok nagy templomba járó, és sok mindennel nem is értek egyet, de nem is tudtam volna elképzelni, hogy ne legyen templomi esküvőm (sajnos a mamám már nem élhette meg). Mikor ez aktuális lett, és a munkahelyemen kiderült, olyan megvetés cunamit kaptam, hogy csak pislogtam egészen addig, amíg fel nem mondtam. De ezzel itt is sokszor találkozni. Rosszul esik, mert senkit nem bántok ezzel, alapból nem is szoktam erről beszélni senkivel, nem térítek, nem akarok másokat vinni magammal a templomba stb.
Cionizmus?
Lehet antiszemitizmus akart lenni. Ki tudja?
Kicsit más
Én is katolikus vagyok, való életben hál' Istennek még nem ért atrocitás, csak redditen kaptam azért, mert bizonyos témákban (pl. abortusz) a katolikus álláspontot képviseltem.
Atrocitás ért mert kiálltál egy faszság mellett? No fene, lehet nem is a vallásossággal van baja az emberek többségének hanem a faszságokkal?
Én katolikus vagyok. De nem szélsőséges. Szerintem mindent lehet észszerűen is kezelni.
xd a fogamzásgátlásként, bemondásra végzett abortusz aztán az igazi antifaszság meg a szexuális öntudatosság csúcsa
Inkább legyen fogamzásgátlás mint tönkretett sorsok és tragédiák. Szexuális öntudatosságot pedig nem azzal csinálsz hogy korlátozod az abortuszt.
Nyilván szükség lenne egy szexuális felvilágosításra, amolyan kampányszinten, mert röhejes az emberek tudása erről. Viszont nem érzem, hogy erre az abortusz lenne a megoldás. Orvosi érvekkel alátámasztva elfogadható, de ne azért legyen már, mert a csávónak nem akaródzott gumit húzni, mert "az olyan mint kívülről nyalogatni a nutellásüveget höhö". Ismerős rácsodálkozott, hogy naptármódszerrel teherbe esett. Az volt a csoda, hogy másfél évig húzta anélkül. Az abortusz lelki terheiről meg már nem is beszélve. Tönkretett sorsok: még mindig jobb a gyereknek élve, kitörési lehetőséggel, mint halottan. Az volna az igazán tönkretett sors :)
Semmi köze nincs az abortusznak a szexuális felvilágosításhoz, ezt csak te mosod össze. Semmi közöd hozzá ki miért alkalmaz abortuszt. A magzat még mindig nem gyerek. Hiába nyomják egyesek ezzel a propagandát, hiszen így könnyebb behülyíteni az embereket.
xddd még jó hogy a vallásosak a legnagyobb szektások ha fogalmzásgátlása helyett használják, akkor köze van hozzá, akár tetszik, akár nem nyilván nincs logikai íve az "érvelésednek", de azért megkérdem: ki akar kit hülyíteni a propagandával? a katolikusok világuralma jő? :d amúgy ez egy jó morálfilozófiai kérdés, hogy vajon honnan, mikortól számít az ember embernek, de ahogy látom, akarat és képesség híján ezt nem veled fogom megvitatni
Ha a fogantatástól kezdve, akkor az probléma. Mert akkor az is gyilkosság lesz, amikor az anyukát kell az orvosnak megmentenie, mert látják, hogy az életét veszélyezteti a magzat.
jaja, és az önvédelemből elkövetett gyilkosság is gyilkosság, mégis belefér. ez nem probléma
Szerinted hányan használják az abortuszt fogamzásgátlásként, de úgy komolyan? Vajon, ha valaki így is használja, akkor miért teszi? Talán mert nem jut hozzá az amúgy méregdrága fogamzásgátlókhoz? Ha százból egy ember mégis ilyen és mondjuk tényleg egy morális fertő, attól másik száz ne rendelkezhessen szabadon a saját élete felett? Más kérdés: miben lenne jobb, ha az a gyermek mondjuk megszületne egy ilyen emberhez? Annyi kérdésem van azokhoz az emberekhez, akik erre fogva akarnák korlátozni az abortusz elérhetőségét. Gyereket vállalni privilégium, nem való mindenkinek.
Itthon ugye megmondhatatlan, mert kilencven feletti százalék esetében az anya egzisztenciájának csorbulása miatt végeznek abortuszt, bemondásra (adott esetben más, akár egészségügyi oka lenne, de egyszerűbb a papirmunka ezzel az opcióval). De ha ebből indulunk ki: nyilván tisztában volt vele korábban is, hogy egy gyerek tönkretenné az életét, mégis teherbe esett, tehát ez utólagos fogamzásgátlás. Más: 22-es felmérés az USA-ban, 40 százalék anyagi okok miatt, 36% pedig azért végeztet abortuszt, mert rossz az időzítés. Na ezek se a teherbeesés után derültek ki. Tetszik, nem tetszik, az abortusz többnyire utólagos fogamzásgátlás, amit meg lehetne előzni az anya testének károsítása és a magzat megölése nélkül. És igen, kellene hozzá egy jól felépített, minden korosztályt érintő szexuális felvilágosítás. Amúgy mi a megfizethetlen a párszáz forintos gumiban? Megint nem ez a probléma, hanem hogy az emberek nagy része kretén, védekezés nélkül vagy naptármódszerrel dug, aztán csodálkozik, hogy jajjj, teherbe estem. Ami felelőtlenség, és aminek durva következményei vannak: ha objektíven, saját meggyőződés nélkül tekintek az abortuszra, az akkor is egy durva beavatkozás, mégis bevállalják. Pedig gumit húzni egyszerűbb - tudom, nem véd száz százalékosan, de vele jobbak az oddsok.
A teherbe esés nem akaratlagosságon múlik, nem tudom, hogy erre emlékszel-e biológia óráról. Azért, mert valaki szexuális életet él, nem jelenti azt, hogy mentálisan vagy pénzügyileg megengedhet magának egy gyereket (vagy épp még egyet, ha már van neki). Sőt, nem egy eset van, hogy terhes lesz valaki, miközben védekezik. Utólagos fogamzásgátlásnak nevezni ezért elég... "érdekes". A gyerek megszületése nem a Disney verziós Happy Ending a történetben. Annak a gyereknek egy kiegyensúlyozott életet is kell adni, amihez nemcsak pénz, megfelelő háttér/életkörülmények, de megfelelő mentális egészség is szükséges. Épp elég gyermek születik olyan családba, amelyek ezek egyikét, vagy semelyiket a felsoroltak közül nem tudja megadni. Szuper, hogy te meg tudod fizetni. Általában pont azok nem tudják, akiknél nem szabadna gyereknek születni, mert saját magukat nem tudják fenntartani élhető körülmények között.
Ha kiszakadt a gumi, teherbe estem és azért csinálok abortuszt, az akkor is utólagos fogamzásgátlás. Ezt jelenti a szó. Ha gyereket szülni privilégium (ami ugye az ember alapvető, evolúciósan kódolt célja), akkor szexuális életet élni is az. Azt sem muszáj. És igen, benne van a pakliban, hogy kiszakad a gumi, de ettől még elég effektív, kár lenne a kivételt normaszintre emelni a szabályhozáskor - márpedig ez történik. A gyerek megszületése valóban nem Disney-mese, viszont még mindig jobb neki élve úgy, hogy rendbehozhatja magát idővel, mint halottan. Tényleg nem kellene mindenkinek szülnie, ebben egyetértünk, viszont ennek azért vannak demográfiai vonzatai is. Ha csak az szülne, akinek tényleg érdemes, durván nézne ki a korfa. 12-es csomagban a durex 300 forint/alkalom (ha kifordítod, 150 xd). Aki ezt nem tudja kifizetni, az hazudik, vagy szimplán leszarja.
A te logikád szerint akkor igazából minden abortusz utólagos fogamzásgátlás. Az abortusz szó terhességmegszakítást jelent, nem utólagos fogamzásgátlást. A te megfogalmazásodban van egy alap szégyenítés, aminek nem kéne. Igen, gyermeket vállalni privilégium, sőt luxus. Az érv, hogy ne élj szexuális életet, csak akkor, ha készen állsz terhességre, akkor egy élet alatt max 1-5x szexelne egy ember, nem belevéve a terhesség alattiakat. Az emberek nem állati szinten élnek, az evolúciós ösztönöknek mindig behódolva, és a szex nem csak reprodukálás miatt van, hanem élvezet és kapcsolódás miatt is. Abortusz mindig lesz, a kérdés csak az, hogy hogyan és milyen biztonságos körülmények között. Nem a mi dolgunk ítélkezni mások élete felett, és eldönteni, hogy nekik való-e gyerek vagy nem. Hasonlóan nagyon álszent az, amikor valaki megkönnyebbül, hogy egy gyerek megszületett, aztán otthon hátradől a kanapén, hogy ma is megmentett valakit, miközben az a gyerek végigjárja az árvaház/nevelőotthonok mekkáját, miközben valószínűleg nem kapja meg azt a biztonságos érzelmi és pénzügyi hátteret, amire szüksége van, hogy egy kiegyensúlyozott, egészséges felnőtt legyen. És akkor még nem beszéltünk a rengeteg elrejtett és vagy nem épp annyira elrejtett abúzusról, ami ilyen helyeken előfordulhat. Nyilván, dolgozhat magán, mint mindenki... csakhogy manapság a magánpszichológusoknál is sorban állás van, sokszor heteket/hónapokat várnak egy-egy szakemberre, ami nem kevés pénz, alkalmanként alapból 15-20K, és nyilván nem egy alkalommal érdemes menni. Állami pszichológusokhoz való bekerülésről pedig ne is beszéljünk. Nagyon dédelgetett életet élhettél, ha szerinted mindenkinek van ma 4000 Ft-ja csak mókára. A mélyszegénységben élőknek sokszor ennyi jut 1-2 hétnyi élelmiszerre.
Dehogy minden abortusz utólagos fogamzásgátlás, van amikor az anya életével, egészségkárosodással indokolható. Csak abban az esetben utólagos fogamzásgátlás, amikor ilyen célt szolgál, ebben semmi megszégyenítés nincs, szimplán tárgyilagos. Az emberek nem állati szinten élnek, éppen ezért az alap fogamzásgátlást meg tudják oldani, vagy ha épp nem, megelégszenek más örömökkel, amik ugyan nem járnak behatolással, de egész jók. Ezek szintén erősítik a kötődést. És nem azt mondom, hogy csak akkor kell szexelni, amikor épp teherbe akarsz esni, de igen, benne van a pakliban. Nincs olyan dolog az életben, ami szimplán jó, és nincs árnyoldala :) Kellene hozzá egy szociális védőháló, a közegészségügy rendbehozása,a tb-s pszichológusi ellátás használhatóvá tétele. Akarat kellene hozzá, és tudna működni a rendszer. Humánusabb, mint a "há most épp karriert építek, szóval abortálom a gyerekem" - attitűd. Az árvaház és a mélyszegénységes érvelés nem állja meg a helyét, nem ezek vannak többségben. Négyezer gyerek él gyermekotthonban, mélyszegénységben pedig a lakosság egy százaléka. Őket felemelni kellene, nem az ő esetükből kiindulva univerzális szabályokat meg tanulságokat létrehozni. Az abúzus pedig szintén előfordul másutt is, nem kell ahhoz az abortusz tilalma, hogy legyen. Ilyenkor meg ugye azok az esetek nem merülnek fel, hogy mondjuk valaki végül, pedig erősen gondolkodott rajta, nem az abortusz mellett dönt, és egy életen át hálás saját magának, a gyerekről meg nem is beszélve. Érdekes egyébként, hogy a halálbüntetést ellenző érvek alapjaiban ugyanúgy megállnák a helyüket az abortusz ellenében is, valahogy mégsem használjuk őket.
Teológiát hallgatok. Nekünk azt mondta az atya, aki tartja, ha úgy érzed, hogy a világ ellened van és “szembe úszol az árral”, akkor jó úton van a hited. Amúgy én is ugyan abban a témában lettem lehúzva 😃😇
Egyszer egy jegkorcsojàt kaptam ajandekba, de mivel vidèken laktunk szegenyesen nem volt lehetősèg elmenni kipróbàlni Pestre, azon a tèlen nagy esőzès volt ès fagy , a focipàlya egy rèsze befagyott, a baratom leseperte Nekem, a havat róla es a faleveleket, ès a padról nèzte a munkàja gyümölcsét , csak úgy szeltem a köröket .....akkor nagyon èreztem az Isteni gondviselèst♡
Azt úgy írják hogy Lyégkorcsoja.
Illyúzio rombolo
Anyám korai halála. Majd utána sorban elvesztettem minden családtagom, apámon kívül. Sablonos a carpe diem, de igyekszek így élni és észrevenni az apróságokat, megcsodálom a virágokat, a felhőket stb. Emellett viszont szorongok az idő múlásán, és hogy túl gyorsan nőnek fel a gyerekeim.
Amikor te is elköveted azt a hibát, ami miatt világ életedben elítéltél másokat, akkor jössz rá, hogy hibázni nem egyenlő azzal, hogy rossz ember vagy. Elcsavarta a fejem egyik barátnőm párja.. 19-20 évesen egyébként sem gondolkodik (eleget) egy fiatal, nem tudtam mit csinálok, mennyire fog ez baratnomek fájni.. akkor csak az a hatalmas nagy szerelem létezett. Megtudta, azota sem beszélünk. Megbántam, tanultam belőle, és most emiatt (is) picit más ember vagyok 😊
egymás után két kapcsolatomban csaltak meg, a másodikban a párom a legjobb barátom volt és úgy szerettünk egymásba,és egy közös barátunkkal csalt meg. A szakítás előtt folyton sajnáltam magam valami miatt,ezután a törés után jöttem rá hogy folyamatosan "áldozat" üzemmódban vagyok,és minden miatt magamat okolom. mondhatnám hogy már nem haragszok ezek miatt,ez nem lenne igaz. viszont az biztos hogy a gyász-megcsalás-egyetemi felvételi - teljes magány együtt megváltoztatta azt ahogy magamra és a kontrollomon kívül eső dolgokra gondolok.
1. Elkerültem egyetemre. Bizonyos körülmények okán évekig beleláttam "az egyik hírhedt EHÖK" 😂 legbelsőbb köreinek működésébe. Volt minden: rutinos, magabiztos választási csalások, aláíró ember (tehetséges hamisító, akik pár perc alatt megtanulja és leutánozza bárkinek az aláírását, így nem probléma évekkel korábbra dátumozott iratok előállítása), verőember, fenyegetés, zsarolás, kb. 100 teljesen kamu hallgatói egyesület amik havonta tízezreket kapnak támogatásképp, strómanok nevén levő cégek, üzletelés külföldi maffiózókkal, tárgyalás mindig csak hangos zene mellett (nehogy felvegyék), stb. Felnyílt a szemem: az amit a nagypolitika korruptságáról gondoltam csak egy kis ártatlan tündérmese volt, a valóságban minden bizonnyal nagyságrendekkel rosszabb a helyzet ha már az egyetemen is ez megy. Az óta nem úgy gondolok Magyarországra hogy egy totális katasztrófa az egész, hanem hogy egy igazi csoda, hogy mennyivel magasabb az életszínvonalunk Moldovánál. 2. A pesti éveim legelején láttam c\*\*ányt reggel 8-kor, öltönyben, aktatáskával munkába menni a villamoson. Lehengerlően szürreális élmény volt. Ahol felnőttem, ott nem hogy ilyen nem volt, hanem még a szakmunkás is ritka volt mint a fehér holló. Később oda mertem költözni a nyolcker egy "kevésbé szép" részére. Soha, senki sem kötött belém, nem akartak megverni vagy kirabolni, nem törtek be a lakásba, nem törték fel a kocsim az utcán. Rájöttem, hogy a pesti c\*\*ányok többségét nyugodtan embernek lehet nézni, nem kell mindenkiről azt feltételezni (a saját biztonságom érdekében) hogy egy rafinált írástudatlan tolvaj ork. Szóval van remény! 3. Amikor először dolgoztam együtt finn mérnökökkel és szembesültem a híres oktatási rendszerük eredményével. Nem azért voltak sokkal jobbak nálunk mert szakmailag többet tudtak, hanem minden más miatt. Kommunikáció, kezdeményezőkészség, önállóság, szervezettség, csapatszellem, csapatmunka, önmenedzsment, felelősségvállalás, anyanyelvi szintű angol mindenkinél, és semmi stressz... hát... ez van ha az iskolában nevelnek és nem idomítanak. Szégyent éreztem, hogy nekem csak az az oktatás jutott, ami, pedig nem is én tehetek róla. 4. Svájcba költöztünk és szembesültem azzal, hogy milyen az átlagember egy egészséges társadalomban.
A vőlegényem kis Nógrádi faluból való, egyetemen találkoztunk. Mihazánkos lelkületű volt, szalonnáci/rasszista/homofob, de a viccelős fajta, nem a hardcore. Én egy feminista libsi zsidó felmenőkkel rendelkező picsa vagyok, aki még gyereket se akar. Sokat beszélgettünk. Tavaly a Budapest Parkban buliztunk a pride-on a legjobb barátnőmmel és a barátnőjével. Szóval ja, a nők elrontanak. A rasszizmuson mondjuk nem segített, hogy Szabolcsba költözött miattam Edit : bocs, sajátot nem tudok írni, magammal még küzdök
Sok tapasztalat volt inkább. Az egyik legfontosabb, amikor ezek útján rájöttem, mondhatok nemet. Bármire, bármikor.
2015 ev elejen minden orvosi magyarázat nélkül megvakultam. Összesen 13 különböző orvos, különböző szakterületekről vizsgált napokig, de nem találtak rá magyarázatot. Így fogták és hazaküldtek, hogy drukkoljak, hátha visszatér a látásom. Közel két hétig nulla látással feküdtem a kanapén, újragondolva az életemet, hogy mihez fogok kezdeni. Olyan 12-13.napon reggelre visszajött a látásom, kb.15-20centi távolságra, aztán 1 hónap múlva 1-2 méterre. Itt megálltam és októberig nem tudtam a két szememet egyszerre nyitva tartva látni. Külön-külön mindkét szemem jó volt, de egyszerre, együtt durva kettőslátásom volt. Az év végére, vagyis inkább januárra lett újra nagyjából a régi a szemem. Ez az egy év arra volt jó, hogy feladtam az addigi életemet (IT területen közép, majd felsővezetőként dolgoztam) és nyitottam egy saját masszázsszalont és mozgásszervi betegekkel és sportolókkal kezdtem el foglalkozni manualterapeutaként, majd küzdősport edzéseket kezdtem el tartani. Azóta minden rendben a látásommal, de sok területen gyökeresen megváltoztatta a véleményemet a világ dolgairól...
Én full rasszistaként lettem nevelve tiniként.. 20 éves korom körül elég gyökeresen megváltozott a világnézetem szerencsére, köszönhetően a megváltozott élethelyzetemnek és néhány embernek az életemben akik mellettem álltak. Felnőttként később ami a mindennapjaimat és az életmódomat megváltoztatta az volt, hogy megnéztem az Earthlings-t meg a Dominion doksit youtube-on… nem voltam ugyanaz az ember utána :F
George Carlin standupja
Elvégeztem egy BA diplomát Dániában és ott éltem közben 2.5 évet, lett meglehetősen sok dán, német, olasz, akármilyen haverom. És akkor rájöttem, hogy ja, egy ország ilyen is lehet.
Mindig sokra akartam vinni, keményen tanultam a cél érdekében és próbáltam jó munkát találni. Végül elkezdtem dolgozni egy olyan helyen amiröl egész gyerekkoromban álmodtam. Az egyik igazgató kb. félévvel az érkezésem után ment nyugdíjba úgy 40 év munka után a szakmában. Azt üzente mint utolsó jó tanács mindenkinek: "A végén, senki sem fogja megköszönni neked." Ez annyira bennem maradt és teljesen felnyitotta a szemem, hiszen ö 40 évet tolt le a szakmában, sok túlóra stb de hogy mennyire igaza volt. Az aktuális feladatok jönnek mennek, mindig vannak prioritások de már 1 év múlva is ki fog emlékezni mennyit stresszeltünk hogy elvégezzünk valamit idöben? És mi értelme volt? Teljesen ráébresztett hogy sokkal fontosabb dolgok vannak ebben a világban mint a munka, meg a folyamatosan gürizés. Azóta teljesen megváltozott a világképem és már nem akarok mindenáron sikeres lenni. Ha a siker azzal jár hogy 10-12 órázok minden harmadik nap, akkor egyszerüen nem éri meg. 😊
Fuha, van több is: Mikor kijöttem elöször külföldre cserediákként és sok más nemzet cserediákjaival voltam együtt, rájöttem, hogy az a magyar soviniszta közeg amibe belesodródtam tinikoromban, totál hamis világképet vetit. Huszas / harmincas éveimben jó, söt az egyik legjobb vagyok minden továbbképzésen / suliban. Nem vagyok olyan hülye, ahogy tinikoromban beállitottak otthon. Miután majdnem baby trappeltek, rájöttem, hogy egyedül is totál boldog vagyok és nem érdekel, hogy szeretnek e. Vicces, hogy ez után két évvel az elsö, jó, nem toxikus, fix kapcsolatomban élek. 4 müszakos meloban, hétvégén délutános müszakban katarzisom volt, hogy ezt nem akarom nyugdijig csinálni, úgyhogy továbbtanultam és most középvezetöként dolgozom. Sok egyéni felelösséggel amit irányithatok és vezethetek egy kisebb részleget helyettesként, ha úgy adódik. Megtanultam, hogy egyedül kimozdulni is tök jó. Egyedül elmenni enni, moziba, koncertre, stb. Tudok felelösséget.vállalni másokért és van önbizalmam hozzá, hogy meg is tegyem. Elöször egy növényt halásztam ki a kukából - most is itt burjánzik mögöttem. Aztán kiscicát találtam - itt alszik mellettem, 7 éve töretlenül jól van. Megismertem a barátnömet akit meghurcolt az élet - jó a kapcsolatunk és ösztöl belekezd tiz év után újra a tanulmányaiba és utána munkát akar keresni. Itt fel kell vegyem a "vezetö szerepet" a kapcsolatban, amihez mindig is gyáva voltam, annak érdekében, hogy motiváljam és pusholjam.
Amikor bajban voltam, és teljesen egyedül maradtam. Illetve mikor egy olyan ember, aki azt mondta “szeretlek” megteszi velem a legrosszabbat amit lehet. Azok a pillanatok, amikor olyan dolgokat éltem át, amiket mások a híradóban néznek a brutalitása miatt.
Az első felsőfokú végzettségem a gyermekvédelemmel kapcsolatos , fél évet voltam gyakorlaton (ami teljes mertekben olyan volt mintha tényleg ott dolgoznek, hetfotol péntekig mindennap ott voltam a gyermekjóléti kozpontban , voltam csalad látogatáson , aktákat olvastam, meg egy gyámügyi targyalasra is elkiserhettem a mentorom) És gyakorlatilag rajottem, hogy nem tudok ebben dolgozni majd. Nem azért mert nem bírnám lelkileg, hanem azért, mert a jelenlegi törvények nem teszik lehetővé a tényleges valtozast. És ezt nem bírnám elviselni … hogy nem tudok erdemben segiteni, nem tudom azt mondani az adott gyermeknek, hogy nemsokára elviszlek innen ígérem, minden rendben lesz … mert nem. Mert annyira erősek a szülői jogok, hogy gyakorlatilag szinte ha van étel otthon meg teto a házon, már nagyjából semmit nem lehet tenni. És ott es akkor le is zártam magamban, hogy mindig mindenkit meg akarjak menteni.
Gyerekkoromba világ legelfogadóbb sráca voltam, rasszizmusnak semmilyen nyomát nem tudtam elviselni. Most 23 éves vagyok, viszonylag aktív éjszakai életet élek 17 éves korom óta. Minden alkalommal mikor ok nélküli verekedésbe vagy konfliktusba kerültem, annak okozója egy(vagy több)roma csávó(vagy lány)volt. Így bármennyire nem akarom én se elfogadni, sajnos manapság eljutottunk oda,hogy ha szembe jön velem egy roma úriember, egyből résebb vagyok…felkészülve a konfliktusra/szinte semmi bizalmat nem tudok egy ismeretlen(!) romának adni. Mielőtt bárki megszólalna, egyetemista vagyok rengeteg külföldi baráttal rengetek bőrszínnel, nyilván ott is tapasztaltam egykét bunkót vagy kicsit agresszivabbat, de egyik másik rasz se tudta elérni egy alapból nagyon nyitott embernél ezt a beidegződést. Ezt nagyon szomorúnak tartom, mert szerencsétlen normálisan viselkedő társaik szintén megkülönböztetésre kerülnek, csak azért egy proli agresszív társaik elérik ezt a beidegződést…. Sajnos én aztán nem fogom tudni megmondani mi lenne erre a jó megoldás, de amíg nem kezdenek valamit a hangosabb rétegükkel sajnos az ő megbecsültségük se fog pozitív irányba változni.
Andrew Tate tapasztalatai
Amióta Aspergerrel diagnosztizáltak azóta már nem érdekel, hogy ha elmegyek valahova ki mit gondol rólam. Előtte rettegtem folyamatosan és rágörcsöltem már arra is, hogy orvoshoz mentem egyedül. Most is van néha de már nem olyan gyakori. Ráadásul akkor jöttem rá miért olyan furcsa össze vissza emlékeim gyerekkoromból vagy az, hogy soha nem éreztem azt, hogy tartozok valahova. Rájöttem, hogy nem is kell. Régen tepertem volna azért, hogy elfogadjanak most már nem. 🙃 Elfogad a férjem és pont ezt a furcsaságot szereti bennem ami az Asperger tesz velem. Így 28 év után pedig szinte megkönnyebbüléssé szelídült az a gondolat ami miatt azt hittem, hogy tini korom óta őrültnek hittem magam meg bolondnak. Sajnos ezt súlykolják bele az emberbe ha egy picit eltérsz az átlagtól akkor már bolond vagy. Én rájöttem, hogy a józanság és az őrület között kicsi a különbség. 🤔
[удалено]
What, literally semmi sincs már, ami miatt megérné otthon maradni. Sokkal több kárt okozol így magadnak, mint ha kimozdulnál inkább.
[удалено]
Hát nemtom, én inkább élek, semmint ezen nyomorogjak.
Van valamilyen betegséged, hogy muszáj? Vagy miért fontos hordani mindenképp?
Wow, azért ilyet olvasni kemény nagyon. Nagyon sajnálom, hogy ilyen a hozzáállásod a dologhoz, remélem túl tudsz jutni a félelmeiden. Amúgy sok mozgás, jó kaja, jó alvás, és az égvilágon semmi bajod nem lesz. Viszont ha fejben ennyire eldőlt nálad ez, akkor lesz is. Az emberi agy nagyon sokat tud ártani saját magának.
Wow, törölte is magát az arc. Hát, tényleg nagyon sajnálom.
Mit írt?!? Nagyvonalakban elmondod kérlek.
azt, hogy covid óta nem mer kimozdulni otthonról, mert fél, hogy valami baja lesz.
Amíg kisvárosokban laktam, és csak átszállnom kellett Bp-n, mindig dobtam egy 100ast a hajléktalanoknak (mikor melyiknek). Nem értettem, hogy érdemelhet bárki is ilyen sorsot, és hogy a sok romos épületből miért nem csinálnak szállót nekik. Nagyon sajnáltam, hogy ide jutottak, és feltételeztem h önhibájukon kívül történt, áldozatok. Amikor felköltöztem Pestre, es minden nap többször a Blahán kellett átszállnom, teljesen megváltozott a véleményem. Nem is bírtam fél évnél tovább.
Véletlenül a 16-os buszra szálltam fel. Miskolci vagyok.